XVI. Benedek pápa üzenete a XXVI. Ifjúsági Világtalálkozóra
„Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben." (vö. Kol 2,7) Kedves
Barátaim! Gyakran gondolok vissza a 2008-as, Sydneyben tartott ifjúsági világtalálkozóra.
A hit nagy ünnepét élhettük át ott, amelyen Isten Lelke erősen működött, és a világ
minden tájáról érkező résztvevők között mély egységet hozott létre. Mint a korábbiak,
az a találkozó is gazdag gyümölcsöket hozott sok fiatal és az egész Egyház életében.
Most már a következő ifjúsági találkozó lebeg a szemünk előtt, amelyre 2011 augusztusában-Madridban
kerül sor. 1989-ben, a berlini fal történelmi leomlása előtt néhány hónappal a fiatalok
zarándoklatának volt már egy állomása Spanyolországban, Santiago de Compostelában.
Most, egy olyan pillanatban, amikor Európának nagy szüksége van arra, hogy újra felfedezze
keresztény gyökereit, Madridban beszéltünk meg találkozót, amelynek témája: „Krisztusban
gyökerezve és rá épülve erősödjetek meg a hitben” (vö. Kol 2,7). Meghívlak tehát benneteket
erre az európai és a világegyház számára is oly fontos eseményre. És azt szeretném,
hogy minden fiatal – azok is, akik osztoznak a Jézus Krisztusba vetett hitünkben,
és azok is, akik még bizonytalanok, kételkednek, vagy nem is hisznek benne – szert
tehessen arra a tapasztalatra, amely meghatározó lehet egész életére: a feltámadt
és élő Úr Jézussal való találkozásra és az ő mindannyiunk iránti szeretetének a megtapasztalására. 1.Legnagyobb
vágyaitok forrásainál Minden korban és napjainkban is számos fiatal mélyen vágyik
arra, hogy az emberi kapcsolatokat igazságban és közösségvállalásban élje meg. Sokan
törekszenek igaz barátságok kialakítására, az igaz szerelem megismerésére, tartós
házasság alapítására, saját helyük megtalálására és valódi biztonságra, amely biztosítja
a nyugodt és boldog jövőt. Bizonyára – ezt saját ifjúkori tapasztalataimból is tudom
– benneteket, fiatalokat nem az állandóság és a biztonság gondolata foglalkoztat a
legjobban. Igen, a munkahely kérdése és ehhez kapcsolódóan az, hogy biztos talaj legyen
a lábunk alatt, súlyos és égető kérdés, ugyanakkor a fiatalság alapvetően az az időszak,
amikor az ember nagyobb jövőt keres. Ha visszagondolok saját fiatalkoromra – egyszerűen
nem akartunk elveszni a polgári élet megszokottságában. A nagyot és az újat akartuk.
Magát az életet akartuk megtalálni, annak egész szélességében és szépségében. Persze
ez a helyzetünkkel is összefüggött. A náci diktatúrában és a háború ideje alatt, hogy
úgy mondjam, az uralkodó hatalom bezárt minket. A szabadságot akartuk tehát, az emberi
lehetőségek széles skáláját. Azt hiszem azonban, hogy valamilyen módon ez a megszokásból
kiemelő lendület megtalálható minden nemzedékben. Ez része a fiatalságnak, hogy többet
akarunk, mint egy biztos munkahely szokványos hétköznapjai, és hogy az igazán nagy
dolgok utáni vágy mozgat bennünket. Üres álom ez csupán, amely a felnőtté válással
szertefoszlik? Nem, az ember valóban a nagyra, a végtelenre teremtetett. Minden más
túl kevés. Szent Ágostonnak igaza volt: „Nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik
benned.” A nagyobb élet vágya jelzi azt, hogy Ő alkotott minket, hogy „ujjlenyomatát”
hordozzuk magunkon. Isten élet, és ezért minden teremtménye az életre vágyik. Az Isten
képére alkotott ember egyedülálló és különös módon törekszik szeretetre, örömre és
békére. Így értjük meg, milyen értelmetlen követelés Isten eltávolítása azért, hogy
az ember élni tudjon. Isten az élet forrása, az ő kiiktatása ettől a forrástól való
elszakadás, és elkerülhetetlenül önmagunk megfosztása a teljességtől és az örömtől:
„A teremtmény ugyanis Teremtője nélkül elenyészik.” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium
et spes kezdetű konst., 36). A mai kultúra a világ néhány részén, főleg nyugaton hajlik
arra, hogy Istent kizárja, vagy a benne való hitet magánügynek, a társadalmi élet
számára teljesen jelentéktelennek tekintse. Miközben azok az értékek, amelyekre a
társadalom épül, az evangéliumból fakadnak. Ilyen az emberi méltóság, a szolidaritás,
a munka és a család iránti érzék. Mégis Isten egyfajta „megfogyatkozása” figyelhető
meg, egyfajta emlékezetkiesés, sőt kifejezetten a kereszténység visszautasítása, a
kapott hit kincsének megtagadása, amely azzal a veszéllyel jár, hogy az ember elveszíti
saját mély önazonosságát. Ezért, kedves barátaim, arra hívlak meg benneteket, hogy
mélyítsétek el az Istenbe, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyjába vetett hiteteket! Ti
vagytok a társadalom és az Egyház jövője! Amint Szent Pál apostol írta Kolossze város
keresztényeinek, létfontosságú, hogy legyenek gyökereink és szilárd alappal rendelkezzünk!
És ez különösen is igaz manapság, amikor sokaknak nincsenek biztos viszonyítási pontjaik
életük felépítéséhez, s így egészen elbizonytalanodnak. Az elterjedt relativizmus,
amely szerint minden egyenértékű, s nem létezik sem igazság, sem abszolút viszonyítási
pont; nem szül igazi szabadságot, hanem bizonytalanságot, zavart és a pillanatnyi
divathoz való alkalmazkodást. Nektek, fiataloknak, jogotok van ahhoz, hogy az előttetek
élő nemzedékektől biztos pontokat kapjatok döntéseitekhez és jövőtök felépítéséhez
úgy, ahogy egy zsenge növénynek is szüksége van a megfelelő támaszra addig, amíg meg
nem erősödnek a gyökerei, hogy aztán erős, gyümölcsöt hozó fává váljon. 2. Krisztusban
gyökerezve és ráépülve Azért, hogy világossá tegyem a hit fontosságát a hívek életében,
szeretnék annál a három fogalomnál időzni, amelyeket Szent Pál ebben a szentírási
mondatban használ: „Krisztusban gyökerezve és rá épülve erősödjetek meg a hitben!”
(vö. Kol 2,7). Három képet találunk benne: a „gyökerezve” szó a fára és azt tápláló
gyökerekre emlékeztet bennünket, az „épülve” egy ház építésére utal, az „erősödés”
pedig a testi és morális képességeink növekedésére utal. Nagyon kifejező képek ezek.
Mielőtt magyarázatot fűzök hozzájuk, csak arra szeretnék utalni, hogy ez a három kifejezés
az eredeti szövegben nyelvtani szempontból passzív alakban áll: ez azt jelenti, hogy
maga Krisztus az, aki kezdeményezi a hívők meggyökeresedését, őrá épülését és megerősítését. Először
nézzük a fa képét, amely az őt tápláló és szilárdan tartó gyökereknek köszönhetően
erősen áll a földön, amelybe ültették. Gyökerek nélkül elfújná a szél, és elpusztulna.
Melyek a mi gyökereink? Természetesen a szüleink, családunk s országunk kultúrája,
amelyek önazonosságunk nagyon fontos alkotóelemei. A Biblia egy másikat is felfed
számunkra. Jeremiás próféta írja: „Áldott az az ember, aki az Úrban bízik, akinek
az Úrban van a reménye. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely gyökereit
egészen a folyóig ereszti. Ha jön a hőség, nem kell félnie, lombja mindig zöldellni
fog. Szárazság idején sem kell aggódnia, akkor sem szűnik meg gyümölcsöt teremni”
(Jer 17,7-8). Gyökeret ereszteni azt jelenti a próféta számára, hogy bizalmunkat újra
Istenbe helyezzük. Belőle merítjük életünket, nélküle nem tudnánk igazán élni, hiszen
„Isten örök életet adott nekünk, s ez az élet az ő Fiában van” (vö. 1Jn 5,11). Jézus
maga is azt mondja magáról, hogy ő a mi életünk (vö. Jn 14,6). Ezért a keresztény
hit nem csupán bizonyos igazságokban való hit, hanem elsősorban személyes kapcsolat
Jézus Krisztussal, az Isten Fiával való találkozás, amely egész életünknek új lendületet
ad. Ha személyes kapcsolatra lépünk vele, akkor Krisztus megmutatja igazi önazonosságunkat,
s a vele való barátságban növekszik és teljesedik ki az életünk. Fiatal korunkban
van egy pillanat, amikor mindenki felteszi magának a kérdést: mi az életem értelme?
Mi a célom, milyen irányba kell mennem? Ez egy alapvető időszak, amely belső nyugtalanságot
okozhat, ami néha elég sokáig tart. Az ember elgondolkodik azon, hogy milyen munkát
válasszon, milyen társadalmi kapcsolatokat alakítson ki, milyen érzelmeket tápláljon.
Ezzel kapcsolatban eszembe jut saját fiatalságom. Valahogyan már elég korán tudtam,
hogy az Úr papnak szán engem. Amikor azonban a háború után a szemináriumban és az
egyetemen e cél elérése felé haladtam, újból meg kellett küzdenem ezért a bizonyosságért,
fel kellett tennem a kérdést: Valóban ez az én utam? Valóban ez az Úr akarata számomra?
Képes vagyok egy életen át hozzá hűségesnek lenni, és egészen neki, a szolgálatára
szentelni az életemet? Az ilyen döntésekért meg kell szenvedni. Máshogyan nem megy.
De utána megérett bennem a bizonyosság: így van jól. Igen, az Úr hív engem, és akkor
majd erőt is ad nekem. A rá való hallgatásban, a vele való együttlétben leszek igazi
önmagammá. Nem a kívánságaim teljesítése számít, hanem az ő akarata. Így lesz igazi
az élet. Amint a gyökerek szilárdan tartják a fát a földben, úgy ad tartós szilárdságot
az alap a háznak. A hit által Krisztusra épülünk (vö. Kol 2,7), ahogyan egy ház az
alapra épül. Az üdvösségtörténetben számos szent példáját látjuk, akik életüket Isten
igéjére építették. Köztük az első Ábrahám. Hitbeli ősatyánk engedelmeskedett Istennek,
aki azt kérte tőle, hogy hagyja el az otthonát, és költözzön egy ismeretlen országba.
„Ábrahám hitt az Istennek, ez megigazulására vált, és az Isten barátjának nevezték”
(Jak 2,23). Krisztusra épülni azt jelenti, hogy konkrétan válaszolunk Isten hívására,
benne bízunk, és tettekre váltjuk a szavait. Jézus maga figyelmeztette tanítványait:
„Miért mondjátok nekem: Uram, Uram! – ha nem teszitek meg, amit mondok?” (Lk 6,46).
És visszatérve a házépítés képéhez, hozzáteszi: „aki eljön, meghallgatja tanításomat
és tettekre is váltja, a házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára
rakta az alapot. Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra, de nem tudta megingatni,
mert biztos alapra épült” (Lk 6,47–48). Kedves barátaim, építsétek sziklára a házatokat,
mint az az ember, „aki mélyre leásott”. Próbáljátok meg ti is mindennap követni Krisztus
szavát. Úgy tekintsetek rá, mint igaz barátra, akivel megoszthatjátok életutatokat.
Mellette képesek lesztek arra, hogy a nehézségekkel, a problémákkal, de még a csalódásokkal
és a vereségekkel is bátran és reménnyel nézzetek szembe. Állandóan a könnyebb utat
ajánlják nektek, de magatok fogjátok észrevenni, hogy ezek hamisnak bizonyulnak, nem
adnak békét és örömet. Csak Isten igéje mutatja meg az igazi utat, csak a nekünk átadott
hit az a fény, amely megvilágítja utunkat. Fogadjátok hálával ezt a lelki ajándékot,
amelyet családjaitoktól kaptatok és tegyetek meg mindent azért, hogy Isten hívására
felelősen válaszoljatok, és felnőjetek a hitben. Ne higgyetek azoknak, akik azt mondják
nektek, hogy életetek felépítéséhez nincs szükségetek másokra! Inkább támaszkodjatok
azoknak a hitére, akik közel állnak hozzátok, az Egyház hitére, és köszönjétek meg
az Úrnak, hogy ezt a hitet kaptátok és elfogadtátok! 3. Erősödjetek meg a hitben „Gyökerezzetek
meg Krisztusban, épüljetek rá, és erősödjetek meg a hitben!” (vö. Kol 2,7) Szent Pál
apostol a kolosszei keresztényeknek egy konkrét nehézségére válaszolva írta meg azt
a levelet, amelyből ezt a felhívást idéztük. Azt a közösséget ugyanis veszélyeztette
a korabeli kultúra bizonyos irányzatainak befolyása, amelyek elfordították őket az
evangéliumtól. A mai kultúra, kedves fiatalok, sok mindenben hasonlít az akkori kolosszei
kultúrához. Egy erős laicista eszmei áramlat ugyanis ki akarja rekeszteni Istent az
emberek és a társadalom életéből, és egy Isten nélküli „mennyországot” kínál távlatként
és próbál megteremteni. A tapasztalat azonban azt tanítja, hogy a világ Isten nélkül
„pokollá” válik, amelyben az egoizmus, a családok szétszakadása, az emberek és népek
közti gyűlölet uralkodik, valamint a szeretet, az öröm és a remény hiánya. Ezzel ellentétben,
ahol az emberek és a népek elfogadják az Isten jelenlétét, Őt imádják igazságban és
hallgatnak a szavára, ott ténylegesen felépül a szeretet civilizációja, ahol mindenkinek
a méltóságát tiszteletben tartják, és együtt növekszik a közösség az általa megtermett
gyümölcsökkel. Vannak azonban keresztények, akik hagyják, hogy elcsábítsa őket a laicista
gondolkodásmód, vagy olyan vallási irányzatok vonzzák őket, amelyek eltávolítják őket
a Jézus Krisztusba vetett hittől. Mások ugyan nem követik ezeket a csábító hangokat,
de egyszerűen hagyták kihűlni hitüket, ami elkerülhetetlenül negatív következménnyel
járt erkölcsi szinten. Szent Pál apostol a keresztre feszített és feltámadt Krisztus
erejére emlékezteti azokat a testvéreket, akiket megfertőztek az evangéliumtól idegen
gondolatok. Ez a titok életünk alapja, a keresztény hit középpontja. Minden olyan
filozófiai irányzatnak, amelyik megveti és „ostobaságnak” tekinti ezt a titkot (1Kor
1,23), nyilvánvalóvá válnak a korlátai az ember szívében lévő nagy kérdések előtt.
Ezért szeretnélek benneteket én is, mint Szent Péter apostol utóda, megerősíteni a
hitetekben (vö. Lk 22,32). Szilárdan hiszünk abban, hogy Krisztus a kereszten odaadta
magát értünk, hogy nekünk ajándékozza szeretetét. Szenvedésében a mi szenvedésünket
hordozta, magára vette bűneinket, megbocsátást szerzett nekünk, kiengesztelt az Atyával
és megnyitotta az örök élet felé vezető utat. Így szabadultunk meg attól, ami életünkben
a legnagyobb akadály: a bűn szolgaságától. És így válunk képessé arra, hogy mindenkit
szeressünk, még ellenségeinket is, és arra, hogy megosszuk ezt a szeretetet szegény
és rászoruló testvéreinkkel.
Kedves barátaim, a kereszt gyakran félelmet kelt
bennünk, mert az élet megtagadásának tűnik. Valójában azonban az ellenkezőjéről van
szó! A kereszt Istennek az emberre kimondott „igenje”, szeretetének legnagyobb kifejezése,
és az a forrás, ahonnan az örök élet fakad. Az isteni élet valóban a keresztre feszített
Jézus megnyitott szívéből fakad, amely nyitva áll mindazok előtt, akik készek ráemelni
tekintetüket. Ezért csak arra hívhatlak titeket, hogy fogadjátok el Jézus keresztjét,
Isten szeretetének jelét mint az új élet forrását. A meghalt és feltámadt Krisztuson
kívül nincs üdvösség! Csak Ő képes megszabadítani a világot a gonosztól, és Ő adja
meg az igazságosság, a béke és a szeretet Országának növekedését, amelyre mindnyájan
vágyunk. 4. Jézus Krisztusban hinni anélkül, hogy látnánk őt Az Evangélium leírja
nekünk Tamás apostol hittapasztalatát, hogy hogyan fogadja el Krisztus keresztjének
és feltámadásának titkát. Tamás a tizenkét apostolhoz tartozik, követte Jézust, gyógyításainak
és csodáinak szemtanúja, hallgatta szavait, s átélte halálakor az ebből származó zavart.
Húsvétvasárnap este az Úr megjelenik a tanítványoknak, Tamás azonban nincs ott, s
amikor elmondják neki, hogy Jézus él és megjelent, azt mondja: „Hacsak nem látom kezén
a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem
a kezem, nem hiszem” (Jn 20, 25). Mi is szeretnénk látni Jézust, vele beszélgetni,
még erősebben érezni jelenlétét. Ma sokan nehezen tudnak eljutni Jézushoz. Annyi tudományosnak
mondott kép kering Jézusról, amelyek éppen személyének nagyságától és egyedülálló
voltától fosztják meg Őt. Ezért érett meg bennem tanulmányaim és elmélkedéseim hosszú
évei alatt a gondolat, hogy egy könyvben átadjak valamit a Jézussal való személyes
találkozásomból: mintegy másoknak segítendő, hogy lássák, hallják és megérintsék az
Urat, akiben eljött hozzánk Isten, hogy megismerhessük Őt. Amikor nyolc nap múlva
Jézus ismét megjelenik a tanítványoknak, maga mondja Tamásnak: „Nyújtsd ide az ujjadat
és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem
hívő!” (Jn 20,27). Nekünk is lehetséges, hogy érzékelhető kapcsolatunk legyen Jézussal,
úgymond, mi is odatehetjük ujjunkat szenvedésének jeleire, szeretetének jeleire: a
szentségekben Ő különösen közel van hozzánk, önmagát ajándékozza nekünk. Kedves fiatalok!
Tanuljátok meg Jézust „látni”, és „találkozni” vele az Eucharisztiában, ahol jelen
van és olyannyira közel hozzánk, hogy utunkon ételünkké válik; a bűnbánat szentségében,
amelyben az Úr megmutatja irgalmát azáltal, hogy mindig felkínálja megbocsátását.
Ismerjétek fel és szolgáljátok Jézust a szegényekben is, a betegekben, azokban a testvérekben,
akiknek nehézségeik vannak és segítségre van szükségük. Kezdjetek személyes beszélgetést
Jézus Krisztussal a hitben, és tápláljátok ezt a párbeszédet. Ismerjétek meg Őt az
evangéliumok és a Katolikus Egyház Katekizmusának olvasásán keresztül. Beszélgessetek
vele az imádságban, bízzatok benne: Ő sosem okoz csalódást! „A hit elsősorban az ember
személyes ragaszkodása Istenhez; ugyanakkor ettől elválaszthatatlanul az Istentől
kinyilatkoztatott egész igazság szabad elfogadása” (Katolikus Egyház Katekizmusa,
150). Így érett, szilárd hitre tehettek szert, amely nem csak egy vallásos érzésre
vagy a gyermekkori hittanórák halvány emlékére épül. Megismerhetitek Istent, és valóban
belőle élhettek, ahogy Tamás apostol, amikor határozottan kinyilvánította Jézusban
való hitét: „Én Uram, én Istenem!” 5. Az egyház hite megerősít, hogy tanúságot
tegyünk Abban a pillanatban Jézus felkiált: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik
nem látnak, mégis hisznek” (Jn 20,29). Az egyház útjára gondol, amely egyház a szemtanúk,
vagyis az apostolok hitére épül. Így értjük meg, hogy a személyes hitünk Krisztusban,
amely a vele való párbeszédből született, az egyház hitéhez kötődik: nem elszigetelt
hívők vagyunk, hanem a keresztség által ennek a nagy családnak a tagjai, és az egyház
által vallott hit az, amely biztonságot ad személyes hitünknek. A hitvallás, amelyet
a vasárnapi misén elmondunk, éppen attól a veszélytől óv meg minket, hogy egy olyan
Istenben higgyünk, aki nem az, akit Jézus kinyilatkoztatott: „Minden hívő egy láncszem
a hívők láncolatában. Csak akkor tudok hinni, ha mások hite fönntart és hitem révén,
én is hozzájárulok mások hitének fönntartásához.” (Katolikus Egyház Katekizmusa, 166)
Köszönjük meg mindig az Úrnak az egyház ajándékát; az egyház segít, hogy biztonságban
haladjunk előre a hitben, amely az igaz életet adja (vö. Jn 20,31). Az egyház
történetében a szentek és a vértanúk Krisztus dicsőséges keresztjéből merítettek erőt,
hogy hűségesek maradjanak Istenhez egészen önmaguk odaadásáig; a hitben találták meg
az erőt saját gyengeségeik legyőzéséhez és minden viszontagság leküzdéséhez. Ahogy
János apostol mondja: „Ki győzi le a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az
Isten Fia?” (1Jn, 5,5). A hitből születő győzelem pedig a szeretet győzelme. Hány
keresztény volt és van ma is, akik a hit erejének élő tanúi, amely a szeretetben fejeződik
ki?! A béke építői voltak, előmozdították az igazságosságot, egy emberibb, Isten tervének
megfelelő világért szálltak síkra; hozzáértéssel és szakértelemmel kötelezték el magukat
a társadalmi élet különböző területein, hatékonyan járultak hozzá mindenki javához.
A hitből fakadó szeretet nagyon konkrét tanúságtételre vezette őket szavakban és tettekben:
Krisztus nem csak saját magunk számára kincs, hanem a legdrágább kincs, amit megoszthatunk
másokkal. A globalizáció korában legyetek a keresztény remény tanúi az egész világon:
nagyon sokan szeretnék megkapni ezt a reményt! A négy napja halott barátjának, Lázárnak
a sírboltja előtt, Jézus, mielőtt visszahívta az életbe, így szólt testvéréhez, Mártához:
„Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét” (vö. Jn 11,40). Ha hisztek, ha hiteteket minden
nap megélitek és megvalljátok, ti is eszközzé váltok, amely által más hozzátok hasonló
fiatalok újra felfedezik az élet értelmét és örömét, amelyek a Krisztussal való találkozásból
fakadnak. 6. A madridi ifjúsági világtalálkozóra készülve Kedves barátaim! Ismét
hívlak benneteket, hogy gyertek el a madridi ifjúsági világtalálkozóra. Mély örömmel,
személyesen várom mindegyikőtöket: Krisztus meg akar szilárdítani benneteket a hitben
az egyház által. Nem könnyű a Krisztusban való hitet és az Ő követését választani;
akadályozza ezt sokféle személyes hűtlenségünk, a sok-sok hang, melyek könnyebb utakat
mutatnak. Ne hagyjátok magatokat elbátortalanodni, keressétek inkább a keresztény
közösség támaszát, az egyház támaszát! Az év során készüljetek intenzíven a madridi
találkozásra püspökeitekkel, papjaitokkal, az egyházmegyei ifjúságpasztorációs felelősökkel,
a plébániaközösségekben, egyesületekben és mozgalmakban. Hogy milyen lesz a találkozásunk,
elsősorban a lelki felkészüléstől, az imádságtól, Isten igéjének közös hallgatásától
és egymás segítésétől függ. Kedves fiatalok! Az egyház számít rátok! Szüksége van
élő hitetekre, kreatív szeretetetekre, a reményetek dinamizmusára. A ti jelenlétetek
megújítja az egyházat, megfiatalítja és új lendületet ad neki. Ezért az ifjúsági világtalálkozók
nemcsak nektek kegyelem, hanem Isten egész népének is. A spanyolországi egyház aktívan
készül fogadásotokra és a hit örömteli tapasztalatának közös megélésére. Megköszönöm
az egyházmegyéknek, a plébániáknak, a kegyhelyeknek, a szerzetesközösségeknek, az
egyházi egyesületeknek és mozgalmaknak, hogy nagylelkű munkával készülnek erre az
eseményre. Az Úr bőséges áldását adja rájuk. A Szűzanya kísérje az előkészület útját!
Ő, amikor az angyal köszöntötte, hittel fogadta be Isten igéjét; hittel járult hozzá
ahhoz a műhöz, amit Isten vitt végbe benne. Amikor kimondta „igenjét” (fiat), egy
mérhetetlen szeretet ajándékát kapta meg, ami arra indította, hogy teljesen Istennek
adja magát. Járjon közbe mindegyikőtökért, hogy ezen az ifjúsági világtalálkozón növekedhessetek
a hitben és a szeretetben. Biztosítalak benneteket, hogy atyai szeretettel emlékezem
meg rólatok imáimban és szívből megáldalak titeket.
Vatikán, 2010. augusztus
6., Urunk színeváltozásának ünnepén