2011-08-17 15:55:24

„Akkor valódi a hitünk, ha maradéktalanul Krisztusra hagyatkozunk” – Dal Covolo püspök katekézise Madridban


Az Ifjúsági Világtalálkozón szerdán, csütörtökön és pénteken délelőtt a fiatalok nyelvi csoportokra osztva részt vesznek a jelen lévő főpásztorok katekézisein. Most röviden ismertetjük Enrico Dal Covolo szalézi püspök, a Lateráni Pápai Egyetem rektorának elmélkedéseit.

Augusztus 17-én, szerdán délelőtt a főpásztor a találkozó mottójának a következő szavaihoz fűzte gondolatait: „erősödjetek meg a hitben“. Emlékeztetett Mária szavaira, amelyeket a kánai menyegzőn intézett Jézus tanítványaihoz: Tegyétek azt, amit mond. Akkor valódi a hitünk, ha bízunk Krisztusban – fejtette ki Dal Covolo püspök.

Második katekézisében, csütörtökön délelőtt a következő kérdésből indul ki fejtegetéseiben: „Mit jelent az, hogy Krisztusban gyökerezni?“ Azt jelenti, hogy Jézus Krisztus a gyökerünk a keresztség révén. Egy másik evangéliumi kép szerint Jézus Krisztus életünk sziklája. Benne gyökerezünk, mint ahogy a ház is szilárd alapokra épül.

Harmadik, augusztus 19-én elhangzó katekézisében a Lateráni Pápai Egyetem rektora Assisi Szent Ferenc alakját idézi fel. Olyan szent volt ő, aki hiteles tanúságot tett Krisztusról és átalakította a világot. A hivatások témáját érintve a szalézi püspök egy rendkívüli tanúságtevő, Szent János evangelista, a „szeretett tanítvány“ történetét elemzi fiatal hallgatóinak.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.