2011-08-15 16:30:26

„A fiatalok igenje Krisztusnak átalakítja a világot” – interjú a madridi bíboros érsekkel


Antonio María Rouco Varela, a spanyol főváros bíboros érseke arról számolt be rádiónknak adott interjújában, hogy Madrid minden lakosa nagy lelkesedéssel várja XVI. Benedek érkezését. Az Ifjúsági Világtalálkozó augusztus 16-án este 8 órakor kezdődik azzal a szentmisével, amelyet Rouco Varela bíboros Madrid híres Cibeles terén mutat be.

Olyan eseményről van szó, amelyben az egyház és a fiatalok hite összefonódik, és nagyhatású tanúságot tesz a hitről a világnak. A nemzetközi találkozó egyik védőszentje Loyolai Szent Ignác, aki rendjének középpontjába „Isten dicsőségét” állította. Ha ebben a fantasztikus távlatban éljük meg a jelent és a jövőt, akkor minden megváltozik, a világ átalakul. Olyan boldogság felé haladunk, amelynek soha nincs vége, amely legyőzi a rosszat, a bűnt. Ebben a válságos órában meggyőződésünk, hogy a fiatalok „igen”-je, amellyel Krisztusnak válaszolnak, új napot fakaszt, mint ahogy ezt az 1987-ben Buenos Aires-ben megrendezett Ifjúsági Világtalálkozó himnusza hirdette.

Madrid egész egyháza; a plébániák, a mozgalmak, a kollégiumok, a családok tárt ajtókkal várják az érkezőket, arra törekedve, hogy semmiben se szenvedjenek hiányt. Reméljük, hogy minden jól működik a szervezés szempontjából is: az élelmiszerellátás, a befogadás, a nagy események, a katekézisek, hogy az egész esemény egy nagy tanúságtétel legyen az Isten és a testvérek iránti szeretetről – mondta rádiónknak adott interjújában a XXVI. Ifjúsági Világtalálkozó házigazdája, Antonio María Rouco Varela madridi bíboros érsek.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.