Izrael Isten üdvösségtervében - P. Szabó Ferenc elmélkedése az évközi 20. vasárnapra

Mai elmélkedésünkben előbb a vasárnapi szentleckéhez fűzünk gondolatokat, utána megemlékezünk Nagyboldogasszony ünnepéről, amely hétfőre esik.

Izrael Isten üdvösségtervében. Szent Pál a Római levél 9-11. fejezeteiben Izrael, a zsidó nép kiválasztásáról és küldetéséről, illetve hitetlenségéről és végső megmentéséről ír szenvedélyes hangon, fájdalommal átélve népe drámáját. A három fejezet nyitányában írja „test szerint való rokonairól”: „az izraelitáké a gyermekké fogadás, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övék az atyák, és test szerint Krisztus is közülük való, aki mindenekfölött álló, örökké áldott Isten. Amen.” (Róm 9, 3-5)

Már a múlt vasárnapi szentleckében is e téma szerepelt; most a 11. fejezetből az olajfáról szóló hasonlatot olvassuk. Nehéz, bonyolult kérdést feszeget az apostol. Az Isten örök üdvösségtervében a kiválasztás és a szövetség egyben küldetést is jelentett: a hívő zsidóknak a pogányok felé is üdvözítő küldetésük volt. De e nép nagy többsége visszautasította a próféták által megjövendölt Messiást, Isten megtestesült Fiát, Jézus Krisztust, aki egyetemes üdvözítő: zsidókat és pogányokat egyaránt hív Isten országába. Jézus beteljesíti az Ószövetséget. Beteljesíti és túlszárnyalja a mózesi Törvényt. Amikor eljött közénk, mindent megújított, minden újságot elhozott saját személyében, ahogy az egyházatyák (pl. Szent Irenaeus) hirdetik. Most már az Ószövetség elavult, ahogy szintén az egyik egyházatya (Szent Ágoston) latin szójátékkal kifejezte: antiquum testamentum – antiquatum testamentum.

De nem feledjük, hogy Izraelnek, miként távolabbról a nagy vallásoknak, fontos szerepe volt a Messiás eljövetelének előkészítésében. Pál szerint a Törvény nevelőnk volt Krisztusra. A II. Vatikáni zsinat Nostra aetate k. nyilatkozata 4. pontjában hangsúlyozza az Izrael és az újszövetségi nép, az Egyház közötti kapcsolatot. Hivatkozik Szent Pál most elemzett szövegeire, főleg a Római levél 11. fejezetére. „Az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek a közvetítésével kapta, melyet Isten maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget; s hogy annak a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai.” Látjuk, hogy a zsinat Szent Pál hasonlatára hivatkozik. Később pedig erre figyelmeztet: „Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha az következne a Szentírásból, hogy a zsidókat elvetette volna magától vagy átkozottak volnának.”

És a másik szempont a jövőre vonatkozik: Szent Pál szerint Isten nem bánja meg ajándékait, ígéreteit. Titokzatos tervében ott van Izrael végső megtérése, amelyet előkészít egy kis hívő „maradék”. Az Apostol azt állítja, hogy a vakság, hitetlenség Izraelnek csak egy részében következett be. Ha majd a pogányok megtérnek, az egyetlen Üdvözítőhöz, Krisztushoz, végül – Isten tudja mikor - az egész Izrael hinni fog és üdvözül. Ezt Pál – Istentől kapott kinyilatkoztatás alapján állítja, magasztalva Isten bölcsességét, irgalmasságát és kifürkészhetetlen útjait.

Nagyboldogasszony ünnepére. Hétfőre esik Mária mennybevételének, megdicsőülésének ünnepe.

A hívő magyar nép Isten Fia Anyját „Boldogasszonyként” tiszteli. Kisboldogasszony, Nagyboldogasszony, Sarlósboldogasszony…Ez utóbbi liturgikus ünnep Mária Erzsébetnél tett látogatását idézi fel. És e jelenetnél halljuk Erzsébet ajkáról azokat a szavakat, amelyek Mária boldogságának nyitját adják: „Boldog vagy te, aki hittél…” (Lk 1, 45) Szűz Mária hitt az angyal szavának, hogy a Messiás anyja lesz, jóllehet férfiút nem ismer. Igent mondott Isten örök üdvözítő tervének, amelyben Jézus mellett neki lesz legfontosabb szerepe. Ha a Atya öröktől fogva elhatározta, hogy megtestesült Fia által üdvözíti az embereket, fogadja őket gyermekeivé (Ef 1), akkor ehhez szüksége volt egy asszonyra: názáreti Mária Igenjétől függött az emberi nem üdvössége. Mária minden méltósága: szeplőtelen fogantatása, kegyelemmel teljes élete, megdicsőülése onnan ered, hogy Isten Fia Anyja, Istenszülő, Theotokosz, ahogy keleti keresztény testvéreink vallják. Mária példaképünk Krisztus követésében, közbenjárónk, szószólónk Fiánál a mennyei dicsőségben.

Az Egyházról szóló zsinati konstitúció végén (LG 68) olvassuk, hogy Szűz Mária a reménység jele: „Amint Jézus Anyja a mennyben testében és lelkében már megdicsőülten mintaképe és kezdete annak az Egyháznak, melynek az eljövendő világkorszakban kell teljessé válnia, ugyanúgy ezen a földön mindaddig, amíg el nem jön az Úr napja (1Pét 3, 10), a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára.”

(Róm. 11, 13-15. 29-32)