„A Názáreti Jézus Húsvétja” – P. Szabó Ferenc SJ sorozata Joseph Ratzinger – XVI. Benedek Jézusról szóló művének 2. kötetéről

6. rész: Jézus pere

A Getszemáni kertben imádságban töltött éjszaka mind a négy evangélium szerint azzal ér véget, hogy a főpapok és írástudók által küldött csapat, zsidó őrség elfogja Jézust, és a főtanács elé. Kaifás főpap palotájához hurcolják.

János (11, 47-53) tudósít arról, hogy már korábban, Lázár feltámasztása után, a főtanács határozatot hozott Jézus ellen. ( Márk 14, 1-2 csak röviden utal e határozatra.) : „Tanakodtak: ’Mit tegyünk? Ez az ember nagyon sok csodát művel. Ha tovább tűrjük, mindnyájan hinni fognak benne, aztán jönnek a rómaiak és elpusztítják szentélyünket és népünket’. Egyikük, Kaifás, aki abban az évben főpap volt, közbeszólt: ’Ti nem értetek semmit. Nem látjátok át: jobb, hogy egy ember haljon meg a népért, mintsem hogy az egész nép elpusztuljon’. Ezt azonban nem magától mondta, hanem mint főpap abban az évben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért. De nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszórt fiait összegyűjtse. Attól a naptól fogva határozott szándékuk volt, hogy megölik őt.” Kaifás „próféciájának” tartalma mindenekelőtt gyakorlati természetű: félelem a római megtorlástól. Továbbá azt a reményét fejezte ki, hogy a világon szétszórt izraelitákat az eljövendő Messiás majd összegyűjti. János evangélista ad mélyebb teológiai jelentést a főpap jövendölésének. János 10, 13kk (Jézus a jó pásztor), valamint Jézus főpapi imája előre jelzi ezt a teológiát.

A főtanács ítéletének főindítéka világos: Messiásnak, Isten Fiának vallotta magát. A főpap most tehát maga előtt látja Jézust, és kikérdezi. Ratzinger hangsúlyozza (192): Jóllehet az előbb idézet szövegben a rómaiaktól való félelem szerepel ürügyül, mégsem lehet azt mondani, hogy csupán politikai indíték játszott közre a főtanács, a főpap ítéletében. Nem csupán politikai, de nem is pusztán vallási. Ez utóbbiról Márknál ezt olvassuk (14, 60-64): a hamis tanúk vallomása után a főpap megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Áldott fia?” „Én vagyok”, felelte Jézus. (Majd a dánieli jövendölésre hivatkozva folytatta:) „Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját: „Mi szükségünk van még tanúkra? -. kérdezte. Hallottátok a káromkodást. Mi a véleményetek?” Azok (a főtanács tagjai) egyhangúan méltónak ítélték a halálra.”

XVI. Benedek a Főtanács (Szanhedrin) és Pilátus ítéletét elemezve ismételten visszatér (199-202) Jézus pere kettős, vallási és politikai szempontjára. Miként fontos mozzanatoknál (pl. korábban a templom megtisztításakor mondott jézusi kijelentésnél, amely most is visszatér a hamis tanúk szavaiban), itt sem bonyolódik bele egyes exegéták és jogtörténészek által hosszan magyarázott részletekbe, hanem a lényegre, a történelem teológiai hátterére világít rá. Jézus a főtanács előtt, Kaifás kérdésére megvallja, hogy ő a Messiás, Isten Fia. Ratzinger megjegyzi (203): Ez Péter Fülöp Cezáreájában tett vallomására emlékeztet bennünket: „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia!” Péter ott van a közelben, mert bement a főpap palotájának udvarába, csak egy ajtó választja el Jézustól, akit az első kakasszóra mindjárt megtagad. Megtagadja Mesterét, akit hajdan a mennyei Atya sugallatára vallott Messiásnak, Isten Fiának. (Mt 16, 17)

Jézus magára vállalta a zsidó hagyományban sok jelentésű Messiás-címet, de azt megtisztította politikai jelentésétől, pontosította, transzcendens jelentést adott neki, amikor a főpapnak válaszolva az Emberfiára vonatkozó dánieli jövendölésre hivatkozott (Dán 7, 13; Zsolt 110, 1): Isten végleges országának királya lesz. A római helytartó, Pilátus vallató kérdésére válaszolva is elhárítja a politikai jelentést: „Az én országom nem e világból való. (…) Igen, király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világra, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki igazságból való, hallgat szavamra.”- Pilátus vállat vont: „Mi az igazság?” (Jn 18, 36-38).- NB. Erről a párbeszédről a pápa később (213-219) hosszan értekezik.

A főpapok, a zsidó vezetők, akik halálát követelik, most ezt hangoztatják: ”Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát.” Később ezt kiabálják a habozó helytartónak: „Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja. Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.” (Jn 19, 7-8; 12, 15). Pilátus kiszolgáltatta Jézust, hogy keresztre feszítsék. Egy táblát készíttetett, és a keresztre erősíttette. Ez volt ráírva: „Názáreti Jézus, a zsidók királya.” (Jn 19, 16-22).

Itt most a János-evangéliumot követtük. Ratzinger Pilátus ítéletét elemezve kitér a szinoptikusok variánsaira is, különösen azt kutatva, hogy mi is volt pontosan Jézus halálra ítélésének indítéka, minthogy sok vélemény olvasható erről. (Néhányra kifejezetten hivatkozik.) J. Gnilkát követve magyarázza (210-211) Máté verseit: „Az egész nép így kiáltott ’Az ő vére rajtunk és gyermekeinken ’ (27, 25- 26)” Márknál is a főpapok által fölizgatott néptömeg követeli Jézus keresztre feszítését és Barabbás szabadon bocsátását. (15, 8kk) A történeti valóság világosan megjelenik Jánosnál és Márknál: a Pilátus előtt Jézus halálát kívánó népcsoportot a főpapság izgatta fel, tehát nincs szó az egész zsidó népről. Máté kijelentése pedig: „Az ő vére rajtunk és gyermekeinken” – kapcsolatba hozható azzal a korábbi Máté-szöveggel (23, 37-38), ahol Jézus megjövendöli a templom pusztulását: „Jeruzsálem! Jeruzsálem! Te megölöd a prófétákat és megkövezed a hozzád küldötteket. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk gyűjti szárnya alá csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyatott lesz házatok…”

Amikor a keresztény ezt hallja: „Vére mirajtunk és gyermekeinken”, arra gondol, hogy Jézus vére hathatósabban kiált az égre, mint Ábel vére, amint a Zsidóknak írt levélben olvassuk (12, 23-24): „Ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához,…mindenek bírájához, Istenhez…az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz és a meghintés véréhez, mely hathatósabban kiált, mint Ábelé.” Jézus vére nem bosszúért és büntetésért kiált, hanem kiengesztelődését. Nincs senki ellen, hanem mindenkiért. Pál írja a Rómaiaknak (3, 23-25): „Mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik Isten dicsőségét. Kegyelme jóvoltából azonban ingyen történik megigazulásuk Jézus Krisztus megváltása által. Őt adta oda az Isten véres engesztelő áldozatul a hit által, hogy kimutassa igazságosságát.” Mi a Máténál olvasott szavakat Jézus véréről hittel olvassuk: mindnyájunknak szükségünk van vére, a szeretet tisztító erejére. Nem bosszú, hanem kiengesztelődés, üdvösség. „Csakis az egész Újszövetség úrvacsora- és keresztteológiája adja meg a Máté-vers helyes értelmét.” (211)

A pápa hosszabban tárgyal Pilátus és Jézus párbeszédéről, a habozó és szkeptikus helytartó pszichológiájáról és kérdése („Mi az igazság?”) kapcsán az igazságról, Jézus megostorozásáról, a tövissel koronázott király, a „zsidók királya” halálra ítéléséről.

A Jézus Pilátus előtt evangéliumi szakaszokról eszmélődve megjelenik szemünk előtt Munkácsy Mihály csodálatos trilógiája. E festmények művészi illusztrációk lehetnének A Názáreti Jézus II. kötete 7. fejezetéhez.