„A hit szilárdít meg mindent” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 19. vasárnapra

Szent Ignác tanácsa szerint elmélkedésük elején idézzük fel, képzeljük el az evangéliumi epizód földrajzi keretét. A történet helyszíne a Genezáreti tó környéke. Egy zsúfolt nap után Jézus, miután elbocsátotta a tömeget, egyedül félrevonul a hegyre imádkozni. Az apostolok bárkába szállnak, hogy átevezzenek a túlsó partra. Közben viharos szél támad és merüléssel fenyegeti a bárkát. De Jézus az éjszakában a vízen feléjük közeledik, és lecsendesíti a háborgó vizet, kezét nyújtja a kicsiny hitű, már-már merülő Péternek. Az evangéliumi epizód több megfontolásra indít, és itt és most aktualizálva a történetet, néhány fontos tanulságot sugall.

Szemléljük az esthomályban az imába merülő Jézust. A megtestesült Isten Fia imádkozik, Atyjával társalog, a vele való kapcsolatban gyűjt erőt a napi apostoli tevékenységhez. Mindig az Atya akaratát keresi, azt, ami neki kedves. Amikor a világba lépett, kimondta az IGEN-t, és mindvégig teljesíti küldetését, egészen a kereszthalálig. Most béke van lelkében és körülötte. De már most felkészül a végső órára. Ott látjuk a Getszemáni kertben viaskodva, vérrel verejtékezni. „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár!...De ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd. Most is Igen-t mondok!” – A mi imádságunk is sokszor küzdelem: nem mindig könnyű akaratunkat az Atyáéhoz igazítani. Megpróbáltatás, kísértések közepette, vagy ha hirtelen betegség szakad ránk vagy szeretteinkre, nehéz az ima: „Legyen meg a te akaratod!” Persze küzdünk a betegség ellen, igyekszünk tehetségünk szerint gyógyítani, csak amikor mindent megtettünk, és mégsem múlik el tőlünk a szenvedés kelyhe, akkor mondjuk a kegyelem erejében: „Legyen meg a Te akaratod!” Az imádság küzdelem, és a hit gyakorlása.

A hitről szól az evangéliumi epizód második része. A kishitű apostolok bizalma megrendül a viharos éjszakában, mert nincs velük Jézus, akinek csodatevő hatalmát már megtapasztalták. Jézus a vízen járva feléjük közeledik. Azt hiszik, kísértetet látnak. De Jézus megszólítja őket: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” Jézus bátorítására Péter a vízre lép, de mivel nem hisz, merülni kezd. Jézusnak kiáltja: „Uram, ments meg!” Mire Jézus kinyújtja kezét, és kiemeli a vízből e szavakkal. „Te kishitű, miért kételkedtél?” A szél eláll. A tanítványok a bárkában imádva megvallják: „Valóban Isten Fia vagy!” Nyilván itt már az ősegyház hitvallását rögzíti az evangélista, mint Péter Fülöp Cezáreai vallomása esetében is. Az apostolok hite lassan erősödik, fokozatosan közelítik meg Jézus misztériumát. Ingadoznak, főleg a szenvedéstörténet idején: Júdás elárulja, Péter háromszor megtagadja, szétszélednek, mert nem így képzelték el a Messiást. Csak Jézus feltámadása és a Szentlélek eljövetel után értik meg a Messiásra vonatkozó jövendöléseket, Izajásnak a Szenvedő Szolgáról szóló énekeit. Péter pünkösdi beszéde tanúskodik erről.

Mindent a hit szilárdít meg lelki életünkben. Jézus szavára vízen járhatunk, mert fenntart a hit. A hit a szilád alapja reménységünknek, hogy minden nehézségen, megpróbáltatáson győzedelmeskedhetünk a Feltámadott Lelke erejében. Minden a javunkra válik, ha hiszünk, remélünk és szeretünk. Semmi el nem szakíthat bennünket Isten, Krisztus szeretetétől. De hitünk gyenge, törékeny, szélben ingadozó láng. Kérnünk kell az Urat: „Segíts hitetlenségünkön, erősítsd, növeld hitünket!” Jézus jelen van a világban, sokszor az utolsó pillanatban nyújtja ki kezét.

Végül Wojtyła pápa bíztató szavaira emlékezünk: 1978-ban, beiktatási szentmiséjén mondta: „Ne féljetek! Tárjátok ki szélesre a kapukat Krisztus előtt!” Ha hiszünk, tudjuk, hogy – ígérete szerint – velünk van a világ végezetéig. „Emmauel, Velünk-lakó-Isten”.

Mt 14, 22-33 – Jézus a vízen jár