2011-07-16 13:21:22

A média az ember és az igazság szolgálatában – Antonio Cañizares LLovera bíboros az újságírók felelősségéről


Július 14-én zárult az Ávilai Katolikus Egyetemen az a nyári kurzus, amelynek központi témája a média és az igazság közötti kapcsolat volt. A tanfolyamot Antonio Cañizares LLovera bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa zárta az újságírók felelősségéről tartott előadásával.

A főpásztor kifejtette, hogy a médiának az embert kell szolgálnia, aki természeténél fogva szeretetet és tiszteletet érdemel. Az újságíró számára a hír, amely érdeklődését felkelti nem más, mint az emberre vonatkozó igazság. Társadalmunk az igazság adósa, ugyanis a relativizmus elnyomó erejétől szenved – magyarázta a spanyol bíboros. E körülmények között az újságíró felelőssége nagyon nagy: a szabad társadalom, a szeretet civilizációja, az élet kultúrája és a népek közötti béke akkor valósulhat meg, ha a sajtó is az igazság szolgálatába áll.

Mindehhez szabadság szükséges. Az újságírók akkor valósíthatják meg az igazságra irányuló küldetésüket, ha szabadon tevékenykedhetnek. Ezzel nagyban hozzájárulnak a szabad és demokratikus társadalom építéséhez is, a jelenlegi (erkölcsi) válság megoldásához.

A tömegtájékoztatásban dolgozók, köztük is azok, akik kereszténynek vallják magukat, Jézus Krisztusban megtalálják az igazság tanúságtevőjét, aki azért jött el, hogy megvilágosítsa az embereket és vezesse őket küldetésük teljesítésében. Szava üdvösséget, békét és reményt hoz az embereknek, Benne megtaláljuk Isten Igazságát és a tőle elválaszthatatlan emberi igazságot.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.