„A hivatás az új evangelizáció szíve” – interjú Janka Ferenc atyával, a CCEE főtitkárhelyettesével

Az ausztriai Hornban rendezték meg az Európai Hivatásszolgálat (EVS) éves Kongresszusát “Az új evangelizáció szíve a hivatás” címmel. A találkozó, melyen 23 ország 45 képviselője vett részt június 30-tól július 3-áig tartott.
Janka Ferenc atyával, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) főtitkárhelyettesével a SIR olasz katolikus hírügynökség készített olasz nyelvű interjút. Hallgatóink most ennek a magyar változatát hallják.

Nem csak Európában, hanem a világ szinte minden országában csökkennek a papi és a megszentelt életre szóló hivatások. Elegendő figyelmet szentelnek a hivatáspasztorációnak?

A találkozó egyik előadója azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontos lenne a perspektíva-váltás, ha az egyházról és a hivatásokról beszélünk. Ha állandóan azt ismételgetjük, hogy az egyház válságban van, hogy csökken a hivatások száma, akkor szomorúak, depresszívek leszünk még mielőtt bármit is mondtunk volna a témáról. Azt kellene értékelnünk ami van, azokat, akik ott vannak és meg kellene szabadulnunk mindenféle nosztalgiától. Jézus sem siránkozott, amikor a nép vezetőinek ellenállásával találkozott, hanem az Atyát dicsőítette: „Áldalak téged, Atyám, mert elrejtetted ezt a bölcsek és okosak előtt és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek” (Mt 11,25).

Milyen viszony rajzolódott ki a kongresszuson a hivatás és az új evangelizáció között?
A hivatás az új evangelizáció szíve, középpontja. A II. vatikáni Zsinat nagy teológiai intuíciója, hogy Isten mindnyájunkat személyesen hív, mindnyájunknak sajátos hivatást szán. A hivatás kultúrájának át kell járnia a fiatalok pasztorációját, a családpasztorációt, a megszentelt élet és a papi hivatások előmozdítását, gondozását is. A megélt hivatás az új evangelizáció kulcsa.

Nyelvi csoportokban a francia, az osztrák és a lengyel hivatásszolgálat mutatta be egy-egy sikeres kezdeményezését. Miről beszéltek?

Egy fiatal osztrák apáca három programot mutatott be, ahol fiatalokat hívtak meg olyan színvonalas és mozgalmas rendezvényre, ahol a hivatás kérdése kezdetben csak közvetett módon merült fel. A rendezvény végére derült ki, hogy a hivatás kérdésének megfogalmazása és megválaszolása az életünk legfontosabb feladatai közé tartozik.

A lengyel előadó arról beszélt, hogy a hiteles keresztény élet és az ebből fakadó személyes kvalitások fontosabbak a technikáknál és a kommunikációs eszközöknél. Különösen igaz ez azok esetében, akik a hivatáspasztoráciával foglalkoznak. Csak az tudja az Isten szeretetét, megbocsátását, életalakító kegyelmét érthető módon közvetíteni, aki maga is ebben él, és ismeri, szereti azokat, akikhez szólnia kell.

A francia delegáció a kommunikáció kapcsán arról szólt, hogy mennyire fontos tisztázni, hogy mit is szeretetnénk közölni valójában, mi is a mi „nagy álmunk”. Ha pedig tisztáztuk ezt, akkor rangsorolnunk kell a prioritásainkat, ki kell jelölnünk a célt és ügyelni kell arra, hogy mindig tartsuk szem előtt a következő öt szempontot: kinek beszélünk és mikor, mit akarunk mondani, hogyan mondjuk, és hol mondjuk.

Egy általánosabban kérdés. Hogyan viszonyul az antropológiai kulturális és gazdasági válság által megviselt, szekularizált Európa a hivatások és az evangelizáció kérdéséhez?

A mai Európa hasonlít egy olyan beteghez, aki érzi a fájdalmakat, szenved is, sokféle patologikus tünete van, de nincs igazán kedve orvoshoz menni, még kevésé hajlandó egy komoly terápiára. Szoros kapcsolat van ugyanis a fogalmak és a viselkedés, az életmód betegségei között. A szabadság felelősség nélkül, az „én” a „mi” nélkül, az intellektus a szív nélkül, a tudomány a hit nélkül, a világ az Isten nélkül szükségképpen súlyosan fogyatékos. A hivatások és az evangelizációval kapcsolatos nehézség éppen az, hogy mint minden komoly terápia, ez is betegségtudatot feltételez, bizalmat követel az orvos iránt, és feltételezi azt, hogy a páciens mindent megtesz, amit a gyógykezelés megkövetel. Megtérés, bűnbánat, életmódváltás nélkül nincs lehetőség az evangéliumi életre. A „végső, egészséges jóllét” eléréséhez tehát komoly és folytonos erőfeszítésre van szükség. Jézus Krisztus és a szentek mutatják meg nekünk ezt az egészséges, teljes, csodálatos és vonzó emberséget. A keresztény művészetben csillan fel valami Istennek abból a végtelen szépségéből, ami maga felé vonz bennünket, és képessé tesz minket hogy a megtérés és a „gyógykezelés” fáradságos útját végigjárjuk.

Melyek a kontinensünkön jelentkező legnagyobb kihívások? Nyelvhasználati, módszertani kérdésekről van-e szó, vagy pedig inkább a tartalom újjáélesztéséről?

“Csak a szeretet hiteles” idézte a találkozón Mons. Fisichella Hans Urs von Balthasart. A szeretet pedig mindenekelőtt a közösség megtapasztalása, közösség Istennel és a többi emberrel. Korunk, de minden korszak emberének a legnagyobb tévedése az, hogy azt hiszi, hogy elég önmagának, vagy, hogy csak nagyon kevés ember szükséges vagy hasznos önmaga megvalósításához, Istenre pedig egyáltalán nincs szüksége. Valójában, ha nem Istentől tanuljuk folyamatosan azt, hogy mit jelent igazán szeretni, akkor újra meg újra összekeverjük a valódi szeretetet az önzés különböző formáival és ártunk magunknak is és másoknak is. Isten szeretetének iskolájában tanuljuk meg helyesen szeretni önmagunkat és másokat is.

Az internet veszély vagy esély-e inkább?

Az internet hatalmas eszköz, és mint ilyen jóra és rosszra egyaránt használható. Minden attól függ, hogy miként és milyen célra használjuk, illetve használják mások ezt az óriási barátot vagy ellenséget. Igen nagy itt a felelősségünk, különösen azoknak, akiknek a jövő generációkat kell megtanítaniuk az internet okos, körültekintő és felelős használatára. Mégis azt remélem, hogy minden kockázata ellenére az internet az emberiség családjának nagyon sok tagját fogja segíteni ahhoz, hogy eljusson a kultúrához, a munkához, a jobb élethez. A teljes fejlődéshez persze hozzátartozik a lelki dimenzió is. Ezzel kapcsolatban azt remélem, hogy az új evangelizációnak is hatalmas eszköze lesz az internet. Hiszen a legnagyobb sötétségnek sincs semmi hatalma még egy gyertyalánggal szemben sem. Nem kell tehát félnünk, nem szabad lámpásainkat a véka alá rejteni, hanem bátran a gyertyatartóra kell tennünk, hogy világosodjék azoknak, akik a házban vannak (vö Mt 5,15-16).

Mik az EVS tervei, milyen feladatokat tűznek ki, milyen módon szándékoznak a jövő kihívásainak megfelelni?

Az idén lesz a „Pápai Alapítvány a Papi Hivatásokért” (POVS) létrehozásának 60. évfordulója. A Nevelési Kongregáció egy római rendezvényén, amely többek között ennek a jubileumnak az előkészítésével is foglalkozott mondta XVI. Benedek pápa*: „A hivatáspasztorációban, a Jézus követésére szóló egyetemes meghívás értékének hangsúlyozásán túl fontos, hogy foglakozzanak nyilvánvalóbban a szolgálati papság témájával. A papot ugyanis a Krisztushoz való sajátos hasonulás jellemzi, ez különbözteti meg lényegileg a többi hívőtől és ez rendeli őt a hívek szolgálatára”. A CCEE hivatásszolgálati munkájának jövőbeni prioritása - az elnökségnek a Szentatya útmutatását követő szándéka szerint - a papi hivatások előmozdítása lesz.

(*L’Osservatore Romano, 11 febbraio 2011. Discorso ai partecipanti dell’Assemblea Plenaria della Congregazione per l’Educazione Cattolica, il 7 febbraio 2011.)