„Scheffler János vértanú püspök példája serkentse az egységre az egyházmegye híveit” – nyilatkozta Schönberger Jenő megyéspüspök

Józsa János, a Szatmári Katolikus Egyházmegye sajtóreferense bocsátotta rendelkezésünkre Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök nyilatkozatát, amelyet a boldoggá avatási szertartást megelőző napokban tett, és amelynek rövidített változatát tesszük közzé. Az interjúban a főpásztor a következő kérdésekre válaszol:

Hogyan készült fel az egyházmegye a boldoggá avatásra?

Milyen érzésekkel készül az ünnepélyes szertartásra?

Milyen kegyelmi hozadék várható a boldoggá avatás következményeként?

Hogyan terjesztik majd Scheffler János püspök tiszteletét?

Az alábbiakban közzétesszük Bura László egyetemi tanár, helytörténész írását Scheffler János és Dan Mizrahy zsidó zeneszerző közös raboskodásáról és barátságáról.
A 2010-ben elhunyt művész nagy tisztelettel tekintett a főpásztor vértanúságára: emlékére egy „Ave Maria” requiemet komponált két változatban, amely a szatmári székesegyház falai között Fejér Kálmán átdolgozásában több ízben felhangzott.

Scheffler János és Dan Mizrahy

Zsiláva földalatti börtönének középső folyosóján a 25. számú cellában 1952. szeptember 12-e és december 6-a között ugyanabban a cellában raboskodott dr. Scheffler János szatmári püspök Dan Mizrahy bukaresti zeneszerző. Az 1950. május 23-án a Déva melletti Körösbányára kényszerlakhelyre internált püspököt 1952. március 10-én tartóztatták le, majd a kihallgatások, az ellene folyó vizsgálat befejezése után a Belügyminisztérium fogdájából átvitték Zsiláva „lerakatul” szolgáló börtönébe.

Az akkor 26 éves Dan Mizrahy (Bukarest, 1926. február 28. - uo. 2010. február 26), a jeles zongorista és zeneszerző akkor már egy éve a zsilávai börtön lakója volt. Őt „átnevelése” céljából tartóztatták le, s tartották börtönben több mint 400 nap minden ítélet nélkül. „Rászolgált”, ugyanis már 4 (!) éves korától zongorázni tanították, 9 éves korában – a szükséges életkor alóli felmentéssel – felvették a Bukaresti Zeneakadémiára. 1941-ben, a faji törvények bevezetésekor azonban kizárták. Vállán egy hátizsákkal az akkor 15 fiatalember Palesztinába emigrált. Ott mezőgazdasági iskolába osztották be. Zenei tehetségére egy ünnepi kultúrműsoron figyeltek fel, ősztől már a jeruzsálemi Zeneakadémián tanult, zongorát, zenepedagógiát, összhangzattant, zenetörténetet. 1944-ben végzett, 1945-ben angol érettségit tett. A világháború befejeződése után a honvágy hazahozta szülőföldjére. Az Izraelben végzett tanulmányait a romániai iskolákéval egyenértékűvé nyilvánították, s tovább tanulhatott a bukaresti Zeneakadémián. 1948-ban tízes osztályzattal államvizsgázott.

Életútját azért vázoltuk, mert így érthető, hogy a román kommunista társadalomban az Izraelt megjárt tehetséges művészt „át kellett nevelni”. 1951-ben letartóztatták, per és ítélet nélkül tartották fogva Zsiláván, majd munkatáborokban, ahonnan 1953-ban szabadult.
Scheffler János és Dan Mizrahy ismeretségére és kapcsolatára vonatkozó adatra 1990-ben bukkantam.

A börtönben meghalt Scheffler János püspök életével, halálával kapcsolatos beszélgetések kapcsán a börtönt megjárt (néhai) Beliczay János nyugalmazott római katolikus plébános említette, hogy 1952-1953-ban, a Ghencea-i gyűjtő táborban találkozott egy Weiner Gusztáv nevű marxista zsidó újságíróval, aki Zsiláván ugyanabban a cellában volt Scheffler Jánossal, ott volt a halálakor is. Ő említette, hogy velük volt egy Dan Mizrahy nevű zsidó zeneszerző, aki a püspök halálakor egy Áve Mariát komponált, s azt nekik, fogolytársainak a cellában el is énekelte.

Az említett eset magától értetődően felkelti a kutató érdeklődését: Igaz-e a történet? Ha igaz, mi indíthatta a zsidó vallású zeneszerzőt keresztény témájú zenedarab komponálására? Úgy gondoltam, hogy érdekes volna tehát megtudni: él-e még – 65 éves lenne – Dan Mizrahy? Vajon mi történt vele: kiszabadulása után itt maradt-e az országban, avagy később ismét Izraelbe távozott?

Megkértem Reizer Pál püspököt, érdeklődjön hivatalosan a Bukaresti Zsidó Hitközség vezetőségétől: tudnak-e valamit Dan Mizrahy személyéről.
Postafordultával megérkezett a válasz: Bukarestben él, s közölték a címét.
Felvettük a kapcsolatot Dan Mizrahyval, aki válaszlevelében közölte: valóban együtt voltak a cellában, s igaz az is, hogy halálakor egy Áve Mariát komponált.
Ezt követően, hogy a Zsiláván együtt eltöltött időszakról részleteket is megtudjunk, Tempfli Imrével (akkor még Szatmárnémetiben volt lelkész) Bukarestbe utaztunk és másfél - két órát beszélgettünk Mizrahyval. Beszélgetésünket követően aztán a következő években még több levelet váltottam a neves zeneszerzővel, utoljára 1995-ben.

Dan Mizrahyban negyven év múltán is élénken éltek a zsilávai emlékek. A Scheffler Jánossal ott együtt töltött közel háromhónapnyi idő nagyon mély nyomot hagyott benne. (A kutató számára az általa említett konkrét tények hitelességét az igazolja, hogy még két, a cellában ugyanakkor ott volt egykori rabtársuk, akik egymással azóta nem találkoztak, tehát egymástól függetlenül ugyanúgy emlékeztek vissza tényekre és a tárgyi emlékekre.)

Mizrahy elmondta, hogy az akkor már hatvanon jól túl levő Scheffler János soha, sem fizikai, sem lelki szenvedéseire nem panaszkodott. A cellatársak mindegyikével szívesen beszélgetett, kedves, meleg mosolyával bátorította őket: nem szabad feladni a kiszabadulásban való reményt. Jól beszélt románul, németül, s természetesen magyarul is. Mindenkivel a maga nyelvén. Volt a cellatársak között – emlékezett vissza Dan Mizrahy – egy erdélyi magyar zsidó, marxista meggyőződésű újságíró, Weiner. Csak magyarul tudott. Csúnya, nagyon csúnya kinézésű volt, a cellatársak (talán ezért is) félrehúzódtak tőle. János püspök nem húzódott el tőle és sokat, olykor órákig is beszélgetett vele. (Ez a magatartása nagyon megragadta Mizrahyt.)

Fogolytársainak – emlékezett vissza Dan Mizrahy – Scheffler János azokról a helyekről beszélt, ahol tanulmányai során megfordult, a Vatikán történelméről, a szülőfalujában élőkről, mezőgazdaságról is, s természetesen lelki dolgokról. Sohasem beszélt politikai kérdésekről, az ellene folyó perről sem. A bebörtönzéséről egyszer megjegyezte, hogy egy katolikus papnak nem szégyen hitéért a kommunisták börtönébe kerülnie.

Minden nap félrevonultan imádkozott, elmélkedett. Ha valaki vallási, lelki kérdésekben hozzá fordult, szívesen elmondta a véleményét, de azt sohasem akarta másokra rákényszeríteni. Magatartásáért tisztelték.

Dan Mizrahy csodálta a nyelvi ismereteit, s mivel ő latinul nem tanult, megkérte Scheffler Jánost, hogy magyarázza neki a latin nyelvtant. A tanuláshoz persze szövegre is szükség volt. A Pater noster (Miatyánk), az Áve Maria (Üdvözlégy Mária), illetőleg egy, Szent Ágostontól vett idézetet használva magyarázta neki a latin nyelv szabályait. Gyakorlatilag Dan Mizrahy a nyelvtani ismeretek mellett megtanulta ezeket a latin szövegeket is.
Mizrahy önmagáról nem beszélt, vallási felfogását nem említette. Mindabból, amit a börtönben töltött idejéről elmondott, s amiket leveleiben írt, kitűnt, hogy istenhívő, vallásos zsidó ember volt.

Nyilvánvalóan érdekelték a szellemi világ dolgai, s nyitott gondolkodású emberként azok a gondolatok is, amelyeket Scheffler János a maga hite kérdéseiről, Istenről és az örökkévalóságról elmondott, magyarázott. Érdeklődésének tanúsága az, hogy a Szent Ágoston: De Civitate Dei című munkájából vett latin nyelvű (Mizrahy számára románra pontosan lefordított) idézetet latinul is megtanulta. Mégpedig olyan pontosan, hogy a Scheffler János számára oly kedves Szent Ágoston-i gondolatot negyven év múltán is pontosan idézni tudta:

„Ibi vacabimus et videbimus, videbimus et amabimus, amabimus et laudabimus. Ecce quod erit in fine sine fine. Nam quis alius noster et finis nisi pervenire ad regnum, cuius nullus est finis?”

Az idézett szöveg Az Isten Városa címen megjelent magyar fordításban: „Ott időzünk és látunk majd, látunk és szeretünk, szeretünk és dicsőítünk. Íme, mi lesz végül vég nélkül. Mert mi más a mi végcélunk, ha nem eljutni az országba, amelynek nincs vége”.

Scheffler János 1952. december 5-én vacsora után – a zsilávai börtönben délután 14:30 – 16:00 között osztották ki a vacsorát – fel akart mászni fekhelyére, az emeleti ágyra, ekkor rosszul lett. A cellatársak dörömböltek az ajtón, a börtönben tartózkodó egészségügyis valamilyen injekciót adott neki, ami megnyugtatta. A cellatársak, hogy minden erőfeszítéstől megkíméljék, (beleegyezésével) az ablak és a WC-s hordó közötti egyedüli nem emeletes priccsre helyezték.
Másnap reggel, hajnalban, a cellában nagyon hideg volt, kint hóvihar tombolt. János püspök leszállt a priccsről szükségletét elvégezni, jól érzi magát, mondta, és visszabújt a takaró alá.
Kicsit később a püspök felnézett a vele szemben az emeleti priccsen fekvő Dan Mizrahyra és hozzá intézte utolsó szavait: „Domnule Dan, Ibi vacabimus …” Derűs tekintettel nézett rám, emlékezik vissza Mizrahy, néhányat hörgött és meghalt.

„Ez a pillanat egész életemre meghatározóvá vált – vallja Dan Mizrahy. Kicsinynek és tehetetlennek éreztem magam. … Azon a reggelen Scheffler atya emlékére fejben megalkottam az Áve Maria-t.”

Kiszabadulása után Dan Mizrahy lekottázta a dallamot. A dallamhoz írott dedikálása: In memoriam părintelui Scheffler Ioan. (Scheffler János atya emlékére). Két variánst alkotott, az egyiket „Sol major” hangnemben (G Dúr) szoprán énekes és zongora (vagy orgona) számára, a másikat „Mi b-moll major” hangnemben (Esz Dúr), mélyebb hangnem (esetleg mezzoszoprán) számára.

Az esemény, illetőleg Scheffler János személyisége valóban nagy hatással lehetett rá, mert, amint elmondta, kiszabadulása után sokat koncertezett, többször Nagyváradon is, Szatmárnémetiben is, s ilyenkor minden alkalommal bement a Székesegyházba, s eldúdolta magában az Áve Mariát.
1992. december 11-i levelében pedig említette, hogy ő most is megemlékezett róla, reméli – írja – hogy halála 40. évfordulóján Szatmárnémetiben is volt megemlékező Requiem.

A Dan Mizrahy komponálta dallamot Fejér Kálmán átdolgozta kórus számára. Mizrahy Áve Mariáját a szatmárnémeti Székesegyház énekkara előadta, az erről készült hangfelvételt kazettán megküldtük alkotójának.

Dr. Bura László történész