Új evangelizáció az egyetemisták körében - Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész előadása

Amikor manapság új evangelizációról beszélünk, általában valami missziós bravúrra gondolunk: hogyan lehet új, korszerű módszerekkel „becserkészni” az Egyházba azokat, akik kívül vannak rajta. Igaz, már nem tűzzel-vassal, de ismétlődő felszólításokkal, helyzetünket szemléltető siránkozásokkal többféle szervezet próbálkozik. Kicsinyes és eleve halálra ítélt azon intézmények, rendi közösségek jó szándékú, mégis elhibázott törekvése, akik utódokat, hivatásokat akarnak nyerni, és a rájuk bízott fiúk és lányok körében arról beszélnek, mi lesz, ha kihalunk…

Az új evangelizáció – Boldog II. János Pál pápa értelmezésében ott kezdődik, amit a Fides et ratio (a hit és az értelem kapcsolatáról szóló) enciklikája bevezetésében sürget: „Ismerd meg magadat!” Ahogy a filozófiának eredeti hivatása: állandóan hívni az embereket az igazság keresésére – a keresztény hitnek és vallásosságunknak is ez kell, hogy elsődleges célja legyen. Nem megtéríteni, nem bekényszeríteni szeretnénk másokat, hanem felkínálni a „hívő megértés útját” (Fides et ratio, 8), a hit és az egyházi közösség örömét, a hozzájuk is közeledő üdvösség boldogságát.

Idén is ünnepélyes Te Deummal ért véget az akadémiai év a katolikus egyetemisták és főiskolások valamint oktatóik számára. Hálát adtunk diákok és tanárok mindazért, amit együtt éltünk át: a beavató szentségekben való részesülés örömét az újonnan megkereszteltekkel, bérmáltakkal, elsőáldozókkal; a hittanórákat, a közösségi alkalmakat, az eladásokat, pl. Pályi Gyula nagysikerű estéjét a torinói lepel kutatásáról, az egyetemen meghirdetett karácsonyi könyvvásárt, a bálokat, amelyek nyitottak és befogadók, a liturgikus alkalmakat és a kirándulásokat. Ezek közül különleges módon is kiemelkedik az idei pünkösdi csíksomlyói zarándoklaton való részvételünk, amely a hozzánk tartozó három kis kollégiumunk lakóinak felejthetetlen élménye volt. Hagyományaink ápolása, nemzeti kultúránk és a hit kapcsolata – meggyőződésünk szerint már is evangelizáció.

Új evangelizáció? – Az egyetemisták és oktatóik tudják, hogy nincs szükség az egyetemek folyosóin kézen állni, cigánykereket hányni, görög tüzeket villantani – hanem elsősorban élni azt az ünnepekkel és hétköznapokkal tarkított mindennapi életet, amely meg van győződve a hit és az értelem szoros kapcsolatáról. Ez önmagában véve tanúságtétel. Hányszor előfordul tanárok és hallgatók között is, hogy kémiai, fizikai kísérletek, matematikai képletek, vagy éppen irodalmi elemzések között hangzik fel a váratlan kérdés: „miért, te hívő vagy?” És ez az a kegyelmi pillanat – az új evangelizáció kezdete – amikor minden szó, minden gesztus, minden „szeretet-nyelv” számít. Emberek sokasága érkezik el hozzánk, közösségeinkbe az ilyenfajta felismerések hatására, nem egy plakát hívására, nem ravasz trükkök bevetésére, hanem normális életünk láttára.

Arra a kérdésre, hogy mit tettünk az elmúlt évben vagy mit tervezünk a következő tanévben az egyetemi tömegek megnyerésére, lehet, hogy furcsa, de őszinte a válaszunk: semmit, semmi különöset. Ugyanakkor igyekszünk mind áttetszőbb, mint „világítóbb” életet élni, hogy a hit nélkül felnőtt barát, csoporttárs hitének láttán kérdezzen, érdeklődjön, jöjjön, befogadjon… Hány és hány barátság, szerelem lett hídja a hittel való találkozásnak!

A többször idézett enciklika, amely szerintem alapja és támasza lehet korunk új evangelizációjának (és nem csak az értelmiség körében), II. János Pál pápa bölcsessége folytán, elénk állítja Canterbury Szent Anzelm szép megfogalmazását: a hívő megismerést alapvetően erősíti az a tény, hogy „a hit igényli, hogy tárgyát az ész segítségével ragadja meg; az ész viszont keresésének csúcspontján szükségszerűen arra vezet, amit a hit elébe tár” (Fides et ratio, 42).

Hiszünk és bízunk benne, hogy a leghatékonyabb evangelizáció a hívő emberek nem mesterkélt, nem farizeusi, őszinte, csetlő-botló, ismételten kiengesztelődő élete, amely meghív, amely otthont nyújt, amely horizontot nyit beszűkült, elkeseredett, elhomályosult, kedvüket vesztett kortársaink reményeinek égboltján.