XVI. Benedek vasárnapi Úrangyala imádsága

A Szentatya a vasárnap déli Úrangyala előtt mondott beszéde kezdetén megjegyezte: Itáliában és más országokban is e vasárnap tartják Úrnapját, az Eucharisztia, az Úr Teste és Vére szentségének ünnepét. „Jézus e szentséget az Utolsó vacsorán alapította, és ez az Egyház legdrágább kincsét alkotja. Az Eucharisztia mint dobogó szív életet ad az egész misztikus (titokzatos) testbe; ez olyan társadalmi szervezet, amely a Krisztussal való lelki, de valóságos köteléken alapul. Szent Pál írja az első Korintusi levélben (1o, 17): „Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.” Az Eucharisztia nélkül az Egyház egyáltalán nem létezne. Mert ez alkotja az emberi közösségből a kommúnió (szeretetközösség) misztériumát, amely képes Isten elhozni a világnak és a világot Istennek. A Szentlélek, aki átváltoztatja a kenyeret lés a bort krisztus Testévé és vérévé, átalakítja azokat is, akik azt hittel magukhoz veszik, Krisztus Teste tagjaivá, és így az Egyház valóságosan az az emberek Istennel való és egymás közötti egységének szentsége lesz.” (A pápa itt utalt a zsinat meghatározására.)

„Mi manapság a nyugati társadalomban elmerülünk egy egyre inkább individualista kultúrában, amely szétterjed az egész világra; az Eucharisztia e kultúrában mintegy „ellenszert” alkot, amely a hívők lelkében és szívében működik, és állandóan elülteti bennük a kommúnió (szeretetközösség), a szolgálat, a megosztás, egy szóval az Evangélium logikáját. Az első keresztények Jeruzsálemben világos jelét adták ennek az új életstílusnak, mert testvériségben éltek: közös volt mindenük, javaikat szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek (vö. Ap. Csel 2, 42-47). Honnan eredt mindez. Az Eucharisztiából, vagyis a feltámadt Krisztustól, aki valóságosan jelen van tanítványai között és a Szentlélek erejével bennük működik. És a következő nemzedékekben is, századokon át, az Egyház korlátai és emberi tévedései ellenére, állandóan jelen volt a világban, mint a kommúnió ereje, eszközlője.”

XVI. Benedek itt különösen is a legnehezebb, próbákkal terhes korszakokra gondolt: „Mit jelentett például a totalitárius rendszereknek alávetett országokban az a lehetőség, hogy a hívők találkozhattak a vasárnapi szentmisén! Amint a régi (Abitene-i) vértanúk mondták: „Sine Dominico non possumus”, vagyis a vasárnapi Eucharisztia nélkül nem tudunk élni. De a hamis szabadság által eredményezett űr ugyanolyan veszélyes lehet, és akkor a Krisztus Testével való szeretetkapcsolat az értelem és az akarat gyógyszere, hogy megtaláljuk az igazság és a közjó ízét.”

Az Úrangyala előtti beszédet így zárta XVI. Benedek pápa: „Kedves Barátaim’ Kérjük Szűz Mária közbenjárását, akit elődöm, Boldog II. János Pál „Eucharisztikus Asszonynak” nevezett (Ecclesia de Eucharistia, 53-58). Az ő iskolájában a mi egész életünk is teljesen „eucharisztikus” lesz, nyitott Isten és mások felé, képes átalakítani a rosszat jóvá a szeretet erejével, kész az egység, a szeretetközösség és a testvériség elősegítésére.”

Az Úrangyala és az áldás után a pápa örömmel bejelentette, hogy szombaton Hamburgban boldoggá avattak három személyt, akiket 1943-ban a nácik öltek meg: Johannes Prassek, Eduard Müller és Hermann Lange az új német boldogok. Vasárnap pedig Milánóban avatták boldoggá Don Serafino Morazzone XVIII-XIX. századi példás életű plébánost, P. Clemete Vismara burmai hősies misszionáriust és Enrichetta Alfieri irgalmas nővért, a milánói San Vittore börtön ’angyalát’. Dicsérjük az Urat az Evangélium ragyogó tanúiért!

Ezen a vasárnapon tartják Itáliában a gyűjtést a Pápa számára. A Szentatya köszönetet mondott a hívek imáiért és adományaiért, akik így segítik apostoli küldetését.

A Pápa szokása szerint a nagy nyelveken köszöntötte a zarándokokat. Németül a hamburgi híveket, és a most boldoggá avatott német vértanúk életpéldáját állította eléjük követendő példának. Megemlítette, hogy a nácik börtönében a katolikus papokkal együtt szenvedett Karl Friedrich Stellbrink evangélikus pásztor is: 1943-ban együtt mintegy „ökumenikus” tanúságot tettek emberségről és az Istenbe vetett bizalomról. Megindító, ahogy a börtöncellából az ég felé emelték tekintetüket.

(szf)