2011-06-20 18:13:44

„Krisztus minden kételyetekre választ ad!” – a Szentatya szavai a San Marino-Montefeltro egyházmegye fiataljaihoz


Benedek pápa a San Marino-Montefeltro egyházmegyében tett lelkipásztori látogatásának utolsó állomásaként a püspöki székhelynek helyet adó városba, Pennabilli-be ment vasárnap este, hogy találkozzon az egyházmegye fiataljainak népes seregével. XVI. Benedek este 7 órakor érkezett meg az V. Szent Piusz pápa tiszteletére felszentelt székesegyházhoz, ahol Maurizio Farneti plébános atya fogadta őt. A Szentatya látogatást tett a katedrálisban, amelynek folyamán rövid szentségimádást tartott a főoltár előtt. Ezt követően a pápa a székesegyház előtti térre ment, hogy találkozzon az egyházmegye fiataljainak nagyszámú csoportjával.

Hozzájuk intézett gondolatait Jézus és a gazdag ifjú találkozásának felelevenítésével kezdte, amelyben a fiatal, térde borulva Jézus előtt, a következő kérdéssel fordul hozzá: „Jó Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17). Ez a kérdés megfogalmazza az embernek azt az állandó vágyát, amellyel választ keres életének valódi értelmére és jelentésére – mondta a fiataloknak a pápa. Az igazságot kutatja, amely nélkül képtelen lenne élni, amely új horizontokat nyit meg előtte és túllép a materiális világ határain.

A Szentatya az emberi tapasztalat mélységeinek megismerésére buzdította a fiatalokat, amelynek során felfedezhetik a szív végtelenre való nyitottságának örömét és szépségét. Egy illúzió – amely a történelem folyamán egyre nagyobb teret nyert – azt gondolni, hogy a technikai és tudományos fejlődés választ és megoldást tud adni az emberiség minden kételyére és problémájára. Az élet valódi értelmét érintő kérdésekre a tudomány eddig nem tudott választ adni, ugyanis azok az emberi lélek legmélyén vannak „megírva” és túllépnek az egyszerű „szükségletek” határain.

Az élet megtapasztalása mindannyiunkra egyaránt vonatkozik, fontos tehát, hogy kiben bízva fedezzük azt fel – magyarázta a Szentatya. Egyik nagy kockázat a dolgok és szükségletek rabsága, amely a spirituális dimenziónkra való érzékenység elvesztésével fenyeget. Mit jelent ez? A technológiai vívmányok és tudományos eszközök nem képesek helyettesíteni a szabadságot, a szeretetet és a baráti kapcsolatok gazdagságát.

Isten nekünk szóló kezdeményezéseit úgy fedezhetjük fel, ha megnyílunk a világra és életünk valódi igazságára. Isten mindannyiunkhoz szól és mindannyiunkkal meg akarja ismertetni szeretetének misztériumát. Őbenne lelhetünk válaszra minden kérdésünkre életünk folyamán. „Jöjj… és kövess engem!” (Mk 10,21) – mondja az Úr a gazdag ifjúnak. Krisztus szavai megmutatják nekünk, hogy életünk Istenben, aki a Szeretet talál valódi értelemet és jelentést.

A Szentatya a fiatalokat arra buzdította, hogy mélyítsék el kapcsolatukat az Úrral az Evangélium és a Szentírás rendszeres olvasása, a szentmisén való részvétel, az egyházi közösségben való feladatvállalás és a lelki vezető segítsége által. Ez erőt ad a nehéz helyzetekben, az élet nagy megpróbáltatásaikor, ugyanis az Úr mindig velünk van! – hangoztatta Benedek pápa. Példátok által kortársaitokat is ösztönözhetitek arra, hogy Krisztushoz közelítsenek, ez pedig egy igazságosabb, szolidárisabb, a közjó érdekeit szolgáló társadalom és világ építéséhez vezet.

A Szentatya a San Marino-Montefeltro egyházmegye fiataljaihoz intézett beszédének végén felelevenítette és példaként állította a jelenlévők elé az egyház neves fiatal szentjeinek életútját, Lisieux-i Szent Teréz, Goretti Szent Mária vagy szülőföldjük, Boldog Alberto Marvelli alakját. A fiatalokat Szűz Mária, az Egyház Anyja oltalmába ajánlotta és azért fohászkodott, hogy életükkel Krisztus dicsőségét szolgálják és mindig igent tudjanak mondani hívására.

XVI. Benedek pápa a fiatalokkal való találkozója után búcsút vett a San Marino-Montefeltro egyházmegyétől és helikopteren indult vissza Pennabilli városából a Vatikánba, ahová este 9 órakor érkezett meg.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.