„Illés próféta küldetése a szinkretista kihívás idején” - XVI. Benedek pápa szerdai katekézise

Benedek pápa a Szent Péter téren tartott szerda délelőtti általános kihallgatás során katekézisében folytatta az Ószövetség nagy imádkozó alakjairól szóló elmélkedését. Ezúttal Illés próféta működését elemezte, akinek a neve – „az Úr az én Istenem” – egyúttal a szolgálatát is jelzi, amennyiben éppen az Urat kell ismét Istenként elismertetnie a bálványimádásba süllyedt népével. A Szentírás részletesen beszél róla, Sirák fia könyvében olvassuk: „Ekkor, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya” (Sir 48,1). Ezzel a tűzzel vezette vissza Izrael népét az Istenhez: a próféta könyörög az őt megvendégelő özvegy fiának az életéért, de őhozzá fohászkodik fáradtságában és szorongásában, amint Jezabel királynő elől menekül. De mindenekelőtt a Kármel hegyen láthatjuk, amint az egész nép előtt az Úrhoz könyörög.

A pápa katekézisében a továbbiakban ezt a Kármel-hegyi jelenetet elemezte. A történelmi háttér Ácháb király kora, amikor Izraelben „nyílt szinkretizmus” teremtődött. A nép az Úr mellett Baál istenségeket is imádott, hogy a földnek és állatainak termékenységet biztosítson. Ezzel a bálványimádás bűnébe esett, mely egyébként a hívő ember állandó kísértése – mondta a pápa. Illés próféta azt a küldetést kapja, hogy a népet hívja egybe a Kármel hegyen és állítsa döntő választás elé: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha ellenben Baál az, akkor őt kövessétek!” (1Kir 18,21).

Illés azonban nem hagyja magára a népét ezzel a felhívással, hanem egy jel révén segítő őket, amely felfedi az igazságot, és ami megmutatkozik a próféta és a Baál követők közötti konfliktus során. Ez egyébként megmutatja a két teljesen eltérő ima jellegzetességeit. Baál prófétái ugyanis imádság közben kiabálnak, felizgatják magukat, ugrándozva táncolnak, egzaltált állapotba kerülnek, karddal és lándzsával megmetszik a testüket, egész vérfürdőt rendeznek. Önmagukhoz folyamodnak, hogy isteneiket belátásra bírják, saját képességeiket használják, hogy ezzel választ provokáljanak ki. Ezzel leleplezik önmagukat – mutatott rá a pápa katekézisében a bálványimádás fonákságára. Valójában ez egy csalás, mert az ember kényszerítve érzi magát egészen szélsőséges tettekre: amikor ugyanis megsebzik saját testüket, egy drámai irónia jelzi, hogy véráztatta testükkel, mely így a halál szimbóluma, akarják elérni az élet jelét.

Egészen más Illés próféta imádságának a módja. Kéri, hogy a nép közeledjék hozzá, mert szeretné őket is bevonni az imádságba, hogy aztán annak a révén találjanak rá ismét arra, akit korábban elhagytak. Majd Illés oltárt állít fel, ehhez tizenkét követ használ, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Ez az oltár Isten jelenlétének a jele lesz, a kövek pedig a népet képviselik.

Ahhoz azonban, hogy Izrael népe valóban felismerje az igaz Istent, a jelképnek valóssággá kell válnia. Ezért a próféta azt kéri az Istentől, hogy nyilvánuljon meg. Imádságában Illés az atyák Istenének nevezi az Urat, de érdekes módon az „Ábrahám, Izsák és Jákob Istene” megszokott formát megváltoztatja: Jákob helyett Izraelt mond a próféta és ezzel a látszólag jelentéktelen mozzanattal utalást tesz Jákob ősatyának a Jabbók partján az Istennel vívott harcára. Illés ugyanis az északi ország népéért könyörög, amelynek a neve éppen Izrael, szemben a déli Júdával. E névvel valójában saját elfelejtett eredetére emlékezteti a próféta a népet: „Ábrahám, Izsák és Izrael Istene, tudja meg hát ma mindenki, hogy Te vagy az egyetlen Isten és rajtad kívül nincs más Isten Izraelben”.

A pápa katekézisében a Királyok első könyvének elemzésével világította meg Illés próféta közbenjáró szerepét. Imádkozik a nép szívéért, könyörögve kéri az Urat, hogy térítse meg a szívüket (1Kir 18,37). „Hallgass meg, Uram, hallgass meg! Engedd, hogy ez a nép fölismerje: te, az Úr vagy az Isten, te téríted meg a szívét." Erre tűz hullott az Úrtól, megemésztette az égőáldozatot és a máglyát, még az árokban levő vizet is elnyelte. Ennek láttára az egész nép arcra borult, és így szólt: "Az Úr az Isten, az Úr az Isten!" A tűz, miként a Sínai hegyen lángoló csipkebokor, itt is Isten szeretetét mutatja, nemcsak elemészti az áldozatot, hanem még az oltár árkaiban is felszárítja a vizet. Izraelnek nem lehet továbbá kétsége: Isten irgalma a nép gyengesége, kétségei és hitbéli hiányosságai elé sietett.

De mit is jelent ez az Illés próféta által bemutatott imádság számunkra ma? – tette fel a kérdést a pápa a szerdai általános kihallgatáson tartott katekézise végén. Mindenekelőtt az első parancsolat – „Csak Istent imádd!” – elsődlegességét hangsúlyozza. Ha pedig eltűnik az Isten, az ember bálványimádás rabszolgaságába süllyed, miként ezt megmutatták a mi korunk totalitárius rendszerei. De ugyanezt jelzi a nihilizmus is, mely az embert bálványoktól teszi függővé. Az imádság további szerepe a megtérés: Isten tüze alakítja át a szívünket, mely képessé tesz arra, hogy meglássuk az Istent és ezáltal képesek leszünk elvárásai szerint élni? Istennek és embertársainknak. Végül az imádság Illés-prófétai tüzes képe előre jelzi a krisztusi tüzet, a teljes odaadottságot, mely a Keresztáldozatban valósult meg. Isten igazi imádása azt jelenti, hogy önmagunkat Istennek és embertársainknak adjuk, vagyis az igazi imádás szeretet. Ha így élünk, a Szentlélek megtisztító tüze által, akkor leszünk valójában „igazi imádók Lélekben és igazságban” – zárta beszédét a pápa.

A szerdai általános kihallgatáson részt vett Udvardy György pécsi megyéspüspök is, aki a katekézist követően a püspökök fogadásakor személyesen köszönte meg Benedek pápának azt a bizalmat, mellyel a pécsi egyházmegye vezetését rábízta.

(vl)