Pünkösd: Az egybetartó Lélek – P. Vértesaljai László SJ elmélkedése Pünkösdről

A Szentlélek nem csinál nagy ügyet magából! Hiszen eljőve nem önmagát hirdeti, hanem a Küldőket. A Fiút, aki itt a földön, halálig menő engedelmességgel elnyerte az Atyjától kettejük Lelkét – az egész világ számára, és az Atyát, akiről az ősi görög szövegű (konstantinápolyi) hitvallásunk mondja: „…az Atyától származik”. Pünkösd lángnyelves, szélzúgta misztériumát ízlelgetve lélegzetvisszafojtva szemléljük a nagy eseményeket a Fiú megtérte után. „Hát megjöttél, Fiam?!” – halljuk emberi elképzeléseinket rávetítve a mennybe-, azaz hazatérő Fiúra, akit az Atyja alaposan megszemlél, ahogy közöttünk az öregek nézik a messzire vetődött és sokára megkerült gyereket. „Na, mutasd magad!” – kérik és összevetik azzal, ami akkor volt, amikor leindult. Itt a kép döccen, mert Fönn annyira Más minden, de mégis, talán így lehetne folytatni: „Te aztán ember lettél!”. Szemlesütve áll a Fiú az Apja előtt, aki oly melegen néz rá, az apák fiakat-lányokat útra bocsátó és mindig is hazaváró hűséges szemével, mint amikor a Fiú távollétében néha megszólalt: „Te vagy az én szeretett fiam”. Megjött hát a szeretetét eltékozló Fiú és a Papa - Pilinszky szép képével – már „jön és sír, ölel is botladozva…”. Leülnek, hiszen az „atyai házban sok hely van” - jól tudja ezt a szentháromság-titok-leső Rubljov mester – és az Apának kettejük Lelke elolvassa az emberré lett Fiú testbe írt történetét. Mert mindent megőriz a test: a látható és láthatatlan karcokat is, nemcsak az éles döfést, a nyílt oldalsebet és a szegek helyét. „Ha tudnák, ha tudnák az emberek…” – fordul a gondolat az Atya szívében és a Fiú folytatja tovább: „… úgy, de úgy szeretted ezt a világot, hogy engem küldtél oda”. Bizakodó, reményteli mosoly ül a Fiú szemében, hiszen még „küldetésben” kérlelte az Atyját, hogy küldje el nekik bizonyságul kettejük Lelkét, a szeretet Lelkét. Hogy megértsék, mindennek „így kellett történnie” és éppen így „teljesedett be minden”.

„Itt vagyok, küldjetek engem!” – szóltak egykor a Lélektől ihletett választottak az ő órájukon, s most mennyivel inkább mondja-jelzi-sürgeti maga a Lélek – valóban szavakba nem fogható sóhajtásokkal – hogy most Ő jön, tűzzel keresztelni, az Igazat igazoló igazságot hirdetni, a lelkeket föltüzesíteni, a bűnöket lemosni, a titkokat a szívben föloldani. Emlékeztetni a teremtés nagyszerű művére, a benne rejlő csodálatos összefüggésekre, a teremtett világ fölajánlkozására, hogy ember folytassa Isten művét. Emlékeztetni az eredetre, a kezdetre és arra az egyetlen feltételre, hogy az Isten Isten, az ember ember és ezt csak az Isten cserélheti fel, a megváltást hozó megtestesülés által. Ha Isten teszi a cserét, az üdvösségünkre válik, ha az ember, akkor saját kárhozatát műveli.

A Lélekvárás jeruzsálemi emeleti termében „együtt voltak az apostolok Máriával, Jézus anyjával”. Együtt voltak, mert ő kérte ezt tőlük: „Maradjatok együtt…!” Tíz napon át együtt maradni Jézus kérésére – még testben is, aztán együtt maradni a Lélek erejében mindegyre és mindörökké, akár szétszóródva is, ez a földi Jézus utolsó kérése itt közöttünk. Fontoljuk meg, utoljára ezt kérte tőlünk: „Maradjunk együtt!”

Ez az „együtt maradás” az Egyház legnagyobb „teljesítménye”. Nem maga műveli, hanem befogadja az Egybetartót. Ha nem tőle való a gyülekezet, magától szétszóródik, de ha tőle ered, még önnön hibái ellenére is fönnmarad. Titok ez, mégis visszaélni vele bűn!

„Maradjatok együtt” - kéri Jézus az Atya Lelke által. „Maradjatok együtt”, velem, Igémben és Kenyeremben, „maradjatok együtt” a többiekkel, akik mind hozzám jönnek, „maradjatok együtt” otthon, a családban. Hitvesek, férjek és feleségek – „maradjatok együtt”, ezt kéri-könyörgi a Lélek tőletek és ezt kérik Tőletek a Gyermekeitek is: Apa, Anya, „maradjatok együtt”, ha szerettek bennünket, jaj, maradjatok együtt, velünk! Csak ezt az egyet kérjük és ebből meg tudunk élni egy életen át!

A Lélek egybetartó. A Lélek Az Egybetartó. A szeretet földalatti katakombáit, vályogházait, lim-lom „viskóit” építette meg nehéz időkben, de a szeretet emelt boltíves erős istenházakat, csúcsos katedrálisokat, öblös barokk templomokat. Épít és egybetart, leültet és kibeszéltet, meghallgatásra indít és csendre fog. Mindig és mindig újrakezd, fáradhatatlan és megharagíthatatlan. Az apák szívét a fiúkba oltja, őrzi a családi lángot és ápolja a nyelvet, mert szólásra indít, egyszerű és ékes szavakra, de mindig igazakra. Jöjj, zúgj, lángolj Lélek, tarts meg és tarts egybe bennünket, családokat, barátságokat, templomi gyülekezeteket, az egy nyelvet beszélő és egy nyelven beszélő nemzeteket, jöjj és újíts meg színünket és szívünket, termékenyítsd meg testünket és lelkünket. Adj ötleteket, tégy leleményessé bennünket, hogy kesergés helyett alkotni tudjunk, dolgozni a te Országod, a mi Országunk építésén.