„Ima, misztérium és óhaj” – P. Federico Lombardi SJ eheti jegyzete az Octava Dies vatikáni televíziós műsorban

Az elkövetkezendő szerdai általános kihallgatásokon a pápa az imáról tartja tanításait. A téma nagyon is aktuálisnak mondható: egyrészt, mert a materialista és szekuláris, vagy a rohanó világ, amelyben élünk a háttérbe szorítják az életünkről folytatott reflexió és az elmélkedés, és egyben az imára szánt pillanatokat is. Másrészt pedig, mivel a keresztény környezetben gyakran beszélünk az imáról és az imádkozásról, megfelelő „formulákat” keresünk rá, viszont ritkán mélyülünk el olyannyira benne, hogy szívünket és életünket Isten elé helyezzük és kapcsolatba lépjünk vele. A téma aktuális továbbá azért is, mivel az ima hangot ad a digitális korszak emberének éppúgy, mint a barlanglakó ősember széleskörű és egyetemes várakozásának: ezért sem véletlen, hogy a pápa első katekéziseit nagy érdeklődés követte.

A Szentatya az imának a történelemben, a nagy civilizációkban és kultúrákban való állandó jelenlétéből indult ki, amelyet egy Proklustól vett idézettel szemléltetett: „Megismerhetetlen, semmi sem foglal magába téged. Gondolataink a tieid. Neked, akit lelkünkben mindig jelenlévőnek érzünk, a csend himnuszát zengjük hozzád!” Megérteni és érezni, hogy Isten titokzatos, ugyanakkor a lélek legmélyén rejtőzködik „a végtelen szomj, az örökkévalóság iránti nosztalgia, a szeretetre való vágyakozás, az igazság és a világosság szüksége, amelyek mind az Abszolútum felé vezetnek bennünket”. E két dolog vár felfedezésre teljes igazságában mielőtt Jézushoz fordulunk, hogy általa személyesen tudjunk találkozni Istennel. Misztérium és vágy. Ez az imát mondó emberiség közös talaja, ahol a keresztény ima értékes vetőmagja gyökeret ereszthet és gyümölcsöket hozhat.

(hh)