Aquileia gazdag történelmi múltja

Aquileia és körzete Észak-Itália egyik legfontosabb régészeti területe, ahonnan a legkorábbi leletek a Kr.e. IX. századból kerültek elő. A római birodalom idején Aquileia fontos folyóparti kikötővárossá és mezőgazdasági területté fejlődött. A IV. század idején jelentősen szerepet játszott vallásilag is, ekkor építették a város neves székesegyházát, amely az akkori aquileiai püspök, Teodor nevéhez főződik. Ekkorra katonai, kereskedelmi, vallási központtá vált, amely a hunok előretörésével ért véget.

Csak a IX. század tájékán indul újabb virágzásnak a térség, amikor politikai, gazdasági és vallási újjászületés figyelhető meg. A XI. század tájékán a várost fallal vették körül ezzel garantálva védelmét, továbbá nagy részét, így a bazilikát is újjá építették. Az aquileiai pátriárkátus helyzetét a XVIII. században konfliktusok övezték, amelynek során a pápa feloszlatta az addigi egyházmegyét két újat létrehozva: Gorizia, amely osztrák területen született meg, míg Udine a velencei térséghez kötődött. Aquileia jelenleg nemzetközileg ismert történelmi várossá fejlődött, kulturális központtá vált.

Az aquileiai bazilika a város legnagyobb és legjelentősebb monumentuma. Története egészen a Kr.u. II. századig, az első keresztények idejére nyúlik vissza. A IV. század idején Teodor püspök, jelentős mértékben hozzájárult az ókeresztény bazilika megépítéséhez, amely az évszázadok során számos átalakításon ment keresztül.

A magyarok bejövetele idején, valamint az akkor történt földrengés miatt a bazilika súlyosan megrongálódott, amelyet később, a XI. század idején hoztak helyre. Az egyes művészettörténeti korok, így a romanika, a gótika vagy a reneszánsz építészeti jellegzetességei is jól megfigyelhetőek a mai bazilikán. Nagy jelentőségű többek között a IV. századból előkerült padlómozaik, amely a mai székesegyház egy hajójának jelentős részét lefedi.

A Káptalan-tér a bazilika mellett található, amelyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított. A területen folytatott régészeti ásatások szerint egykor itt magánlakások emelkedtek, amelyekről román-kori padlózatok árulkodnak. Később, a bazilika megépítését követően ez a térség a város vallási központjává vált. Poppone pátriárka, akinek nevéhez fűződik a XI. századi bazilika újjáépítése, számos privilégiumot és egyéb javakat adományozott a bazilika káptalanjának (vagyis az egyházi igazgatási szervnek). A térségben a káptalan kanonokjainak lakásai, a hozzá tartozó boltok emelkedtek, amelyek egy része még ma is megtalálható.

(hh)