„Isten és az emberek szerelmese volt” – Agostino Vallini bíboros beszéde az imavirrasztáson
„A Gondviselés ma este megadja nekünk azt az örömet, hogy megéljük a kegyelem és a
világosság nagy tapasztalatát. Ezzel a máriás imavirrasztással kívánunk felkészülni
a holnapi szertartásra, Isten Tiszteletreméltó Szolgája, II. János Pál ünnepélyes
boldoggá avatására. A nagy pápa emléke hat évvel halála után különösen élénken
él az egyház és a világ emlékezetében. Ő 27 éven át volt Róma püspöke és az egyetemes
egyház legfőbb pásztora. A szeretett pápa iránt tiszteletet, csodálatot és mély hálát
érzünk” – mondta bevezető beszédében Vallini bíboros, a pápa római helynöke.
II.
János Pál örökségéből mindenekelőtt a hitről tett tanúságát emelte ki: meggyőződéses
és erős hite mindvégig következetes volt, mentes minden félelemtől és kompromisszumtól.
Hitét nagy megpróbáltatások, a sok fáradozás és a betegség megedzette, jótékony hatással
volt az egész egyházra, sőt az egész világra. Tanúságtételét apostoli utazásai során
mindenütt milliók fogadták be, fajra, kultúrára való tekintet nélkül.
II. János
Pál Istenért élt, Istennek adta át magát maradéktalanul, hogy szolgálja az egyházat,
mint áldozati adomány. Gyakran ismételte ezt a fohászt: „Jézus, Legfőbb Pásztor, aki
saját magadat adtad Istennek áldozatként, kegyelmezz nekünk”. Az volt legnagyobb vágya,
hogy egyre inkább eggyé váljon Krisztussal az eucharisztikus áldozat révén, amelyből
erőt és bátorságot merített fáradhatatlan apostoli tevékenységéhez. Krisztus jelentette
minden napjának kezdetét, közepét és csúcspontját. Krisztus volt cselekvésének értelme
és célja. Krisztusból merített energiát és emberséget a maga teljességében. Naponta
hosszú órákon át imádkozott, munkáját az ima hatotta át.
Vallini bíboros ezután
rámutatott: ez a mély hit érteti meg velünk szenvedésének misztériumát, amely fiatal
korától kezdve elkísérte életét és megtisztította, mint az aranyat, amely kiállja
a tűzpróbát. Mindnyájan csodáltuk engedelmes lelkületét, amellyel végighaladt a betegség
zarándokútján egészen a haláltusáig, majd a halálig.
Tanúja volt nagy ideológiák
tragikus korának, totalitárius rezsimeknek és lealkonyulásuknak. Szüntelenül arra
törekedett, hogy a személy legyen a főszereplője a történelem új szakaszának. Az ember
rendíthetetlen és hiteles védelmezője volt az államok és a nemzetközi intézmények
vonatkozásában is, amelyek tisztelték és elismerték, mint az igazságosság és a béke
hírnökét. Krisztusra, a Megváltóra szegezett tekintettel hitt az emberben. Szerette
az embert és arra ösztönözte, hogy kibontakoztassa hitét, hogy szabadon élhessen és
együttműködjön egy igazságosabb világ építésében. Meggyőződése volt, hogy minden ember
és minden nép sorsa Krisztushoz kapcsolódik, aki az egyedüli szabadító és üdvözítő.
Első enciklikájában írta (Redemptor Hominis, 10. pont): „Az ember képtelen
szeretet nélkül élni. Magára marad, érthetetlenné válik önmaga számára, értelmét veszíti
az élete, ha szeretetet nem kap…Ezért adja a Megváltó Krisztus …az embernek az ember
teljes kinyilatkoztatását”. Gyöngéden szerette az „élet sérültjeit”, mint ahogy
a szegényeket, a betegeket, a névteleneket, az eleve kirekesztetteket nevezte. Különös
szeretettel fordult a fiatalok felé. Az Ifjúsági Világnapokat azért hirdette meg,
hogy a fiatalok legyenek főszereplői életüknek, váljanak a történelem építőivé. A
fiatalok jelentik az egyház és a társadalom gazdagságát – mondta. Arra szólította
fel őket, hogy bízzanak képességeikben, kövessék Krisztust és evangéliumát.
Sajátos
tisztelettel fordult a Szűzanya felé. Jelszava, Totus tuus, amelyet pápasága címerén
olvashatunk, jól összefoglalja életét, amely teljes egészében Krisztus felé fordult
Mária által – „ad Iesum per Mariam”. II. János Pál misztikus módon mindig élete és
szolgálata részesévé tette Máriát, érezte közelségét és szeretetét.
A szeretett
pápa, a remény prófétájának emléke ne jelentse számunkra azt, hogy visszatérünk a
múltba, hanem tegyük magunkévá emberi és spirituális örökségét, legyen ösztönzés a
jövő felé. Visszhangozzanak szívünkben ma este szavai, amelyeket „Novo millennio
ineunte” k. apostoli levelében írt a 2000-es szentév végén: „Haladjunk előre reménységgel!
Új évezred nyílik az egyház számára, egyfajta végtelen óceánként.. Számítsunk Isten
segítségére. Isten Fia ma is működik: mélyreható tekintetre van szükségünk, hogy meglássuk
és főleg nagy szívre, hogy mi is eszközeivé váljunk” – mondta Agostino Vallini bíboros,
majd Máriához fohászkodva zárta beszédét.