2011-04-16 15:56:57

„YouCat” – P. Federico Lombardi SJ eheti jegyzete az Octava Dies Vatikáni Televíziós műsorban


A katekizmus, vagyis az egyház tanításának egy szisztematikus összefoglalója, amelyet a fiataloknak, sőt a fiatalokkal írtak, egy „csodának” tekinthető. Így fogalmazott Christoph Schönborn bíboros a YouCat bemutatóján. Egy kis sárga könyv, amelyet az Ifjúsági Világtalálkozóra Madridba érkező zarándok fiatalok saját nyelvükre lefordított példányban hátizsákjukban találnak majd.

Már a II. János Pál kérésére összeállított, Ratzinger bíboros által koordinált nagy egyházi katekizmus is „csodának” minősült, mivel csak kevesen hittek annak lehetőségében, hogy meg lehet valósítani közös, egységes, szisztematikus és összetett formában hitünkről szóló könyvet egy ilyen mentalitásában, nyelvezetében, sokféleségében és kulturális széttöredezettségében villámgyorsan fejlődő időszakban. A hit egységének csodája ez a történelem gyötrelmes útján, a Krisztus felé vonzó centripetális erő csodája a számtalan centrifugális erő ellenére, amelyek a világ Bábelében működnek, hogy eltávolítsanak minket egymástól.

Ezt az egyetlen hitet olyan nyelvezeten keresztül kell bemutatni, amely képes eljutni a mai fiatalok értelméhez és szívéhez, az általuk nap mint nap feltett kérdésekre kell választ adni. Ha ezt nem tesszük, akkor a hit egyre távolabb kerül az élettől. Ennek érdekében tanulmányozni kell a nagy egyházi katekizmust a fiatalokkal, együtt, a közösségekben, hogy megértsék és el tudják mesélni annak gazdagságát társaiknak, barátaiknak és barátnőiknek, akik szintén számos válaszra váró kérdést tesznek fel. Le kell fordítani a hitről szóló könyvet, mert Jézus Krisztus ma is beszél a fiatalokhoz. Nemcsak egy ország fiataljaihoz, hanem számos nemzetéhez, akik nemcsak a zenében, az öltözködésben hasonlóak egymáshoz, hanem a mindig érvényes legfontosabb kérdésekben is. Csodálatos kaland! Bátor vállalkozás. A YouCat nem tökéletes, mégis egy csoda, amely a kezünkben van. Javítanunk kell és vele együtt kell fejlődnünk lépésben az új nemzedékekkel, a hit egysége iránti szenvedéllyel, amely választ ad a közösség és a remény iránt érzett mély vágyukra. Jó utat YouCat, mutasd meg a fiatalok számára a boldogság útját!

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.