II. János Pál végrendelete és a koporsójában elhelyezett okirat

II. János Pál pápa végrendelete
Teljes szöveg

Magyar nyelvű fordításunk az olasz és a lengyel eredeti szöveg alapján készült, P. Pawel Cebula lengyel minorita segítségével.

1979. március 6.
(és az azt követő hozzáadások) Totus Tuus ego sum
A Legszentebb Szentháromság nevében. Ámen.
„Virrasszatok, ...mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok” (vö.Mt 24,42) – ezek a szavak arra a legutolsó hívásra emlékeztetnek, amely abban a pillanatban következik be, amikor az Úr akarja. Ezt a hívást kívánom követni, és azt kívánom, hogy mindaz, ami földi életem része, erre a pillanatra készítsen fel. Nem tudom, hogy ez mikor következik be, de mint mindent, ezt a pillanatot is Mesterem Anyjának kezébe helyezem: Totus Tuus. Szintén anyai Kezére bízok mindent és Mindazokat, akikkel életem és hivatásom során kapcsolatba kerültem. Ezekre a Kezekre bízom mindenek előtt az Egyházat, nemzetemet is és az egész emberiséget. Hálát adok mindenkinek. Mindenkitől bocsánatot kérek. Imát is kérek, hogy Isten Irgalmassága nagyobbnak mut atkozzon gyengeségemnél és méltatlanságomnál.
A lelkigyakorlat során ismét elolvastam a Szentatya, VI. Pál pápa végakaratát. Ennek olvasása késztetett arra, hogy megírjam jelen végrendeletemet.
Semmiféle tulajdont nem hagyok magam után, amelyről rendelke znem kellene. A mindennapi használati tárgyakat, amelyeket használtam, kérem, hogy osszák ki, ahogyan jónak látják. Személyes feljegyzéseimet égessék el. Azt kérem, hogy ezek felett az ügyek felett Stanislaw atya őrködjön, akinek megköszönöm hosszú éveken át tartó, megértő együttműködését és segítségét. Az összes többi köszönetnyilvánítást szívemben őrzöm Maga Isten előtt, mivel itt nehéz kifejezni őket.
Ami a temetésemet illeti, megismétlem azokat az utasításokat, amelyeket VI. Pál pápa adott. ( lapszéli jegyzet : Sír a földbe, szarkofág nélkül, 92.III.13.)
A helyről döntsön a Bíborosi Testület és a Honfitársak.
.
.
„Apud Dominum Misericordia
et copiosa apud Eum redemptio”
.
(„Istennél az irgalom,
és bőségben a megváltás nála ”)
.
II. János Pál pápa
.
Róma, 1979. március 6.
.
Halálom után kérek Szentmiséket és imákat.
1990. március 5.
.
***
.
(Keltezés nélküli lap)
Kifejezem legmélyebb bizalmamat, hogy minden gyengeségem ellenére, az Úr megad nekem minden szükséges kegyelmet, hogy Akarata szerint szembenézzek bármilyen feladattal, megpróbáltatással és szenvedéssel, amelyet Szolgájától kér majd az élet során. Abban is bízom, hogy soha nem engedi meg, hogy magatartásom: szavaim, tetteim vagy mulasztásaim révén hűtlen legyek kötelességeimhez Péter szent Székében.
.
***
.
1980. február 24-március 1.
Ez alatt a lelkigyakorlat alatt is elmélkedtem Krisztus Papságának igazságáról annak az Átmenetnek a távlatában, ame ly mindannyiunk számára saját halálunk pillanata. Az ettől a világtól való búcsúzás nak – hogy a másik, a jövő világ számára megszülessünk – döntő, sokatmondó jele számunkra Krisztus Feltámadása.
Elolvastam tehát az elmúlt év végrendeletének leírását, amelyeket szintén a lelkigyakorlat alatt végeztem – és összehasonlítottam azt nagy Elődöm és Atyám, VI. Pál végrendeletével, egy keresztény és pápa a halálról tett magasztos tanúságával –, és újból tudatosítottam magamban azokat az ügyeket, amelyekre az 1979. március 6-i feljegyzés utal (amelyet eléggé vázlatosan készítettem).
Ma ehhez csak azt kívánom hozzátenni, hogy mindenkinek gondolnia kell a halál távlatára. Készen kell állnia, hogy megjelenjen az Úr és az Ítélőbíró előtt – aki egyidejűleg Megváltó és At ya. Tehát é n is szüntelenül szemem előtt tartom ezt, Krisztus és az Egyház Anyjának, reményem Anyjának oltalmába ajánlva ezt a döntő pillanatot.
Az idő , amelyben élünk, kimondhatatlanul nehéz és nyugtalan. Nehézzé és felszültté vált az Egyház útja is, ez napjaink jellegzetes megpróbáltatása, mind a Hívek, mind a Pásztorok számára. Egyes országokban (pl. abban, amelyről a lelkigyakorlat során olvastam), az Egyház az üldöztetésnek olyan korszakát éli, amely nem kisebb, mint az első századoké, sőt, azokat felülmúlja a kegyetlenség és a gyűlölet mértékét illetően. Sanguis Martyrum – semen Christianorum ( a vértanúk vére a keresztények magva ). És ezen túl, annyi ember hal meg ártatlanul, akár ebben az országban is, amelyben élünk...
Még egyszer szeretnék teljesen ráhagyatkozni az Úr Akaratára. Ő M aga dönti majd el, hogy mikor és hogyan kell befejeznem földi életemet és pásztori szolgálatomat. Életemben, halálomban, Totus Tuus, a Szeplőtelen által. Már most elfogad va ezt a halált, bízom, hogy Krisztus megadja nekem a végső Átmenetnek, azaz Pászkának a kegyelmét. Abban is bízom, hogy ez (az átmenetem) hasznára válik annak a legnagyobb ügynek, amelynek szolgálatára törekszem: az emberek üdvösségének, az emberi család megóvásának, és benne minden nemzetnek és népnek (akik között a szívem különös módon fordul földi Hazám felé), hasznára válik azoknak a személyeknek, akiket különösképpen rám bízott – az Egyház ügyének, M agának Istennek dicsőségére.
Nem kívánok hozzátenni semmit sem ahhoz, amit egy évvel ezelőtt írtam – cs ak ki akarom fejezni eme készségemet és ezzel egyidejűleg bizalmamat, amelyekre ez a mostani lelkigyakorlat ismét képessé tett.
II. János Pál pp.
.
***
.
Totus Tuus ego sum
.
1982. március 5.
Az idei lelkigyakorlat során (többször) elolvastam az 1979. március 6-án írt végrendelet szövegét. Bár még most is vázlatosnak (nem véglegesnek) tekintem, meghagyom abban a formában, amelyben íródott. Nem változtatok (egyelőre) semmit, nem is teszek hozzá semmit a benn e foglalt utasításokhoz.
Az 1981. május 13-i, életemre törő merénylet bizonyos módon megerősítette azoknak a szavaknak a helyességét, amelyeket az 1980-as (II. 24-III.1) lelkigyakorlat során írtam.
Még mélyebben érzem, hogy teljesen Isten Kezében vagyok – és továbbra is Uram rendelkezésére állok, Rábízva ma gam Szeplőtelen Anyjában (Totus Tuus) .
II. János Pál pp.
.
***
.
1982. március 5.
P.S. 1979.III. 6-i végrendeletem utolsó mondatával kapcsolatban („A helyről , többek között a temetés éről ”) „döntsön a Bíborosi Testület és a Honfitársak” – rávilágítok, hogy mire gondolok: a krakkói metropolitára vagy Lengyelország Püspöki Karának Állandó Tanácsára – a Bíborosi Testülettől azt kérem közben, hogy amennyire lehetséges, tegyenek eleget a fent felsorolt esetleges kéréseknek.
.
***
.
1985. III. 1. (a lelkigyakorlat során):
Ismét – a „Bíborosi Testület és a Honfitársak ” kifejezést illetően: a „Bíborosi Testület”-et semmi sem kötelezi arra, hogy ezzel a témával kapcsolatban megkérdezze „a Honfitársakat”, megteheti azonban, ha azt bármiféle okból helyesnek tartja.
JP II
.
***
.
A 2000-es jubileumi év lelkigyakorlata
(III. 12-18)
.
(a végrendelethez)
1. Amikor 1978. október 16-án a bíborosi konklávé II. János Pált választotta, Lengyelország P rímása, Stefan Wyszyński bíboros ezt mondta nekem: „ az új pápa feladata lesz, hogy bevezesse az Egyházat a Harmadik Évezredbe”. Nem tudom, hogy pontosan ismétlem-e a mondatot, de mindenesetre ez volt az értelme annak, amit akkor hallottam. Az az Ember mondta, aki az Évezred Prímásaként vonult be a történelembe. Nagy Prímás volt. Tanúja voltam küldetésének, hősies Istenre hagyatkozásának. Küzdelmeinek és Győzelmének. „A győzelem, amikor bekövetkezik, Mária általi győzelem lesz” – az Évezred Prímása gyakran ismételte E lődjének, August Hlond bíborosnak e szavait.
Így valamiképp fel lettem készítve arra a feladatra, amellyel 1978. október 16-án kellett szembenéznem. Most, amikor ezeket a szavakat írom, a 2000-es jubileumi Év már valósággá lett, amely folyamatban van. 1999. december 24-ének éjszakáján kinyitottam a Szent Péter Bazilika jelképes Nagy J ubileumi Kapuját, ezt követően a lateráni Szent János bazilikáét, majd a S. Maria Maggiore (Havas Boldogasszony) bazilikáét Újévkor és január19-én a „falakon kívüli” Szent Pál bazilika Kapuját. Ez utóbbi esemény, ökumenikus jellege révén, különösen emlékezetes maradt.
2. Ahogy halad előre a 2000-es Jubileumi Év, napról napra és hónapról hónapra bezárul mögöttünk a huszadik század, és megnyílik a huszonegyedik század. A Gondviselés tervei szerint osztályrészemül jutott, hogy a tovatűnő nehéz évszázadban élje k, és most ebben az évben, amikor elérkezem életem 80. évéhez („octogesima adveniens”), fel kell tenni a kérdést, nem érkezett-e el az ideje annak, hogy a bibliai Simeonnal együtt ismételjem: „Nunc dimittis” ? (Bocsásd el most szolgádat Uram)
1981. május 13-án, a Pápa ellen a Szent Péter téren az általános kihallgatás során elkövetett merénylet napján, Isten Gondviselése csodálatos módon megmentett a haláltól. Az, aki az É let és a halál egyedüli Ura, Ő Maga meghosszabbította ezt az életemet, bizonyos értele mben újból ajándékba adta. Ettől a pillanattól kezdve ez még inkább Hozzá tartozik. Bízom, hogy Ő Maga segít majd abban, hogy felismerjem, meddig kell folytatnom e szolgálatomat, amelyre 1978. októberében meghívott. Azt kérem tőle, hogy akkor szólítson el, amikor Ő Maga akarja. „Akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk” (vö. Róm 14,8). Bízom abban is, hogy amíg rám lesz bízva az egyházban a péteri szolgálat, az Isteni Irgalmasság megadja számomra a szolgálathoz olyannyira szükséges erőt.
3. Mint minden évben a lelkigyakorlat idején, elolvastam 1979. III. 6-i végrendeletemet. Továbbra is fenntartom az abban foglalt utasításokat. Mindaz, amit azóta és az azt követő lelkigyakorlatok során hozzátettem, annak a nehéz és feszült általános helyzetnek a visszatükröző dése, amely a nyolcvanas éveket jellemezte. Az 1989-es év őszétől kezdve ez a helyzet megváltozott. Az elmúlt évszázad utolsó évtizede mentes volt az azt megelőző feszültségektől , ez nem jelenti azt, hogy nem hozott magával új problémákat és nehézségeket. Különleges módon adjunk hálát az Isteni Gondviselésnek azért, hogy az úgy nevezett „hidegháború” véget ért erőszakos atomháború nélkül, amelynek fenyegetése az előző korszakban a világra nehezedett.
4. A harmadik évezred küszöbén állva, „in medio Ecclesiae”, ismét szeretném kifejezni hálámat a Szentléleknek a II. Vatikáni Zsinat nagy ajándékáért, amelynek az egész Egyházzal együtt – és különösen az összes Püspökkel együtt – úgy érzem, adósa vagyok. Meggyőződésem, hogy az új nemzedékek még sokáig meríthetnek azokból a kincsekből, amelyeket a XX. századnak e Zsinata ajándékozott nekünk. Mint olyan püspök, aki az elsőtől az utolsó napig részt vett a zsinati eseményen, rá kívánom bízni ezt a nagy örökséget mindazokra, akik most és a jövőben arra kapnak meghívás t, hogy azt megvalósítsák. Ami engem illet, köszönetemet fejezem ki az Örök Pásztornak, azért, hogy megengedte, hogy szolgáljam ezt a hatalmas ügyet egész pápaságom során.
„In medio Ecclesiae”... a püspöki hivatás első éveitől kezdve – éppen a Zsinatnak köszönhetően – megadatott számomra annak a lehetősége, hogy megtapasztaljam az összes Püspök testvéri szeretetközösségét . Mint a krakkói Főegyházmegye papja, megtapasztaltam, hogy mit jelent az áldozó papok testvéri szeretetközössége – a Zsinat ennek a tapa sztalatnak új dimenzióját nyitotta meg.
5. Hány személyt kellene itt felsorolnom? Az Úr, talán már többségüket magához hívta – ami pedig azokat illeti, akik még ezen az oldalon vannak, ennek a végrendeletnek a szavai mindnyájukról emlékezzenek meg, minden kiről és mindenütt, bárhol is éljenek.
A több mint húsz év során, amióta péteri szolgálatomat teljesítem „in medio Ecclesiae” megtapasztaltam annyi Bíboros, Érsek és Püspök, annyi Pap, annyi Istennek szentelt személy – Testvérek és Nővérek – végül oly sok világi személy, szívélyes és olyannyira termékeny együttműködését a kuriális környezetben, a Római Egyházmegyei vikariátuson, valamint ezeken a környezeteken kívül.
Hogyan is tehetném meg, hogy nem ölelem át hálás emlékezettel a világ minden Püspöki kará t, amelyekkel találkoztam az egymást követő „ad limina Apostolorum” látogatások során ? Hogyne emlékeznék annyi keresztény - nem katolikus -Testvéremre? És Róma rabbijára? A nem keresztény vallások olyan nagyszámú képviselőjére ? A kultúra, a tudomány, a politika és a tömegtájékoztatási eszközök világának annyi képviselőjére?
6. Ahogy közeledik földi életem határvonala, gondolatban visszatérek a kezdethez, Szüleimhez, Fivéremhez és Nővéremhez (akit nem ismertem, mert meghalt születésem előtt), a wadowicei p lébániátemplomhoz, ahol megkereszteltek, ifjúságom városához, az általános iskolai, gimnáziumi, egyetemi társnőimhez és társaimhoz, a megszállás éveihez, amikor munkásként dolgoztam, majd a niegowići plébániához, a krakkói Szent Flórián plébániához, az egy etemi lelkipásztorkodáshoz, a környezet közösségéhez.... minden környezethez... Krakkóban, Rómában ...azokhoz a személyekhez, akiket az Úr különösképpen rám bízott. Mindenkinek csak ezt kívánom mondani: „Isten fizesse meg Nektek!”
.
„In manus Tuas, Domine, commendo spiritum meum” ( Kezedbe ajánlom a lelkemet, Uram)

A.D.
2000. III. 17.

*********************************************************************************************************
A II. János Pál Pápa koporsójában elhelyezett okirat

Ősi hagyomány szerint II. János Pál pápa koporsójában latin nyelvű okiratot helyeztek el, amely röviden összefoglalja életét és érdemeit. (Okirat Őszentsége II. János Pál jámbor haláláról.)Obitus, Depositio et Tumulatio Joannes Pauli II Sanctae Memoriae – II. János Pál pápa temetése, elhelyezése és elhantolásának szent emlékezetére – ez a címe az okiratnak.
„A halottaiból feltámadt Krisztus világosságában, az Úr 2005-ik évében, április 2-án este 21 óra 37 perckor, miközben a szombat végéhez közeledett és már beléptünk az Úr napjába, Húsvét nyolcadábanés az Isteni Irgalmasság vasárnapjába, az Egyház szeretett Pásztora, II. János Pál pápa ebből a világból átment az Atyához. Az egész egyház, főként a fiatalok imádságban elkísérték őt átmenete során. II. János Pál pápa a 264. pápa volt. Emléke megmarad az egyház és az egész emberiség szívében.”
Az okirat ezután felidézi II. János Pál pápa földizarándokútjának főbb állomásait. KarolWojtylát 1978. október 16-án választották pápává.Wadowicében, Krakkótól 50 kilométerre fekvő városban született, 1920. május 18-án és két nappal később Franciszek Zak atya megkeresztelte a plébániatemplomban. 9 éves korában volt elsőáldozó és 18 éves korában megbérmálkozott. Mivel a náci megszállóerők bezárták az egyetemet, megszakította tanulmányait és bányában, később pedig a Solvay vegyi gyárban dolgozott. Papi hivatást érzett ezért 1942-től megkezdtetanulmányaita krakkói titkos szemináriumban. 1946 novemberében Adam Sapieha bíboros szentelte pappá. Tanulmányait Rómában folytatta, ahol teológiai licenciátust és doktorátus szerzett, tézisének címe ez volt: Doctrina de fide apud Sanctum Joannem a Cruce. Később visszatért Lengyelországba, ahol különböző lelkipásztori szolgálatokat végzett és szent tudományokat tanított. 1958. július 4-én XII. Piusz pápakrakkói segédpüspökké, VI. Pál pápa ugyanabba a székbe érsekké nevezte ki. Ebben a minőségébenrészt vett a II. Vatikáni Zsinaton. VI. Pál pápa 1967. június 26-án bíborossá kreálta. 1978. október 16-án a konklávé bíborosai Pápává választották és ekkor felvette a II. János Pál nevet. Október 22-én, az Úr Napjánkezdte meg ünnepélyes péteri szolgálatát. II. János Pál pápasága az egyház történetének egyik leghosszabb pápasága volt. Ebben az időszakban többszempontból nagyon sok változás történt. Felsorolandó ezek közöttrendszerek összeomlása, amelyhez ő maga is hozzájárult. Az evangélium hirdetése végett nagyon sok utazást tett különbözőországokban. II. János Pál pápa fáradhatatlan missziós buzgósággal gyakorolta péteri szolgálatát, minden energiáját erre szentelte és ebben a sollicitudo omnium ecclesiarum (a minden egyház iránti törődés)és az egész emberiség iránti nyitottszeretet vezette. Minden más elődénél többet találkozott Isten népével, a nemzetek felelőseivel, szertartások,általános kihallgatások és lelkipásztori látogatások alkalmával. A fiatalok iránti szeretet arra ösztönözte, hogy kezdeményezze az Ifjúsági Világtalálkozókat és a világ minden részéről fiatalok millióit hívta egybe. Sikeresen előmozdította a párbeszédet a zsidókkal és más vallások képviselőivel, időnként imatalálkozókra hívta őket a békéért, főként Assisiben. Lényegesen kibővítette a bíborosi kollégiumot, 231 bíborost kreált és egyet „in pectore”, szívében megőrizve nevét. 15 szinódusi ülést hívott egybe, 7 rendes és 8 rendkívüli szinódust. Számos egyházmegyét és egyházkerületet létesített, főként Európa keleti részén. Megreformálta a nyugati és a keleti egyházi törvénykönyvet, új intézményeket létesített és átszervezte a Római Kúriát. Mint „sacerdos magnus” gyakorolta liturgikus hivatalát a római egyházmegyében és az egész világon, a II. Vatikáni Zsinat irántiteljes hűség szellemében. Példaadó módon kibontakoztatta a liturgikus életet és lelkiséget, a szemlélődő imádságot, az eucharisztikus imát és a Rózsafűzért. (vö. Rosarium Virginis Mariae ap. Levél.)
Vezetése alatt az egyház elérkezett a harmadik évezredhez és megünnepelte a 2000-es nagy Jubileumot, a Tertio millennio adveniente apostoli levél által megjelölt irányelvek szerint. Az egyház az új évezredben Novo millennio ineunte apostoli levelének útmutatása szerint jelent meg, mely levél az eljövendő idők útját mutatta meg a híveknek. A Megváltás Éve, a Mária Éve és az Eucharisztia Éve meghirdetésével indítást adott az egyház spirituális megújulásának. Rendkívüli lendületet adott a szentté és boldoggá avatásoknak, hogy felmutassa az életszentség megannyi példáját, hogy azok buzdítást jelentsenek korunk embereinek. Egyház tanítóvá nyilvánította a Gyermek Jézusról nevezett Szent Terézt. Rendkívül gazdag volt II. János Pál tanítóhivatala. Mint a hit letéteményese bölcsességgel és bátran előmozdította a teológiai, erkölcstani és lelkiségi tanítást ésegész pápasága során feltartóztatta az egyház tiszta hagyományával ellentétes irányzatokat. Fontosabb dokumentumai között számon tartunk 14 enciklika, 15 apostoli buzdítást, 11 apostoli konstitúciót, 45 apostoli levelet, az általános kihallgatáson tartott katekézisek és a világ különböző részein elhangzott beszédei mellett. II. János Pál pápa megerősítette és megvilágította Isten Népét a teológiai tanítás területén (főként első három nagy enciklikájával: Redemptor hominis, Dives in Misericordia, Dominum et Vivificantem); az antropológia és a társadalmi tanítás területén (Laborem exercens, Sollicitudo rei socialis, Centesimus annus enciklikák), az erkölcstan területén (Veritatis Splendor, Evangelium Vitae enciklikák), az ökumenizmus területén (Ut unum sint enciklika), a mariológia területén (Redemptoris Mater enciklika).
Közzétette a Katolikus Egyház Katekizmusát, a II. Vatikáni Zsinat által tekintéllyel értelmezettSzentHagyomány fényében. Néhány könyvet is közreadott egyetemi magántanárként. Tanítóhivatala az Eucharisztia Éve alatt az Ecclesia de Eucharistia körlevelében és a Mane nobiscum, Domine Apostoli levelébenérte el tetőpontját. II. János Pál mindenki előtt csodálatraméltó tanúbizonyságot tett buzgóságból, életszentségből és egyetemes atyaságból.

*********************************************************************************************************
Helyesbítés a II. János Pál pápa koporsójába tett okirat kapcsán

Korábbi adásunkban és honlapunkon már ismertettük a rogito-t, vagyis a II. János Pál pápa koporsójába helyezett okiratot, amely összefoglalja a Szentatya péteri szolgálatának legjelentősebb szempontjait és eseményeit. Azonban mi is – a legtöbb hírforráshoz hasonlóan – a latin eredeti olasz fordításának alapján dolgoztunk. Így fordulhatott elő, hogy mivel egy helyen úgy az olaszul, mint az összes világnyelven készült fordítások – a német kivételével – eltértek a latin eredetitől, mi is pontatlanul idéztünk egy szakaszt. Ezt most – a latin eredeti szöveg alapján – helyesbítjük:
„II. János Pál pápasága az egyháztörténelem során az egyik leghosszabb volt. Ezen időszakban sok változás történt a különböző országokban. Ezek közé tartozik több nemzet kommunista rezsimjének megsemmisülése, amihez nagyban hozzájárult maga a Pápa is. Az Evangélium hirdetésének okán számtalanszor elutazott különféle nemzetekhez.”