II. János Pál boldoggá avatására készülve – Jakubinyi György gyulafehérvári érsek idézi fel személyes emlékeit

A lengyel Szentatya megmozgatta a magyar kedélyeket. De a világ is felfigyelt: 1523 óta olaszok voltak a pápák. És most először négy és fél évszázad után egy nem olasz, az is lengyel, kommunista állampolgár. Megremegett a Kreml, az egész világ felfigyelt. Mi lesz. És következett áldott 27 év pápaság, 1978-2005.

II. János Pál pápa nem rejtőzött névtelenségbe. Nyíltan megvallotta lengyelségét, gyökereit. Mi magyarok ezért voltunk büszkék, hiszen a lengyel-magyar testvériség közmondásszerű volt. Annyira, hogy az „ad limina” látogatáskor mindig elmondtam a Szentatyának a nálunk nem annyira, de Lengyelhonban jobban ismert mondást: "Polák wenger dwe bratanki, i do szablje, i do szklanki. = Lengyel magyar két jó barát, együtt harcol, issza borát".

A Szentatya mindig rámosolygott az idézetre, amelyet jól ismert. Én még külön emlegettem neki, hogy ezeréves székesegyházunkban nyugszik Izabella Jagelonka, I. Zsigmond lengyel király leánya, Szapolyai János magyar király felesége, magyar királyné, fiával, János Zsigmonddal két külön kőkoporsóban.

De eltérve ettől a sajátosan nemzeti kötődéstől, Szentatyánkban az életszentséget lehetett felfedezni, amely sugárzott belőle. Az „ad limina” látogatás hat napján ötször találkoztunk vele: koncelebráció, negyedóra négyszemközti, ebéd, közös fogadás, reggeli utáni. Szentpéteri küldetésének – talán túlzó kifejezés - „megszállottja” volt. És ebben emésztette fel önmagát.

Még csak egy személyes találkozást említenék meg. Amikor a négy romániai magyar Főpásztor kérvényezte, hogy 900 éves közös múltunk alapján egyháztartományt alkossunk, Gyulafehérvár székhellyel, amelyhez Szatmár, Nagyvárad és Temesvár tartozna, akkor még csak, mint segédpüspököt megbíztak, és elérték, hogy a püspökszinódus alatt tíz percre fogadott a Szentatya ebben az ügyben 1991-ben. A pápa felkészült és tájékozott volt. Megtanultam szövegem, hogy a tíz percből fölöslegesen ne veszítsek. Rögtön rám kérdezett: Miért akartok magyar érseket? Ott van Boros érsek, ő magyar. Megmagyaráztam, hogy Boros érsek úr már idős, titkos püspök volt. Emiatt ült 14 évet a kommunista börtönökben. De a Szentatya folytatta: Akkor ott van Kertész érsek, ő is magyar. Szerényen magyaráztam, hogy ő szintén titkos püspökként 14 évet ült börtönben, a Duna-delta sás ültetvényében szédülést kapott, nővérek ápolják, neve magyar, de ő görög katolikus román, Chertes! Amikor megmagyaráztam a Szentatyának, hogy én először római katolikus segédpüspök vagyok, másodszor magyar, harmadszor pedig lojális román állampolgár, – sajnos mások felfordítják a sorrendet! – mosolyogva tréfásan mondta: és negyedszer most püspökszinódusi atya vagy!

Lengyel Szentatyánknak köszönöm három kinevezésemet: 1990-ben királyfürdői tunéziai címzetes (Aquae Regiae) püspök és gyulafehérvári segédpüspök, 1991 a romániai örmény katolikus Ordináriátus „ad nutum S. Sedis” apostoli kormányzója vagyok húsz éve ideiglenesen, és 1994 óta gyulafehérvári római katolikus érsek.

21 évi püspökségem alatt többször találkozhattam Szentatyánkkal. Mindig élmény volt. Mindig érzetem, hogy valóban ő a világ vége előtti Máriás Pápa, akit megjövendölt Grignion de Montfort Szent Lajos Mária. A pápa címerében hordta a Szűzanyát jelentő M betűt a kereszt alatt.
Szívből örvendek, hogy május 1-én a boldogok sorába iktatja Szentatyánk, XVI. Benedek pápa.

Hadd fejezzem be a most már hivatalosan is mondható kéréssel: II. Boldog János Pál pápa, hitvalló, könyörögj érettünk!

Gyulafehérvár, 2011. április 7. Jakubinyi György érsek