2011-03-29 16:21:28

A pápa felhívása Líbia békéje érdekében csodaszép hír – nyilatkozta Giovanni Martinelli püspök, líbiai apostoli helynök


A vasárnapi Úrangyala imádság alkalmával XVI. Benedek pápa felhívást intézett a nemzetközi fórumokhoz, hogy diplomáciai megoldást keressenek a líbiai konfliktusra. „A Szentatya arab nyelvre lefordított beszédét tájékoztatásképpen továbbítottuk a líbiai külügyminisztériumba” – ezt nyilatkozta a FIDES vatikáni hírügynökségnek Tripoli apostoli helynöke, Giovanni Martinelli püspök. „A pápa csodaszép szavai, miszerint megbékélésre és párbeszédre van szükség, mindannyiunkat nagy vigasszal töltenek el” – hangzott a főpásztor nyilatkozata.

Martinelli püspök elmondta továbbá, hogy szombaton a líbiai fővárosban nagy megmozdulásra került sor az ország egységének megtartása érdekében. Személy szerint nem vett részt ezen a demonstráción, mert, amint már korábban is leszögezte csak olyan megmozduláson akar jelen lenni, amelyet a béke érdekében tartanak. Kezdetben a líbiai hivatalos vezetés kívánatosnak tartotta a katolikus püspök jelenlétét, ám végül eltekintettek ettől. Az említett tüntetésen részt vettek a líbiai törzsek vezetői, értelmiségiek és más személyiségek. A főpásztor véleménye szerint egyetlen fél sem szeretné az ország felosztását. „Ennek megvalósítása érdekében azonban elengedhetetlen a párbeszéd, másként a válságból nincs kiút” – mondta Tripoli apostoli helynöke.

A főpásztor szerint nem könnyű a helyzet a mindennapi élet szempontjából sem. Egyre nehezebb megtölteni az autót üzemanyaggal, órákig tartó sorok kígyóznak a benzinkutak előtt és fogyóban van az élelem is. Tripoli apostoli helynöke végül örömmel említette, hogy március 25-én két alkalommal mutatott be szentmisét, amelyen számos fülöp-szigeteki és afrikai katolikus vett részt, azok, akik még nem menekültek el Líbiából.

A Tripoli Apostoli Helynökség közvetlenül a Szentszék fennhatósága alatt áll. A terület 5 milliónyi lakosából 100 ezer a katolikus, azaz a népesség 2 százaléka. Az egyházmegyéhez tartozik a főváros Tripoli, egyetlen plébániával és a Szent Ferenc templommal. Az egykori székesegyház ma mecsetként szolgál. A területen még mintegy 20 istentiszteleti hely, többnyire kisebb kápolna található. A Tripoli apostoli helynökséget jelenleg Giovanni Martinelli ferences püspök irányítja. A lelkipásztori szolgálatot néhány pap és szerzetes segítségével látja el.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.