„Az emberi szenvedés mélységeit fürkészve” – Liszt Ferenc zenéjének vallásosságáról

A neves zeneszerző születésének kétszázadik évfordulója alkalmából március 10-én Rómában bemutatták Michele Campanella, neves Liszt-kutató és szakértő kötetét „Az én Liszt Ferencem” címmel, amellyel a jeles évfordulóra kíván emlékezni. Az író az Osservatore Romano vatikáni napilapban megjelent cikkében részleteket mutatott be kötetéről, amely a világhírű zeneszerző alakjának állít emléket életpályáját vizsgálva.

A könyv megállapítja, hogy Liszt Ferenc életében a hit vitathatatlanul jelen van még a szkeptikus megfigyelők szerint is. Manapság a hozzáértők arra keresnek választ, hogy Liszt zenéjét miképpen hatja át ez az ambícióitól és terveitől független mélyen megélt hit – írja könyvében Michele Campanella.

A Liszt művek gyűjteményében a „spirituális” címet viselők száma nagyon szembetűnő: az első Ave Maria-tól kezdve (1842) egészen a művész életének utolsó évéig a katolikus hitről szóló művek valóban nagy számban vannak jelen, amelyek olykor könnyen összetéveszthetőek az egyszerű, meditatív jellegű darabokkal. A művész képzeletében élő hősök szerepe egyre elhalványul annak érdekében, hogy helyet tudjon adni a szentek alakjainak és különösképpen Szűz Mária tiszteletének. A zene egyfajta lelki jellegű irányzatának megalkotásához, amelyhez zongorát, kórust és zenekart közösen szólaltat meg, Liszt komoly munkát végzett ahhoz, hogy eltávolodjon a színpadias, improvizáló stílustól, ahonnan ő maga érkezett.

A Lisztre jellemző vallásosság eltérő módon jelenik meg egyes műveiben, amely érthető is egy olyan művész esetében, aki büszkén hangoztatta szabadságát – állapítja meg Michele Campanella. A költészet és a vallásosság közötti kapcsolat művészetében nem egyértelmű. Számos művében szép hangzású kompozíciói által fejezi ki imáját, amely a lágy dallamvezetésben a lelki, erkölcsi megnyugvás megnyilvánulása. Liszt zenéje ezen kívül a szentek hősies alakjain keresztül olvassa az egyháztörténetet, az ő közbenjárásuknak és a győzedelmes egyház ünneplésének szenteli a hangszerek erejét, elsősorban kórusra és zenekarra írt miséiben.

Liszt pályafutása során a liturgikus zeneújító szerepében mutatkozott meg, talentumát az ókori egyházi hagyomány és az újítás közötti egyensúly felfedésére használta. Számos zongorára írt alkotása között nem szabad semmiképpen sem megfeledkezni a Christus c. oratóriumról és a Szent Erzsébet legendáról. A Christus c. darabban Liszt egy egyetemes partitúrát hoz létre, amely a klasszikusokat követi úgy, hogy a művész egyénisége is mélyen beleivódik a műbe. A zenemű az Igazságból fakadó bizonyosságot, kiegyensúlyozottságot, erőt sugallja. Liszt műveinek felfedezésére indulva tehát a művész a római katolikus egyházhoz való mély hűségére bukkanunk – írja a neves magyar zeneszerzőről megjelent legújabb kötetében a nemzetközileg elismert Liszt-szakértő, Michele Campanella.

(hh)