2011-03-11 18:10:43

„Kapunk tárva, a szívünk még inkább” - stúdióbeszélgetés Kozma Imre atyával


RealAudioMP3 A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke március 9-én, római tartózkodása alkalmából felkereste szerkesztőségünket. Megkértük Kozma Imre atyát, irgalmasrendi szerzetest, aki az 1989-es határnyitás kulcsfontosságú főszereplője volt, hogy számoljon be a legnagyobb magyarországi karitatív szervezet tevékenységéről. Kozma atya a beszélgetésben csodának nevezi a 22 évvel ezelőtti történetet. A csoda, amely mindig feltételezi Isten jelenlétét, akkor következik be, amikor szinte láthatóvá válik, hogy az ég közel kerül a földhöz.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a jelenlét, a befogadás és az elkísérés jegyében folytatja tevékenységét. Az anyagi támogatáson túl fontosnak tartja, hogy az embereket hozzásegítse életük megújításához.

A jelenlegi feladatok közül Kozma Imre atya két területet jelöl meg: segíteni kívánják a cigányokat, hogy munkához jussanak, illetve gondjaikba veszik a hajléktalanokat. Ez az egész társadalmat érintő probléma főleg a megelőzéssel oldható meg – fejti ki a beszélgetésben Kozma atya.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Nyolcágú kereszt” címmel tájékoztatót tett közzé, amelyben beszámol az elmúlt év segélyakcióiról. A máltaiak jelképe – a nyolcágú kereszt – az evangéliumi nyolc boldogságra utal.

Az egész országot behálózó Magyar Máltai Szeretetszolgálat internetes honlapja:www.maltai.hu

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.