2011-03-11 17:28:45

Pusztító földrengés Japánban – az apostoli nuncius tájékoztatója


Az elmúlt hét év legsúlyosabb földrengése rázta meg az ázsiai szigetország észak-keleti partvidékét. Epicentrumát Sendai városától mintegy 130 km-re, az óceánban, 24 km-es mélységben regisztrálták. A Richter-skála szerinti 8.9 erősségű földrengés és az azt követő szökőár több, mint ezer ember életét követelte, az eltűntek és a sebesültek számáról még nincsenek pontos adatok.

Japán észak-keleti területének városaiban a helyzet kritikus – számolt be a Vatikáni Rádió munkatársa. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a reptereket és kikötőket lezárták, a vonatokat blokkolták, házak, gépkocsik sokaságát sodorta magával a cunami. Nagy problémát jelent a Honshu-ban található nukleáris erőmű, ugyanis az egyik reaktor hűtőberendezése a szökőár miatt meghibásodott, viszont eddig még nem regisztráltak radioaktív sugárzást. A földrengés a japán fővárost, Tokiót is megrázta: az epicentrumtól mintegy 380 km-re fekvő városban több, mint két percig volt érezhető a rengés. Tokió környékén a telefonvonalak szinte használhatatlanokká váltak, 4 millió lakóház maradt elektromos áram nélkül. A főváros felhőkarcolói ill. a városok épületei az erős rengés ellenére sem omlottak össze az anti-szeizmikus kritériumok szerinti megépítésüknek köszönhetően.

Alberto Bottari de Castello érsek, Japán apostoli nunciusa Tokióból lépett kapcsolatba a Vatikáni Rádióval és elmondta, hogy az első rengés volt a legerősebb, azonban mostanra helyreállt a rend a fővárosban. Információi szerint semmi súlyos kárt nem provokált a földrengés Tokióban annak ellenére, hogy a hatalmas felhőkarcolók láthatóan ingadoztak félelmetes látványt nyújtva. Japán felkészültségének köszönhetően az épületek ellenálltak az erős földrengésnek, viszont most a nagy aggodalmat a szökőár jelenti – mondta a Vatikáni Rádiónak Tokióból Alberto Bottari de Castello érsek, Japán apostoli nunciusa.

(hh)








All the contents on this site are copyrighted ©.