„A muzulmán és a keresztény” – P. Federico Lombardi SJ eheti jegyzete az Octava Dies vatikáni televíziós műsorban

Mindkettőjüket ugyanabból az okból ölték meg: azért, mert felléptek az istenkáromlás törvénye ellen, amely valóban blaszfém, ugyanis Isten nevében igazságtalanság és halál okozója. Az egyik muzulmán volt, Salman Taseer, Punjub kormányzója; a másik keresztény, Shahbaz Bhatti, a pakisztáni kormány kisebbségügyi minisztere. Mindketten jól tudták, hogy életüket kockáztatják, mert életveszélyes fenyegetéseket kaptak. Ennek ellenére sem hagytak fel a vallásszabadságért folytatott harccal az erőszakos fanatikusokkal. Ezért a legnagyobb árral, saját vérükkel fizettek.

A pápa a diplomáciai testülethez intézett vallásszabadságról szóló januári beszédében tisztelgett a muzulmán Taseer előtt bátor áldozatáért.

Néhány héttel ezelőtt Bhatti így nyilatkozott: „Imádkozzatok értem. Olyan ember vagyok, aki felégette maga mögött a talajt: nem tudok és nem is akarok meghátrálni a feladat elől. Küzdeni fogok a szélsőségesség ellen, és halálomig kitartok a keresztények védelme mellett”. Bhatti már most az igazságosságról és hitről tett tanúbizonyság alakja.

A két gyilkosság borzalommal és aggodalommal tölt el minket a pakisztáni keresztények sorsa miatt, de ezzel egyidőben reményt is kelt bennünk, mivel egy keresztény és egy muzulmán ugyanazért az ügyért ontotta vérét. Most már nemcsak az egymás megismerését szolgáló párbeszédről, vagy a személyek javát szolgáló közös tevékenységről van szó. Az életről folytatott párbeszédről a halállal tett tanúságtételről esik most szó; saját vérrel fizettek annak érdekében, hogy Isten neve ne legyen torz igazságszolgáltatás eszköze.

Taseer és Bhatti emlékezetével, életükért és halálukért járó megrendült hálaadással, Isten igaz követői folytatni fogják a harcot, és ha szükséges, életük árán is védelmezik a vallásszabadságot, az igazságosságot és a békét. Mi lehet ennél nagyobb bátorítás arra, hogy együtt haladjunk Assisi felé?

(hh)