2011-03-05 14:32:01

A keresztény szeretet felszabadító kötelék - a pápa beszéde a Római Nagyszeminárium növendékeihez


XVI. Benedek március 4-én, pénteken este felkereste a Római Nagyszemináriumot. Látogatására minden évben hagyományosan az intézet védőszentje, a Bizalom Szűzanyja liturgikus ünnepének előestéjén kerül sor. A találkozó alkalmával a Szentatya „lectio divina” bibliaórát tartott a római egyházmegye minden szeminaristájának. Beszédének középpontjában Szent Pál Efezusiakhoz írt levelének egy szakasza állt.

A keresztény szeretet olyan kötelék, amely szabaddá tesz – erről tanúskodott Szent Pál, aki vallomása szerint „Krisztus Jézus foglya” volt. Olyan szeretetről van szó, amellyel egymáshoz és Istenhez kapcsolódunk. Nem vaslánc, amely megsebez, hanem szabaddá tesz. Az egyház egységét nem egy kívülről rákényszerített forma határozza meg, hanem az egyetértés gyümölcse, annak a közös elkötelezettségnek az eredménye, amely a Jézushoz való hasonulásra törekszik Szentlelke által.

Meg kell újítanunk a keresztség ajándékát. Ez a szentség nem automatikusan vezet el bennünket a következetes életre, hanem igényli együttműködésünket és kitartó elkötelezettségünket, amelynek árát mindenkinek személyesen kell megfizetnie – mondta a pápa, majd így folytatta:

Isten mindenkit név szerint szólít. Olyan hatalmas, hogy van ideje minden egyes személy számára. Mindenkit személyesen hív és várja válaszunkat.
A meghívás egyéni, de egyben az egyházi közösségre is vonatkozik. Arra szólít, hogy az egyház testében, a szeminárium vagy a plébánia valóságában éljünk. Akkor is, ha ez a test nem tetszik nekünk, az egyház mindig olyan kötelék marad, amely Krisztushoz kapcsol bennünket. Csak így lehetünk szeretetközösségben Krisztussal, ha elfogadjuk egyházának ezt a testi valóságát, a Lélek testben való megnyilvánulását.

Nagyon szép együtt haladni egy nagy társasággal évszázadokon át. Vannak barátaink az égben és a földön, érezzük ennek a testnek a szépségét, boldogok vagyunk, hogy az Úr meghívott bennünket testébe és a világ minden részén barátokat ajándékozott nekünk – mutatott rá a Szentatya.

A keresztény hivatás nem magyarázható meg a Szentlélek lehelete nélkül. Lisieux-i Kis Szent Teréz szerint minden meghívás szentháromságos misztérium: találkozás Jézussal, aki révén az Atya Isten meghív bennünket a vele való szeretetközösségre és ezért nekünk akarja ajándékozni Szentlelkét.

XVI. Benedek ezután az Apostolokat és Szűz Máriát állította példaképül a római szeminaristák elé. A keresztény élet meghívással kezdődik és folyamatos választ jelent egészen életünk végéig.
Papnak lenni azt is jelenti, hogy Krisztushoz hasonulva alázatosak vagyunk. Követjük Isten példáját, aki leszáll hozzánk, aki olyan hatalmas és barátunkká válik, szenved és meghal értünk. Ezt az alázatot kell megtanulnunk – hangsúlyozta XVI. Benedek a római szeminaristákhoz intézett beszédében.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.