Ötven éve hunyt el Raïssa Maritain – P. Szabó Ferenc SJ jegyzete
Amint arról beszámoltunk,
Raïssa Maritain halálának 50. évfordulója alkalmából a Nemzetközi Maritain Intézet
és a Szent Anzelm Bencés Egyetem február 25-én konferenciát szervezett a francia filozófuspár
(Raïssa és Jacques Maritain) filozófiájáról, költészetéről és lelkiségéről. Most P.
Szabó Ferenc olvassa fel jegyzetét a Maritain házaspár baráti köréről.
P.
Szabó tagja volt a magyarországi Maritain Egyesületnek, és jelenleg is tartja a kapcsolatot
a Rómában székelő Nemzetközi Maritain Intézet vezetőjével: rendszeresen kapja kiadványukat,
továbbá szócikket közöltek róla a Pavan-Papini féle perszonalizmusról szóló enciklopédiában
(Enciclopedia della Persona).
„A tomista filozófus, Jacques Maritain és felesége
Raïssa, az orosz származású költőnő élettörténetét a magyar olvasóközönség is ismerheti
Raïssa Maritain magyarul is megjelent Nagy barátságok c. könyvéből. A protestáns Jacques
és a zsidó származású Raïssa a Sorbonne-on találkoztak 1904-ben, és összeházasodnak.
Eleinte hitetlenek mindketten. Raïssa 1906-ban megkeresztelkedik, Jacques pedig katolizál.
Minderről részletesen beszámol Raïssa említett 1941-ben megjelent könyvében. A XX.
század eleje a nagy megtérések időszaka volt.*
Még Ady Endrét is megsuhintotta
Párizsban a konverziók tornádója, és sorra írta istenes verseit. Raïssa elmondja:
a Gondviselés műve volt, hogy a költő, Charles Péguy őket is elvitte a „Collège de
France”-ba, Henri Bergson filozófus előadásaira, akinek hihetetlen befolyása volt
a század elején írókra, filozófusokra, művészekre. Tudjuk, hogy Dienes Valéria is
hallgatta ezeket az előadásokat 1909-11 között, és Babits Mihállyal itthon terjesztették
a materializmust megtörő Bergson spiritualista eszméit. Dienes Valéria – egy hosszabb
ateista intermezzo után – visszatért katolikus hitére. Megtérése kezdetét Bergson
befolyására vezette vissza, akinek nagy műveit később magyarra fordította.
De
térjünk vissza Raïssa visszaemlékezéseihez! Párizs melletti meudoni otthonukban számtalan
konvertita megfordult, egymásra kölcsönösen hatottak. A Nagy barátságok-ból idézek
(253. old.): „Abban az időben, amelyről ez a könyv szól (és később is) barátaink
közé sok megtért hitetlen, vagy a katolicizmushoz megtérőben lévő ember tartozott.
Egyszerűen azért, mert a XIX. sz. végén és azóta is a katolicizmushoz való megtérés
nagyon gyakori volt Franciaországban: A nagy hívők, mint például Léon Bloy és Paul
Claudel, és még a hitetlenek, mint Maurras vagy André Gide körében is, közeli barátaik
és tanítványaik közül sokan tértek meg. A Gide-körüli megtérések különösek, ha figyelembe
vesszük azoknak az embereknek a művészi és irodalmi szerepét, és intellektuális képességeit;
akik tőle magától tanulták meg, hogyan szabaduljanak meg tőle. – Később ezek nála
jobban értették a Tékozló fiú példabeszédét. Dupouey-re, Ghéonra, Francis Jammes-ra,
Copeau-ra, Jacques Rivière-re, J. P. Laurensra, Charles du Bos-ra, Gabriel Marcelre,
René Schwobra, Julien Green-re, Jean Pierre Altermannra gondolok.
Az utóbbi
pap lett, és papi, tevékenységével nagyon sok lelket vezetett vissza Istenhez. Jean
Copeau egyik lánya misszionárius apácának ment, Rivière fia és lánya bencés kolostorba
lépett, Francis Jammes egyik fiából pap lett.(…) A megnevezettek között nagyon sok
drága barátot tartunk számon, akiket Isten nekünk ajándékozott.”
Francois
Mauriac, amikor értesült Raïssa Maritain haláláról, ezeket jegyezte be Bloc-notes-jába,
a meudoni találkozásokra emlékezve: „Mennyi megtérő a francia irodalomban! A luciferi
Gide körül a kegyelem milyen pezsgése: Claudel, Jammes, Copeau, Ghéon, Rivière, du
Bos, hogy csak a legjelesebbeket említsem, de még sokan voltak velük együtt; megremegtek
az örömtől, Maritainék élete légkörétől. Valamennyien a maguk módján Magnificatot
énekeltek. És a Magnificat nem szűnt meg visszhangozni a francia irodalomban Bloy-tól
Huysmansig és Claudelig.”
*A francia jezsuiták folyóirata, az Etudes legújabb
száma ismerteti Frédéric Gugelot kutató híres könyvét: „Az értelmiségiek megtérése
a katolicizmusra Franciaországban 1885-1935 között” (La conversion des intellectuels
au catholicisme en France /1885-1935/, CNRS Editions, 2010, 559 pages)
A XIX-XX.
század fordulóján mintegy fél évszázad alatt rendkívüli jelenség zajlott le: írók,
művészek, filozófusok tömeges megtéréséről beszélhetünk. (A szerző 150 nevet sorol
fel.) Hogy csak a leghíresebbeket említsük: Claudel, a Maritain-házaspár meudoni barátaikkal,
Péguy, Jammes, Jacob, Reverdy, Green, Mauriac, továbbá sokan az akkor születő könyvkiadó,
a „Nouvelle Revue Française” köréből, Copeau, Rivière a szerző elemzi a megtérők történetét,
a korszellemet, objektív indítékaikat, és rávilágít arra, hogy ők készítették elő
és támogatták a francia katolicizmus megújulását”.