2011-02-24 17:17:52

A Pápai Életvédő Akadémia közgyűlése a Vatikánban – interjú Ignacio Carrasco de Paula püspökkel


A pápai dikasztérium tagjai a vatikáni új szinódusi aulában tartják február 24-e és 26-a között XVII. közgyűlésüket, amelyet az akadémia elnöke, Ignacio Carrasco de Paula püspök nyitott meg bevezető beszédével. A dikasztérium elnöke a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta, hogy a gyűlésen két fő téma kerül megtárgyalásra, amelyre két hónapja készülnek az akadémia tagjai. Az egyik a nők abortusz utáni lelki állapotára vonatkozó szindróma elmélyítése, míg a másik a köldökzsinór megőrzésére létrehozott bankok kérdése az őssejtek terápiás célú felhasználásának tükrében – mondta Carrasco de Paula püspök.

A kutatások szerint a köldökzsinórvér eredetű őssejtek alkalmazása súlyos betegségek esetén nagyon hasznosnak bizonyul, amelyet azonban annak veszélye fenyeget, hogy azokat kereskedelmi célokra bocsátják. Ez manapság már nem csak egy feltételezés, hanem valóság – fejtette ki a Pápai Életvédő Akadémia elnöke. Ezért tehát a köldökzsinór-bankok létrehozása nagy figyelmet kíván, amelyet tovább bonyolít az az etikai kérdés, miszerint vannak, akik saját célból szeretnék az őssejteket megőrizni, míg vannak, akik mások rendelkezésére akarják azokat bocsátani – magyarázta a dikasztérium elnöke.

A Pápai Életvédő Akadémia közgyűlésének másik fontos témája az abortusz utáni szindróma kérdése. Az egészségügyi világszervezet adatai szerint a világon évente mintegy 42 millió abortuszt hajtanak végre, amely a társadalomra negatív hatást gyakorol. A dikasztérium tagjai a tanácskozás során az abortusz utáni szindróma következményeinek kérdéskörét mélyítik majd el, vagyis hogy ez milyen hatást gyakorol a személyre és a társadalomra. A pápai dikasztérium tagjai elsősorban az abortusz nőkre kifejtett hatásáról tárgyalnak a három napos konferencia során. Sok esetben a nő kényszerből megy abortuszra, sok esetben viszont áldozat – magyarázta – Carrasco de Paula püspök.

Az abortusz utáni szindróma azonban nemcsak a nők esetében jelentkezik, hanem a férfiakra, a családra és mindazokra hat, akik segítik a nőket az abortuszban. A család egyensúlya ilyen esetekben sérül. A tanácskozás egyik célja tehát, hogy a világ különböző részeit vizsgálva az abortusz következményeinek kérdését mélyítse el.

(hh)









All the contents on this site are copyrighted ©.