„Az egyház megújítása a személyes megújulásban és a szívek megtérésében rejlik” – a Szentatya tanítása Bellarmin Szent Róbertről

XVI. Benedek pápa a február 23-i szerdai általános kihallgatáson Bellarmin Szent Róbertet mutatta be a VI. Pál termet megtöltő zarándokoknak. Mint mondta, az itáliai szent alakja a nyugati egyházszakadás fájdalmas időszakához vezet minket, amikor a súlyos politikai és vallási válság következtében több nemzet is elszakadt az Apostoli Széktől.

Bellarmin Róbert 1542. október 4-én született a Sienához közeli Montepulcianóban. Anyai ágon unokaöccse volt II. Marcell pápának. 1560. szeptember 20-án lépett be a jezsuitákhoz, teológiai és filozófiai tanulmányait a neves Collegio Romano-ban (Római Kollégium), illetve Padovában és a belgiumi Leuvenben végezte. Nagy hatással volt rá az egyházatyák és Aquinói Szent Tamás tanítása. 1570. március 25-én szentelték pappá, majd ezt követően tanítóként tevékenykedett többek között a római neves jezsuita intézményben, a Collegio Romano-ban is. 1576 és 1586 között tartott előadásainak szövegét Kontroverziák címmel adta ki Rómában. Később az intézet növendékeinek lelki vezetőjévé, majd elöljárójává vált. VIII. Kelemen pápai teológusnak nevezte ki.

1597 és 1598 között írta meg egyik legkedveltebb művét, a Keresztény Doktrínát.
1599. március 3-án VIII. Kelemen pápa kreálta bíborossá, majd Capua érsekévé nevezték ki. Három éven keresztül volt egyházmegyés főpásztor, amelynek folyamán kitűnt hithirdetői készsége, a hívek iránti gondviselése a plébániák hetenkénti meglátogatása által, továbbá nevéhez főződik három egyházmegyei szinódus és egy tartományi zsinat megszervezése is.
Capuai tartózkodása után újra Rómába került miután részt vett két konklávén is, ahol XI. Leót majd V. Pált választották meg pápának.

Ezt követően Bellarmin Róbert bíboros a legfontosabb kongregációkban töltött be jelentős hivatalokat, továbbá diplomáciai feladatokkal is megbízták a Velencei Köztársaságba és Angliába, ahol az Apostoli Szék jogainak védelmében tevékenykedett. Életének utolsó éveiben nagy figyelmet és sok időt szentelt az írásnak, amely folyamán több spirituális munkája is született. 1621. szeptember 17-én halt meg Rómában. XI. Piusz pápa 1923-ban boldoggá, majd 1930-ban szentté avatta és ugyanekkor egyházdoktornak is nyilvánította.

Bellarmin Szent Róbert a XVI. század utolsó évtizedeiben fontos szerepet játszott az egyház életében – magyarázta a Szentatya. Kontroverziák c. írása még ma is jelentős mű a katolikus egyháztan számára, amelyben a kinyilatkoztatásról, az egyház természetéről, a Szentségekről és a teológiai antropológia kérdéseiről elmélkedik. Számos, a korban vitatott kérdésre választ kívánt adni, így pl. az egyház láthatatlan aspektusára, vagyis mint misztikus test, amelyet az egyház külső és belső tulajdonságaival magyarázott.

Ebben a monumentális műben Bellarmin Szent Róbert az értelem és az egyház hagyományának segítségével magyarázza a katolikus tanítást. Mégis valódi öröksége életszentségében van, amelyre napról napra törekedett szolgálata folyamán szerzetesi, papi és püspöki hivatalához való hűségével – állapította meg a pápa. Élete folyamán mindig fontosnak tartotta a hithirdetést, a prédikációt, amelyből egy jelentős gyűjtemény is született. Ezekben jól felismerhető az ignáci neveltetés által szerzett tulajdonsága, amely mindig a lényegesre, vagyis Jézus alakjára irányult.

Bellarmin Szent Róbert írásaiban, tanításában arra emlékeztet bennünket, hogy életünk legvégső értelme az Úr, Isten, aki Jézus Krisztusban jött el közénk. Általa hív minket a vele való egységre – magyarázta XVI. Benedek. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy bízzunk az Úrban, hogy életünket az Evangéliumhoz való hűségben éljük meg, hogy hittel és imával fogadjuk el és világítsuk meg életünk minden cselekedetét és körülményeit, mindig az Úrral való egységre irányítva tekintetünket.

(hh)