2011-02-22 16:32:36

„Krisztussal vagytok eltemetve a keresztségben, és vele is támadtok föl” - bemutatták a pápa nagyböjti üzenetét


Február 22-én, délelőtt fél 12-kor a szentszéki sajtóteremben Robert Sarah bíboros, a „Cor Unum” Pápai Tanács elnöke, Giampietro Dal Toso prelátus, a dikasztérium titkára bemutatták a Szentatya üzenetét, amely Szent Pál Kolosszeiekhez írt leveléből vett szavakkal kezdődik.
Sarah bíboros felszólalásában arra mutatott rá, hogy a dokumentumban a pápa hangsúlyozni kívánja a keresztség és a karitatív tevékenység közötti nyilvánvaló kapcsolatot. A bíboros felidézte a közelmúlt három eseményét, amelyek jobban rávilágítanak erre az összefüggésre.
Az első a „szív képzésére” irányul, amelynek fontosságára a pápa már utalt Deus caritas est k. első enciklikájában. Tavaly novemberben a „Cor Unum” Pápai Tanács Czestochowában lelkigyakorlatot tartott a Caritas és más európai katolikus karitatív szervezetek felelőseinek, hogy jobban megismerjék Krisztust és benső kapcsolatra lépjenek vele az imán, a szentségeken, Isten szaván keresztül.

Míg ez az esemény „ad intra”, a karitatív tevékenységet elősegítő belső képzést szolgálta, addig a másik kettő a szeretetszolgálat „ad extra” külső formáját képviselte.
Idén január 12-én a Szentatya Haiti szigetére küldte Robert Sarah bíborost, hogy egy évvel a rettenetes földrengés után biztosítsa a katasztrófa által sújtott lakosságot a pápa lelki közelségéről.

A harmadik esemény pedig Afrikát érinti. A bíboros egy héttel ezelőtt tért vissza a fekete földrészről, ahol a II. János Pál pápa Alapítvány a Szahelért találkozóján vett részt. A Szahel a föld legszegényebb térsége, amelyhez olyan országok tartoznak, mint Burkina Faso, Niger, Csád, Szenegál, Mali. Lakosságuk nap mint nap megküzd az élelemért, a végtelen nyomor politikai és gazdasági instabilitást idéz elő, konfliktusokat és feszültségeket eredményez.
A bíboros emlékeztetett rá, hogy ugyancsak a „Cor Unum” Pápai Tanács hatáskörébe tartozik a VI. Pál által létrehozott „Populorum Progressio” alapítvány, amely Latin-Amerika és a Karib-tenger térségének bennszülött lakosságát támogatja.

A katolikus egyház mindenütt élen jár a sürgősségi segítségnyújtásban, vallásra, fajra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. Haiti számára például a pápa kétmillió dolláros segélyt nyújtott, amely, bár csepp a tengerben a szükségletekhez képest, mégis nagyon fontos, mert érezteti a pápa közelségét.

A világban jelenlévő bajokkal szemben kötelességünk, hogy konkrétan enyhítsük a szenvedést. A kormányok és a nemzetek feletti szervek teljesítsék kötelességüket, küzdjenek a korrupció és az igazságtalan struktúrák ellen, számolják fel azt a botrányos szakadékot, amely a gazdagok és szegények között tátong. Krisztus azonban azért alapította meg egyházát, hogy ennél sokkal többet adjon – fejtette ki Robert Sarah bíboros, a „Cor Unum” Pápai Tanács elnöke.
A keresztség Krisztussal való találkozás, amely lemossa az őseinktől örökölt eredeti bűnt és új természettel ruház fel bennünket – írja üzenetében a pápa. Lehetővé teszi, hogy „új teremtményként” Krisztushoz hasonulva éljünk, a Szentlélekben kapott természetfeletti élet révén. Szent Pál a Galatákhoz írt levelében felsorolja Isten lelkének a gyümölcseit, amelyek a következők: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás (Gal 5,22).

A keresztségben kapott új természet a sajátos karitatív tettek forrása – hangsúlyozta Robert Sarah bíboros, majd a pápai üzenet három szempontját emelte ki:
1. Szentatya megjelöli, hogy nagyböjt öt vasárnapján melyik szentírási szakaszról elmélkedjünk, hogy megtapasztaljuk a Krisztussal való személyes találkozást.
2. a Krisztussal való találkozás - szavai és a szentségek révén - az irgalmasság konkrét cselekedeteiben nyilvánul meg. Mindnyájunknak jó alkalmat jelent ez a negyven nap, hogy Isten kegyelmének segítségével az önzésből kilépve szívünket testvéreink szükségletei felé fordítsuk. Az egyes püspöki konferenciák hirdessenek meg nagyböjti kezdeményezéseket ennek elősegítésére.

3. a pápa azt javasolja, hogy Nagyböjtben gyümölcsöztessük a keresztségben elvetett magot. Az Istennel való és az örökkévalóságra szóló szeretetközösségnek ez a lehetősége alakítja jelen életünket mind társadalmi, mind egyéni szinten. Ebből a szeretetközösségből kapunk előleget a húsvéti virrasztáskor, amikor kihirdetik: „Az örökös Király fénye legyőzte a világ sötétségét” – mondta a pápa nagyböjti üzenetének bemutatásakor Robert Sarah bíboros, a „Cor Unum” Pápai Tanács elnöke.
(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.