2011-02-16 16:45:19

„Az új Egyiptomban a keresztények járulhassanak hozzá a közjó kereséséhez” – nyilatkozta Sandri bíboros


Hosni Mubarak lemondását követően új politikai szakasz kezdődik az észak-afrikai országban. Bizottságot alakítottak az új alkotmány létrehozására és a fegyveres erők legfelső tanácsa feloszlatta a parlamentet. Az átmeneti időszak szeptemberi választásokkal ér véget. Milyen jelentősége és értéke lehet ezeknek az alapvető változásoknak az egyiptomi keresztény közösség számára? Erről nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa.

Ezek az átalakulások véglegesíthetik a nehéz helyzeteket, de a remény csíráit is jelenthetik egy új helyzet felé. A kopt ortodox egyháznak 8-10 millió híve van, a kopt katolikus közösség 200-250 ezer főből áll. Mindkét egyház számára a jelenlegi fordulat nagy jelentőségű. Lehetővé teszi, hogy keresztényként nyilatkozzanak meg annak reményében, hogy mindez a nyugalomhoz, az együttéléshez és a közjó kereséséhez vezet minden egyiptomi számára. Vagyis, hogy egy olyan társadalmat tudnak majd építeni, amely emberhez méltó, igazságosabb és mindenkinek lehetőséget nyújt a közéletben való részvételre.

Az új alkotmánnyal kapcsolatban Sandri bíboros hangsúlyozta: reméli, hogy meghallgatják a koptok véleményét és figyelembe veszik azokat illetve, hogy olyan fontos alapelveket fogalmaznak meg benne, amelyek a férfi és a nő méltóságán, mindenki szabadságán, a békés együttélésen és a törvény tiszteletben tartásán alapulnak.

Arra vonatkozóan, hogy Egyiptom egy új Irakká válhat-e a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa megállapította: reméli, hogy nem ismétlődik meg az a helyzet és nem vezet majd a keresztények kivonulásához. Ez ugyanis a társadalom szegényebbé válásához vezet, a társadalom már nem lesz a régi, amelyet maguk a muzulmánok is hangsúlyoznak. Egyiptom arra kapott meghívást, hogy egy nagy nemzet legyen Afrikában, a szomszédokkal való kapcsolatok terén is. Legyen olyan ország, ahol figyelembe veszik mindenki alapvető jogait, szabadságát, a demokráciát és mások tiszteletét.

Azt illetően, hogy visszafordítható-e az egyiptomi lakosság radikalizálódása és a kopt keresztények helyzetének romlása Sandri bíboros rámutatott: a hatóságok ígéretet tettek, hogy védelmezik az ország lakóit, különösen a keresztényeket a bizonytalanságtól, a támadásoktól és az üldözésektől. Reméli, hogy az átmeneti és majd a jövőbeli hatóságok is garantálni tudják az állampolgároknak és elsősorban a kisebbségeknek a biztonságot. Így felajánlhatják együttműködésüket, örökségük gazdagságát e nagy nemzetnek, amely Egyiptom.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.