2011-02-08 16:44:51

Az „Új Horizontok” Közösséget a pápa a „hívek nemzetközi szervezete”-ként ismerte el


Február 4-én, pénteken XVI. Benedek a „Nuovi Orizzonti” elnevezésű közösséget, mint a hívek nemzetközi szervezetét ismerte el. Az eseményt vasárnap a közösség egynapos rendezvénysorozattal ünnepelte meg Rómában, amelynek alkalmával lehetőség nyílt az imára, elmélkedésre, továbbá szentmisén való részvételre. Ezt követően koncertsorozatra is sor került. Az ünnepélyes szentmisét Stanisław Ryłko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsának elnöke mutatta be, a koncerten pedig a neves olasz énekes Andrea Bocelli lépett fel.

Az egyház most hivatalosan is elismerte az Új Horizontok Közösség küldetését és munkáját, amellyel az utcán élő fiatalokért munkálkodik immáron mintegy 20 éve. Célja, hogy az elhagyatott sorsú fiatalok számára segítséget nyújtson és jövőjükért tevékenykedjen – magyarázta Ryłko bíboros az ünnepélyes szentmisén. A közösség munkájának kezdete Chiara Amirante nevéhez fűződik, akinek célja az volt, hogy megmutassa a Feltámadt Krisztus örömét a peremre szorult fiatalok számára, akik ezáltal életüket új alapokra helyezhetik.

Az Új Horizontok egyik római közösségének tagjai az esemény alkalmából beszámoltak a Vatikáni Rádiónak tevékenységükről, amelynek alkalmával elmondták, hogy a börtönből vagy az utcáról jövő fiatalokat próbálják összegyűjteni és segítséget nyújtani számukra. Az Evangélium tanításán keresztül egyfajta rehabilitációs munkát folytatnak azokkal a nehéz helyzetben lévő fiatalokkal, akik nyitottak a közösség tevékenységére. A pápai elismerés nagyon fontos szerepet játszik a közösség további életében, ugyanis ezáltal megnyílik a lehetőség számukra az egész világon való szélesebb körű szolgálatra.

Az Új Horizontok Olaszországban és külföldön mintegy 140 központot működtet és évente mintegy 1 millió fiatallal folytat párbeszédet, továbbá 100 ezer bajba jutott személy számára nyújt konkrét segítséget. Elsősorban olyan fiatalokat fogadnak be, akik alkohol vagy kábítószer ill. egyéb problémákkal küzdenek. A Vatikáni Rádió mikrofonja előtt megszólalt egy, a közösség által új életre lelt fiatal is, aki elmondta, hogy az Új Horizontok Közösség tagjai segítségével lelki támaszra lelt és azóta már aktívan részt vesz munkájukban is.

(hh)







All the contents on this site are copyrighted ©.