„Ti vagytok a föld sója” - P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése a vasárnapi evangéliumról

Az utolsó boldogság-mondáshoz („Boldogok vagytok, ha üldöznek benneteket…”) kapcsolódik Jézus tanítványaihoz intézett figyelmeztetése: „Ti vagytok a föld sója…Ti vagytok a világ világossága!” Az evangélista két hasonlattal, metaforával jellemzi a tanítványok küldetését, szerepét a világban: SÓ és FÉNY. Mindkét elem szükséges az emberi élethez. Már a pogány bölcs, Ifjabb Plinius kijelentette: „Semmi sem olyan hasznos, mint a só és a nap.” - A világosságról a múlt alkalommal elmélkedtünk.

A só szimbolizmusa sokrétű. A szemita világban jelentette a megtisztulást és a romlástól való megőrzést. A templomban felajánlott adományokat megsózták, ez a jelképes cselekedet a szövetség tartósságára utalt (Lev 2, 13): azt jelezte, hogy legyenek tiszták és teljesek, ízesek és tartósak az adományok, legyen tartós az általuk jelzett szerződés („Krón 13, 5) Jézus szavai szerint a hívőknek a „föld sójának” kell lenniük: küldetésük az, hogy megtisztítsák és tartóssá tegyék Isten szövetségét az emberekkel. A só további jelentése: ízt ad az ételnek: szervezetünknek szüksége van sóra, nélkülözhetetlen életünkben. Egy másik jelentésre is utal a szokás egyes népeknél: a vendégnek felajánlott sóval hintett kenyér darab a vendégfogadás és a barátság jele. A másokért élő papok és keresztények ezt a jelentést is figyelembe vehetik.

A só metafora jelképezheti, „minősítheti” az apostol üzenetét ma is, amikor a modern média eszközeit (sajtó, rádió, televízió, internet) használjuk az evangelizálásban. Üzenetünk legyen tiszta és „sóval ízesített”, ízletes, megnyerő. Isten Igéjét (Szavát) hirdetjük, közvetítjük, amely tisztít és tartósít. Legyen hozzá méltó a közvetítés. „Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják és széttapossák.” Igehirdetésünk legyen gondozott, stílusunk csiszolt, mondanivalónknak legyen „sava-borsa”.

Ugyanakkor meg kell szívlelnünk Szent Pál szavait, aki a mai szentleckében a pártoskodó korinthusiakhoz így szól (1Kor 2, 1-5): „Amikor nálatok jártam, testvérek, nem kiváló beszéddel vagy bölcsességgel léptem föl, hogy hirdessem nektek Isten tanúságtételét. Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről…Tanításom és igehirdetésem nem az emberi bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyításából, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Isten erején alapuljon.”

Ez az üzenet ma is időszerű. Persze az igehirdetőnek bizonyos műveltséggel kell rendelkeznie, követnie kell (legalább távolról) a szentírástudományt és a teológiát, a mai kultúra változásait, hogy alkalmazkodnia tudjon, hogy a mai ember nyelvén tudjon szólni (ez az evangélium inkulturációja). De az igehirdetés lényege mindig a Keresztrefeszített, az értünk meghalt és feltámadt Krisztus marad. Papoknak és világiaknak egyaránt szól Jézus: „Ti vagytok a föld sója!” Nem lehetünk a romlás penészgombái! A papok felelőssége hatványozott: Corruptio optimi pessima! Ha pap és a keresztény hívő botrányt okoz, hogyan lehet tartósító só és világító lámpás a pogány világban? Legelőször hiteles keresztény életünkkel legyünk Krisztus tanúi! Tanúskodni arról, akár alkalmas, akár alkalmatlan, hogy Jézus az egyedüli Üdvözítő.

Ennek az üzenetnek nem szabad ízét veszítenie. Nem szabad azt meghamisítani. Nincs szükségünk új mesterekre, gurukra, új üzenetekre, jelenésekre és jövendölésekre, hamis prófétákra a mai terjedő istentelenségben és a sokat hangoztatott vallási pluralizmus közepette. Tiszteljük mások őszinte hitét, vallását, világnézetét, és keressük a párbeszédet a keresőkkel, de ez nem jelenti azt, hogy „felhígítjuk” hitünket és a „mindegy, hogy ki mit hisz” vallási közönyét valljuk. A zsinat tanítása szerint (Nostra aetate, 2) tisztelettel elismerjük, hogy a nagy vallásokban is megtalálhatók az igazság töredékei, szikrái. De sajnos, paradox módon, a vallásokat sokszor veszélynek tekintik (joggal): a vallási fanatizmus, a fundamentalizmus, bizonyos „egyháznak” álcázott szekták a terrorizmust, az erőszakot szítják, és a keresztények üldözését is okozzák.

XVI. Benedek újévi békeüzenetében felhívta a világ figyelmét e jogtalanságokra. Már 2006 elején, a diplomáciai testülethez szólva, keményen megbélyegezte egy vallási kisebbség bűntényeit: „Semmiféle körülmény nem igazolhatja ezeket a gyalázatos bűntényeket, amelyeket a vallás védőpajzsával díszelegnek, lealacsonyítva így elvakultságuk és erkölcsi perverzitásuk szintjére Isten tiszta igazságát.”

Mi, elítélve az „ölő hiteket”, határozottan hisszük azt, hogy Krisztus a teljes Igazság: feléje kell tájékozódnunk, mennünk, Őhozzá elsegíteni szóval és tettel a keresőket.

(Mt 5, 13-16; 1Kor 2, 1-5)