2011-01-25 16:53:26

Több mint kétszázezren vettek részt az életvédő felvonuláson Washingtonban


Közel két milliárd ember halt meg az abortusz által az elmúlt 40 évben. Ezt sokan nem ismerik fel, ezért hangsúlyozni kell – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Joseph Meaney, a Human Life International, a legnagyobb katolikus életvédő szervezet nemzetközi koordinációs igazgatója a hagyományos amerikai életvédő felvonulás kapcsán. Hétfőn százezrek vonultak fel Washingtonban, hogy megemlékezzenek az abortusz legalizálásáról a „March 4 Life” (Felvonulás az életért) elnevezésű rendezvényen. 1973-ban a „Roe kontra Wade” peres ügyben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága döntését követően vált törvényessé a terhesség-megszakítás az USA-ban. Azóta minden évben felvonulást tartanak január 24-én az amerikai fővárosban. A részvétel az évek során egyre nőtt: húszezerről az elmúlt években elérte a kétszázezret.

A legtöbben fiatalok vesznek részt a felvonuláson, de a médiában nem tájékoztatnak hitelesen erről – állapította meg Joseph Meaney. Véleménye szerint egyre világosabbá válik, hogy az amerikaiak nagytöbbsége ellenzi az abortuszt. Az évek során egyre több életvédő bírót neveztek ki a Legfelsőbb Bíróságra, de a törvény és a bíróság döntése mégsem változott. Ennek következtében növekszik a frusztráció az amerikaiak körében, mivel nem tartják tiszteletben az emberek akaratát.

Itt jegyezzük meg, hogy a szombati adásunkban már említett vasárnapi párizsi életvédő felvonuláson az előző évhez képest kétszer annyian, több mint negyven ezren voltak jelen. A résztvevők a bioetikai törvény felülvizsgálatát kérték, amellyel februárban foglalkozik majd a francia nemzetgyűlés. Egyben az embriókkal való kísérletezést és szelekció formáinak betiltását követelték.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.