2011-01-22 16:10:20

Vasárnap az Egyesült Államokban imavirrasztást tartanak az abortusz ellen és az élet védelmében


Több mint tízezer embert várnak a washingtoni Szeplőtelen fogantatásról elnevezett nemzeti kegyhelyre, hogy együtt imádkozzanak az abortusz betiltásáért. Szentmisével nyitják meg vasárnap este fél 7-kor a nemzeti imavirrasztást az életért.

Január 22-e jelöli ugyanis az ismert „Roe kontra Wade” peres ügy évfordulóját. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság ebben a jogi esetben hozott döntésével legalizálta az abortuszt 1973-ban. Daniel DiNardo bíboros, Galveston-Houston érseke, a püspöki konferencia életvédő bizottságának az elnöke mutatja be a szentmisét bíborosok, püspökök, papok koncelebrálásával.

A szertartást követően a bazilika altemplomában folytatódik az imavirrasztás gyónással, rózsafüzérrel. Az éjjeli imádságot a bizánci rítus szerint végzik, majd éjféltől reggel 6 óráig az ország minden részéről érkezett szeminaristák vezetik az imádságot.

(sv)









All the contents on this site are copyrighted ©.