2011-01-22 16:06:54

A felkészítés a házasságkötésre jogi és lelkipásztori szempontból egyaránt fontos - XVI. Benedek beszéde a Rota Romana munkatársaihoz


A házasságkötésre történő felkészítés jogi vonatkozásaira, illetve házassági perekkel való összefüggésére hívta fel XVI. Benedek az egyházi bírók, és általában a lelkipásztorok figyelmét, amikor a hagyományos év eleji kihallgatáson fogadta a Szentszék fellebbviteli bíróságának számító Rota Romana munkatársait.


Talán elsőre nem tűnik nyilvánvalónak a házasságkötésre való felkészítés jogi természete – jegyezte meg a Szentatya –, amit az is mutat, hogy annak során a kánonjogi kérdéseknek meglehetősen szerény, vagy éppenséggel jelentéktelen helyet biztosítanak. Elterjedt az a hozzáállás, hogy a jegyesvizsgálatot, a házassági hirdetéseket és egyéb vizsgálatokat (vö. 1067. kán.), köztük a házasságkötésre felkészítő kurzusokat (ún. jegyesiskola) puszta formalitásnak tartják. Mondván, a felek házasságra bocsátásakor a lelkipásztornak „nagylelkűnek” kell lennie, mivel a házasságkötéshez való természetes jogukról van szó.
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy maga a házasság jogi dimenzióval bír. Hiszen a személyek közötti kapcsolatokat érinti, amelyekben természetes követelményként van jelen az igazságosság. Nincs tehát külön „életszerű” házasság és jogi értelemben vett házasság, hanem egyetlen házasság létezik csupán, ami a férfi és nő között valódi jogi természetű köteléket képez. A lelkipásztor és a kánonjogász ugyanazzal a természetes és üdvözítő valósággal foglalkozik a házassággal kapcsolatban.

A házassághoz való jog nem valami szubjektív elvárás, amit a lelkipásztornak a kapcsolat valós tartalmától függetlenül csupán formális elismerésben kellene részesítenie. Mondhatni, az embernek a házassághoz fűződik alapvető joga, nem pedig az esküvőhöz (azaz pusztán a szertartáshoz). Tehát ahhoz van joga, hogy valódi házasságot kössön, annak igazi természete szerint, amint azt az Egyház tanítása tartalmazza. Semmi esetre sem a házassághoz való jog megtagadásáról van szó olyan esetekben, amikor nyilvánvalóan hiányzik a felekben a házasságra való képesség, vagy olyan célkitűzéseik vannak azzal kapcsolatban, amik ellenkeznek a házasság természetes valóságával.

Mint ismeretes, a házasság a házastársak közötti olyan jogi és szeretetkötelék, amelynek lényegi tulajdonsága az egység és a felbonthatatlanság, s ami a felek javát, valamint utódok nemzését és felnevelését szolgálja, s amely megkeresztelt személyek között az Új Szövetség egyik szentségét képezi (vö. 1055. kán.).

A házasságkötésre történő felkészítés közvetlen célja éppen a fentiek szerinti valódi házasság szabad megkötésének elősegítése. Amint arra már az Eucharisztiáról tanácskozó püspöki szinódusi ülés is felhívta a figyelmet, a helyes felkészítés elkerülhetővé tenné, hogy két fiatal csupán érzelmi felindulásból, vagy felületes okok miatt olyan felelősséget vállaljon, amit később nem tud teljesíteni (vö. Sacramentum caritatis, 29.).

Nem valamiféle ideológiai üzenet vagy kulturális modell átadásáról van szó tehát, hanem arról, hogy felkészítsék a jegyeseket ezen természetes hajlamuk és az elköteleződésre való képességük jelentőségének megértésére. Mindazonáltal az Egyház nem utasítja el azok házasságkötését sem, akiket – noha a fentieket illetően nem tökéletes a felkészültségük – helyes szándék vezérel a házasságkötés valós természetét illetően.

A házasságkötést megelőző vizsgálat célja kifejezetten jogi: megbizonyosodni afelől, hogy semmi nem áll útjában az érvényes és megengedett házasságkötésnek. Ami azonban nem jelenti, hogy pusztán formálisnak kellene lennie. Úgy kell felfogni, mint egyedülálló lehetőséget, hogy a lelkipásztor tiszteletteljes és szívélyes párbeszéd révén hozzásegítse az érintett személyt saját maga, illetve a házasságra szóló emberi és keresztény hivatásának komoly megéléséhez. Ezért is kell ezt a párbeszédet mindig külön-külön lefolytatni a két házasulandóval, és tudatosítani bennük, hogy mindenekelőtt az ő érdekük és lelkiismeretbeli kötelességük, hogy érvényes házasságot kössenek.

Lehetőség szerint szakítani kell azzal a sokhelyütt megfigyelhető gyakorlattal – figyelmeztetett XVI. Benedek –, hogy megfelelő felkészítés és a szükséges követelmények meglétének komoly vizsgálata nélkül, mintegy magától értetődően házasságra bocsátják a feleket, majd pedig alkalmasint hasonlóan könnyűszerrel kimondják jogi úton a házasság érvénytelenségét, pusztán azon megállapítás nyomán, hogy az tönkrement. Ugyanakkor az sem volna helyes, ha a házasodást az olyan alaptalan előfeltevésekre hivatkozva akadályoznák, mint amely szerint manapság az emberek általánosságban képtelenek volnának a házasságra, vagy házasulási szándékuk csupán látszólagos volna.

Noha a kánonjog és különösen az egyházi házasságjog különleges felkészültséget igényel, minden lelkipásztor, s főleg a családpasztorációval foglalkozók esetében elsődleges képzési követelmény az alapvető, illetve a saját munkakörüket érintő gyakorlati kánonjogi tudnivalók ismerete. Mindehhez az is szükséges, hogy az egyházi bíróságok a házasság lényegét illetően egységes, a Tanítóhivatallal és a kánoni törvénnyel összhangban levő üzenetet közvetítsenek. Más szóval nagyon fontos a joggyakorlat egysége, ezért a többi egyházi bíróságnak követnie kell a Rota Romana Bíróságának gyakorlatát.

A házassági semmisségi eljárások egyes problémáira térve a pápa továbbra is nagyon aktuálisnak nevezte a házassági beleegyezési képtelenség helyes megítélését. Sajnálatos módon továbbra is megfigyelhetők olyan téves megközelítések, mint amikor a házasságkötéshez megkövetelt ítélőképességet (vö. 1095. kán. 2. §) összekeverik a házassági döntés meghozatalakor egyébként szintén kívánatos bölcsességgel. Míg az előbbi befolyásolja a házasság érvényességét, az utóbbi nem, mert csupán az egyébként valódi házasságkötést célzó döntés meghozatalakor tanúsított megfontoltságról van szó. Még súlyosabb tévedés volna, ha a házasélet során hozott óvatlan döntéseknek akarnának érvénytelenítő hatást tulajdonítani.

A házasság valamely lényeges elemének kizárása miatti érvénytelenség (1101. kán. 2. §) eseteit illetően is megfigyelhetők hasonló téves elképzelések. Például, ha valamelyik fél kizárja azt, hogy a házasság természeténél fogva a házasfelek javára irányul (vö. 1055. kán. 1.§), érvénytelenül köt házasságot. De ennek a kizárásnak pozitív akarati cselekedettel kell történnie, tehát a felek által házasságuk során tanúsított hiányosságokat nem szabad a házassági beleegyezés hiányaként értékelni. Más szóval a semmisségi okot a házassági kötelék kialakulását befolyásoló hozzáállásban kell keresni, nem pedig a házasélet megvalósulásában. Amúgy kétségtelenül meglehetősen ritka az az eset, amikor valaki a házasságkötésekor nem akarja a másik felet házastársként elismerni, vagy kizárja, hogy a házassági életközösség lényegi célja a másik fél java.

A jog és a lelkipásztori gondozás közötti kapcsolat állt a kánonjogra vonatkozó II. Vatikáni Zsinat utáni viták középpontjában – utalt a problémák gyökerére XVI. Benedek. E kettő látszólagos szembenállásának határozott meghaladását fejezi ki Tiszteletreméltó II. János Pál ismert mondása, miszerint „nem igaz, hogy a jognak kevésbé jogivá kellene válnia ahhoz, hogy még inkább lelkipásztori jellegű legyen” (Beszéd a Rota Romanához, 1990. január 18.).

Mégis sokszor félreértés övezi a jog és a lelkipásztori gondoskodás viszonyát, aminek elsősorban a jog látja kárát, de végső soron a pasztoráció is. Ehelyett inkább a két szemlélet közötti összhangot kell elősegíteni minden területen – szólt a Szentatya buzdítása – de különösen a házasság és a család kapcsán, ami mindenképpen meghozza gyümölcsét a házasságra készülők számára nyújtott szolgálatban.

Érszegi Márk Aurél kánonjogász összefoglalója

A Rota Romana Bírósága a Szentszék rendes fellebbviteli bíróságának számít, másod- vagy további fokon foglalkozik azon peres eljárásokkal, amelyek rendes fellebbezés folytán elé kerülnek, valamint azokkal, amelyek a hívőknek a Szentatyához folyamodása révén kerülnek elé (CIC 1443-1444. kán.).

Az apostoli bíróságok közül az számít a legismertebbnek, mert tevékenységének legnagyobb részét a hívők szélesebb körét érintő házassági semmisségi ügyek tárgyalása teszi ki. De illetékességébe tartoznak a püspökök, a prímás- és főapátok peres ügyei, s a közvetlenül a pápának alárendelt egyházi jogi vagy magánszemélyek. Munkája hozzájárul az egyházi igazságszolgáltatási gyakorlat egységéhez és ítéletei segítik a többi egyházi bíróság munkáját is.








All the contents on this site are copyrighted ©.