2011-01-15 17:08:52

„Boldoggá avatják II. János Pált” – P. Federico Lombardi SJ heti jegyzete az Octava Dies Vatikáni Televíziós műsorban


A Szentatya jóváhagyta Isten szolgája, II. János Pál közbenjárása által megvalósult csodáról szóló dekrétumot, amellyel megnyílik az út boldoggá avatásához. Az Egyház elismeri, hogy Karol Wojtyła példás és kiváló tanúságot tett a keresztény életről; az emberek barátja és a népek közbenjárója annak érdekében, hogy a hívek Istenhez fordulhassanak és találkozhassanak vele. Bármennyire is nagyszerűek II. János Pál életének nagy eseményei, érdeklődésünket mégis sokkal inkább azok lelki forrása, az egykori pápa hite, reménye, és szeretete, kelti fel.

Szeretetből fakadó cselekedetei csodálatra méltóak, hiszen az Istennel lévő kapcsolatának, Krisztus és az emberek iránt érzett szeretetének hitelességéről és mélységéről, továbbá Jézus anyjával fenntartott gyengéd anya-gyermek kapcsolatáról tanúskodnak. Visszaemlékezünk arra, ahogyan imába merült; ahogy az embert megváltó és üdvözítő Jézus hirdetésére vágyott, hogy megismerjék és szeressék Őt a fiatalok és az egész világ; ahogy a betegek és rászorulók mellett szeretetteljesen elidőzött; ahogy az igazságosságot és táplálékot nélkülözni kényszerülő népeket meglátogatta; ahogy türelemmel viselte a szenvedést, a betegséget, amelyet Isten előtt és minden ember előtt hittel élt át.

Élete és pápasága azzal telt, hogy megismertesse a világgal – az évszázadok drámai történelme ellenére – Isten irgalmának nagyságát és vigaszát. Ezért tehát örömmel celebráljuk boldoggá avatását azon az ünnepen, amelyet ő maga alapított azért, hogy az egyház felfigyeljen és tekintetét az Isteni Irgalmasságra irányítsa.

(hh)







All the contents on this site are copyrighted ©.