Urunk megkeresztelkedésének ünnepére – P. Szabó Ferenc SJ homíliavázlata
Jézus, aki bűn nélkül
volt, Isten Báránya, aki elvette a világ bűnét, megalázkodott, a bűnösök közé vegyült
és felvette János keresztségét. Amikor megkeresztelkedése után feljött a Jordán vizéből,
galamb képében rászállt a Szentlélek, és az Atya szava hallatszott az égből: „Ez az
én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ez a Teofánia – istenjelenés- Jézus istenségének
és egyben a Szentháromság titkának kinyilatkoztatása. Jézus nyilvános működésének
kezdetén vagyunk. A harmincévnyi názáreti rejtettség után az Üdvözítő színre lép,
mert eljött az ő órája.
A körülötte lévő nép még nem sejtette, kicsoda Ő,
pedig a Keresztelő alázatosan megvallotta, hogy a Názáreti a Messiás, aki majd nem
vízzel, hanem tűzzel, Szentlélekkel keresztel. Jézust egész működése során a Lélek
vezérli, a Lélek adja neki az engedelmes magatartást, hogy mindig az Atya kedvét keresse.
Jézus a szeretett Fiú, akiben az Atyának kedve telik, ahogy az égi hang kijelenti.
A keresztségkor a Lélek keni fel küldetése teljesítésére, mint az Ószövetségben a
királyokat felkenték (vö. Zsid 1,9: Krisztus égi trónra lépésekor királyi felkenést
kapott). Jézus nyilvános fellépésekor Iz 61,1-et magára alkalmazza (Lk 4, 18-21):
ő maga magyarázza meg, hogy ezt a prófétai felkenést az üzenet hirdetése végett kapta.
Az Apostolok Cselekedeteiből vett szentlecke szerint Péter apostol Kornéliusz
házában mondott beszédében összefoglalta Jézus történetét; itt ő is Jézus felkenéséről
beszél. Idézzük ezt a tömör híradást: „Ti tudjátok mi történt Galileától kezdve egész
Júdeában a János által hirdetett keresztség után, s hogy miként kente föl Isten a
názáreti Jézust Szentlélekkel és csodaerővel; s ez ahol csak megfordult, jót tett
és meggyógyította az ördögtől megszállottakat, mert vele volt az Isten: Mi tanúi vagyunk
mindannak, amit a zsidók földjén és Jeruzsálemben tett. Őt ugyanis keresztfára feszítették
és megölték, de Isten föltámasztotta. (…) Ő megparancsolta nekünk: hirdessük a nép
és bizonyítsuk, hogy ő az, akit Isten elevenek és holtak bírájául rendelt…” Általa
nyerik el a Benne hívők és megkeresztelkedők a bűnbocsánatot.
Feltámadása
után Jézus Egyháza vezetőinek és tagjainak is átadja a Lelket, akinek erejében ezt
a bizalmas megszólítást, az örök Fiúét, kiálthatjuk Isten felé: Abba! Édesapa! (Vö.
Róm 8, 16) Kérjük a Lélek ajándékát, hogy mi is mindig azt keressük és tegyük, ami
Atyánknak kedves, hogy a Lélek vezessen bennünket, és így Lélek szerint éljünk, és
a Lélek gyümölcseit teremjük, elsősorban pedig a testvéri szeretetben gyümölcsözzön
élő hitünk.
Mindannyian, akik újjászülettünk a keresztségben vízből és a Szentlélek
erejéből, meghaltunk a bűnnek, és új életet kezdtünk: a Feltámadott Lelke isteni életünk
forrása. Szent Pál írja (Róm 8, 22kk): Mg vagyunk ugyan váltva, de még sóhajtozva
várjuk Isten gyermekei dicsőségének megnyilvánulását, a feltámadást. A beteljesedéséig
a reménység éltet bennünket.
„Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek…Ő maga
könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal.” A Lélek adja azt a biztos
tudatot, hogy a választottaknak, az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Omnia
cooperantur in bonum – etiam peccata, még a bűnök is, fűzte hozzá Szent Ágoston. A
megbánt és Isten által megbocsátott bűnök ugyanis ráébresztenek bennünket nemcsak
nyomorúságunkra, hanem Atyánk irgalmas szeretetére is.
Most Jézus megkeresztelkedéséről
elmélkedve gondoljunk hálával saját keresztségünkre, és imádkozzunk azokért, akiket
– ma sokan vannak Magyarországon – a kommunista elnyomatás évtizedeiben szüleik nem
kereszteltek meg. Sokszor ezt az áldott nagymamák tették meg titokban, és ők csepegtették
a gyermekekbe a keresztény hit elemeit. Felnőtt, már családos levelező főiskolai hallgatók
vallomásaiból látom, hogy milyen alapvető a hit átadásában a keresztény család, a
„kisegyház” szerepe.
Itt idézhetjük a zsinat szavait (GS 48): „Ha maguk a
szülők jó példával és családi imádsággal járnak elől, a gyermekeik, sőt mindazok,
akik a családi körben élnek, könnyebben megtalálják az emberiesség, az üdvösség és
az életszentség útját. A házastársak tehát, akiket az apaság és anyaság méltósága
és tiszte egyesít, szorgalmasan teljesítsék az elsősorban rájuk tartozó nevelés, különösen
a vallásos nevelés feladatait.” A keresztény család Krisztus kegyelmével tegye láthatóvá
– a házastársi szeretettel, a termékenységgel, az egységgel és a hűséggel az Üdvözítő
jelenlétét a világban.