Az újesztendő első általános kihallgatásán a pápa a karácsonyi ünnepek jelentőségéről
elmélkedett
A Szentatya mindenekelőtt újévi jókívánságait fejezte ki a VI. Pál teremben összegyűlt
nemzetközi összetételű zarándokseregnek, mintegy 7 ezer hívőnek. Azt kívánta mindenkinek,
hogy az idő és a történelem Istene vezesse lépteiket a jóság útján és halmozza el
kegyelemmel és bőséggel az emberiséget. Még a szentkarácsony világossága vesz bennünket
körül ezen a napon, Urunk Megjelenése ünnepének vigíliáján. Karácsony, mint mindig,
ezúttal is elvarázsolt minket, sokkal inkább, mint a többi nagy egyházi ünnep. Ez
azért történik, mert valamiképpen mindannyian megsejtjük, hogy Jézus születése választ
ad az emberek benső elvárásaira és reményeire. A fogyasztói szellem valamiképpen elszürkíti
a szíveknek ezt a nosztalgiáját, ám ha bensőnkben erős a vágy arra, hogy befogadjuk
az Istengyermeket, akkor a karácsonyi díszek és fényáradat visszatükrözi az emberi
szívekben Isten megtestesülésének világosságát.
Az elmúlt napokban titokzatos
módon, ám mégis a maga valóságában átéltük Isten Fiának a világra jöttét. Amikor ünnepeljük
a Megtestesülés eseményeit nem csupán a múlt történéseire emlékezünk, hanem az üdvösséget
elhozó titkot is jelenvalóvá tesszük. A liturgiában, a szentségekben ezek a titkok
aktuálissá és hatékonnyá válnak ma is. Nagy Szent Leó ezt a gondolatot így fejezte
ki: „Mindaz, amit Isten Fia tett és tanított, hogy kiengesztelje a világot, mi nem
csak a múltban végbement események elbeszélésén keresztül ismerjük meg, hanem annak
a dinamizmusnak is a hatása alá kerülünk, amelyet ezek az események a jelenben hordoznak.”
A II. Vatikáni Zsinat liturgiával kapcsolatos konstitúciója szerint a Krisztus által
megvalósított üdvösség műve folytatódik az egyházban a Szentlélek kegyelméből és a
szent misztériumok ünneplése által.
A karácsony elővételezése a húsvéti misztérium
szentségének, vagyis kezdete az üdvösség központi misztériumának, amely tetőpontját
Jézus kínszenvedésében, kereszthalálában és feltámadásában éri el. Jézus ugyanis emberi
léte első pillanatától, attól kezdve, hogy megfogant Mária méhében, megkezdte saját
maga szeretetből történt feláldozását. Karácsony éjszakája tehát szorosan összekapcsolódik
Húsvét éjszakájának nagy virrasztásával, amikor a megváltás műve beteljesedik a meghalt
és feltámadt Úr Jézus dicsőséges áldozatával. A Jászol, a megtestesült Ige képmása,
az evangéliumi elbeszélés szerint Húsvétra is utal. Érdekes megfigyelni, hogy a keleti
hagyományban vannak olyan születést ábrázoló ikonok, amelyekben a pólyába takart Kis
Jézus koporsóra emlékeztető Jászolban fekszik. A Megtestesülés és a Karácsony nem
egymás mellett van, hanem két egymástól elválaszthatatlan kulcspontja a Megtestesült
és Megváltó Istenbe vetett egyetlen hitnek. A karácsonyi időszak szertartásai, az
olvasmányok és az imádságok az isteni epifánia, azaz az Úr megjelenésének mély értelmét
tartalmazzák, amelyek már eszkatológikus jelentést is hordoznak, azaz a végső idők
felé irányítanak.
A Szentatya a szerdai kihallgatáson mondott katekézisének
befejező részét a karácsony helyes ünneplésének szentelte. Meg kell tisztítanunk ezt
az ünnepet a felszínes érzelgősségtől és moralizáló aspektustól. A karácsony ünneplése
túl azon, hogy követjük az alázatos, szegény és szeretetteljes Jézus példáját, legyen
inkább felhívás arra, hogy engedjük teljesen átalakítani magunkat Azáltal, Aki magára
öltötte a mi emberi testünket. Nagy Szent Leó karácsonyi prédikációjának szavai szerint:
„Isten Fia társult hozzánk és társává tett bennünket, oly módon, hogy Isten leereszkedése
az emberi természetig az ember felemelkedését jelentette Isten magasságáig.”
A
pápa katekézisét ezekkel a szavakkal zárta: „Kedves barátaim, ebben a karácsonyi időszakban
éljünk a lélek igényei szerint. Miután imádtuk az emberré lett és a Jászolba fektetett
Isten Fiát, arra kaptunk meghívást, hogy járuljunk az áldozati oltárhoz, ahol Krisztus,
az égből alászállott élő Kenyér igazi táplálékká vált számunkra, hogy elnyerjük az
örök életet… Hirdessük a Megtestesült Igét örömmel a világnak és tegyünk róla tanúságot
életünkkel.” (ik)