Bangha Béla emlékezete - P. Szabó Ferenc SJ könyvismertetése

Szerkesztőségünkbe is megérkezett a Bangha Béla emlékezete c. kötet, amelyet a Távlatok olvasói a negyedéves folyóirat őszi és karácsonyi száma helyett kaptak meg. Szerzői: Molnár Antal történész és Szabó Ferenc jezsuita, a Távlatok főszerkesztője. P. Szabó a kísérőlevélben közli a korábban már jelzett tájékoztatót: a jezsuiták folyóirata, amely 1991 Húsvétján indult el, ezentúl már nem jelenik meg nyomtatott változatban, csak interneten folytatja működését, honlapja: www.tavlatok.hu. Olvasóterem rovatuk alatt már több új tanulmány és könyvismertetés olvasható. Az Archívumból letölthetik valamennyi (1-88) megjelent számuk digitalizált változatát. A folyóirat E-mail címe: [e-mail].
Most pedig P. Szabót a Bangha Béla emlékezete c. könyv társszerzőjét kérdezzük a kötetről, amelynek – mint hallottuk – máris nagyon jó a visszhangja szakemberek körében. P. Szabó, mi volt a céljuk a kötet megjelentetésével? „Új Bangha-kép felé?” ez a címe Molnár Antal történész hosszú bevezetőjének – kérdőjellel; a kérdőjelet elhagyhatjuk?
Már az első visszhangok, történészek véleménye alapján azt mondhatom: igen. Nyisztor Zoltán, Bangha Béla hajdani szerkesztőségi munkatársa, egy évvel Bangha páter halála után, 1941-ben megírta Bangha Béla életrajzát. Főleg a neves sajtóapostol, hitvédő, szónok alakját mutatta be. Azóta alaposabb munka nem jelent meg a jezsuita apostolról, a Magyar Kultúra c. folyóirat alapító főszerkesztőjéről, a hitvédelmi könyvek szerzőjéről, akit a háború előtt a katolicizmus megújulásáért, korszerűsödéséért küzdő Prohászka Ottokár mellé állítottak. A kommunista évtizedek alatt eltorzították képét, főleg közéleti szerepléséről írtak, azt bírálták. Még katolikus körökben is kevéssé ismerték Bangha Béla jezsuita lelkiségét, belső vívódásait, nehézségeit elöljáróival, továbbá élete utolsó éveinek hősies küzdelmét a „fehér rémmel”, a fehérvérűség egyre elhatalmasodó, 1940-ben, 60 éves korában halálát okozó rémével.
Elsősorban tehát egy eddig homályban maradt szempontra, jezsuita lelkiségére és rendi elöljáróival való kapcsolataira derítünk fényt. Nem a „világhódító” stratégát, nem a briliáns szónokot, nem a szerkesztőt és sajtószervezőt, nem a harcos hitvédőt állítjuk előtérbe. Reményeink szerint az ismert vagy félreismert, sőt eltorzított Bangha-képet kijavítjuk, árnyaljuk: rávilágítunk az emberek üdvösségért aggódó, minden áldozatot vállaló apostol lelkületére, az egyház korszerűsödését célzó kezdeményezéseire, élete második felében a keresztények egységét szorgalmazó törekvésére, főleg felvillantjuk ignáci lelkiségét, az Egyház és rendje iránti példás engedelmességét. Új forrásaink: részben kiadatlan naplójegyzetei, valamint a római jezsuita központból megszerzett bőséges dokumentáció; - - ezt az eddig ismeretlen anyagot Molnár Antal rendi levéltáros kutatta és dolgozta fel, megrajzolva az „engedelmes lázadó” új arcvonásait.
Megindító olvasni Bangha naplójegyzeteit, amint egyes rendtársai vagy más egyháziak „törpesége” és tehetetlensége miatt gyötrődik, „világhódító” terveket sző itthon, és terjeszt elő az 1938-as rendi nagygyűlésen, de részben sikertelenül: de azért az utolsó években, miután az eucharisztikus világkongresszus szervezése kimerítette erejét, betegen megírja még a „Világhódító kereszténység” c. nagy művét. Római rendi elöljárói iránti engedelmességét francia rendtársai, a paleontológus Teilhard de Chardin és a teológus Henri de Lubac magatartásához hasonlítanám: hősiesen gyakorolta az ignáci „egyházzal való együttérzés” erényét. És a halálra való készülődés alatt is a Szent Ignác által ajánlott magatartásra mutatott példát: Ignác atyánk ugyanis azt írja, hogy a jezsuiták még halálukban is arra törekedjenek, hogy bennük Jézus Krisztus megdicsőüljön. – 1940. február 23-án, a halál közeledtére megrendülve, megszövegez magának néhány elvet. Miután az 1-2. pontban azt jegyzi föl, hogy miért nem kell sajnálnia itt hagyni a földet, a 3.-ban megállapítja: Isten irgalmából lelkiismerete „nagyjából nyugodt”. 4.: ”A halál minden nemének készséges eleve-elfogadása hősi aktus; hozzuk meg ezt minden tekintetben hősiesen: az Egyház javáért, a lelkekért s a magam üdvéért. Prédikáljunk még a halálban is a szerénységünkkel, bizalmunkkal, hitünkkel s önuralmunkkal!” Később, a 7. pontban: „Örülni nagyon annak, hogy most már megtárulnak előttem hamarosan, még ha tisztítóhely után is, a Nagy Távlatok, nagy igazságok, nagy szépségek, nagy szeretetek, a kimondhatatlanul szép mennyország – és Mária – és Jézus!...”
Lehetetlen ilyen rövid jegyzetben érzékeltetni a közzétett gazdag dokumentációt: naplók szövege bőséges jegyzetekkel, irodalom, mutatók, végül kétívnyi fényképanyag: „Bangha Béla élete képekben.”