„Csak az igazság üdvözít” – XVI. Benedek karácsonyi beszéde a Római Kúria bíborosaihoz, érsekeihez és püspökeihez

XVI. Benedek pápa december 20-án, hétfőn délelőtt a vatikáni Apostoli Palota Királyi termében fogadta a szokásos karácsonyi jókívánságok kicserélése alkalmából a Római Kúria főpásztorait. Emlékezetes beszédében három fő témakör köré csoportosította gondolatait: a pedofil papok botránya, a keresztényüldözés, valamint Boldog Newman bíboros megtérésének időszerűsége.

„Excita, Domine, potentiam tuam, et veni” – „Serkentsd fel, ó Urunk hatalmadat, és jöjj el” - az egyház ezekkel a szavakkal imádkozik Advent napjaiban – kezdte beszédét a Szentatya. Olyan fohász ez, amelyet valószínűleg a Római Birodalom leáldozásakor fogalmaztak meg. A jogrend széthullása, valamint az ennek kedvező erkölcsi magatartásformák hatására ledőlt az a gát, amely előzőleg védelmet nyújtott az emberek békés egymás mellett élésének. Tűnőben volt egy világ. Gyakori természeti csapások még csak növelték az emberekben a bizonytalanság érzését. Nem volt kilátásban semmiféle olyan erő, amely megfékezhette volna ezt a hanyatlást. Ezért még erőteljesebben fohászkodtak Isten hatalmáért: jöjjön és védelmezze az embereket mindezektől a veszélyektől.

Ma is több okunk van arra, hogy csatlakozzunk az egyháznak ehhez az adventi imájához. Az új remények és lehetőségek ellenére a világot aggasztja az a benyomás, hogy szertefoszlik az erkölcsi egyetértés, konszenzus, amely nélkül nem működnek a jogi és politikai struktúrák. Ennek következtében az ezek védelmére mozgósított erők kudarcra vannak ítélve.

„Serkentsd fel” – az ima emlékeztet arra a kiáltásra, amelyet a tanítványok intéztek a bárkában alvó Jézushoz, hogy csendesítse le a tomboló vihart (vö. Mt 8,26). Amikor az Úr parancsára vége lett a szélvésznek, Jézus megfeddte tanítványait kicsiny hitük miatt. Azt akarta mondani: aludt bennetek a hit. Ma nekünk is ezt mondja, mivel gyakran szunnyad el hitünk. Imádkozzunk tehát Jézushoz, hogy ébressze fel álmából hitünket, amely gyakran elfárad. Adja vissza hitünk hegyeket mozgató erejét, vagyis adjon igazságos rendet a világ dolgainak.

„Ebben az évben, a nagy megpróbáltatások során ismételten eszembe ötlött ez az adventi ima” – folytatta karácsonyi beszédét a Szentatya. Nagy örömmel kezdtük el a papság évének megünneplését és Istennek köszönhetően nagy hálával zárhattuk le, annak ellenére, hogy másképpen zajlott, mint ahogy elképzeltük. Bennünk, papokban és a világi hívekben, a fiatalokban is, megújult annak a tudata, hogy a papság, amelyet az Úr ránk bízott, nagy ajándék a katolikus egyház részére. Ismét tudatára ébredtünk, milyen szép az, hogy emberek Isten nevében kiejthetik a bűnbocsánat, az átváltoztatás szavait, milyen szép, hogy az Úr erejében az emberek mellett állhatunk örömeikben és szenvedésükben.

Annál inkább felháborított bennünket a hír, hogy éppen ebben az évben és számunkra elképzelhetetlen méretben jutott tudomásunkra a papok által kiskorúak ellen elkövetett visszaélések híre. Ezek a papok visszájára fordítják a szentséget: a „sacrum” leple alatt mélyen megsértik a személyt gyermekkorában és egész életére kárt okoznak.

XVI. Benedek felidézte Bingeni Szent Hildegárd, az 1098 és 1179 között élt német szerzetesnő látomását. Ebben az egyháznak, Krisztus jegyesének az arcát por borította, csakúgy, mint ma, ruháját megszaggatták a papok bűnei, éppen, mint ahogy mi éltük ezt meg idén. Ezt a megaláztatást fogadjuk be, mint buzdítást az igazságra és meghívást a megújulásra.

Csak az igazság üdvözít. Fel kell tennünk a kérdést, hogyan tehetjük a lehető legjobban jóvá az igazságtalanságot? Miben tévedtünk egész keresztény mivoltunkban, hogy mindez megtörténhetett? Újra eltökélt szándékkal el kell köteleznünk magunkat a hit és a jó mellett. Képeseknek kell lennünk a bűnbánatra. Minden erőfeszítésünkkel minden lehetségest meg kell kísérelnünk a papképzésben, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő. A pápa köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítik az áldozatokat, hogy visszanyerjék az egyházba vetett bizalmukat, illetve annak a számtalan papnak, akik alázattal és hűségesen közvetítik az Úr jóságát a pusztítások között, tanúskodva a papság el nem veszett szépségéről.

„Tudatában vagyunk a papok által elkövetett bűnök rendkívüli súlyosságának és erre vonatkozó felelősségünknek is” – folytatta beszédében a pápa. Ugyanakkor utalt azokra a körülményekre, amelyek között ezek az események megtörténhettek. A társadalom egyre inkább elfogadja a gyermekpornográfia piacát. A gyermekek pszichológiai elpusztítása korunk egyik félelmetes jele. A harmadik világ püspökeinek jelentései szerint a szex turizmus továbbra is fenyeget egy egész nemzedéket, kárt okozva emberi méltóságának.

Szent János „A Jelenések Könyvében” Babilon nagy bűnei közé sorolja a testtel való kereskedést. Ehhez kapcsolódik ma az egész földet behálózó kábítószer fogyasztás, Mammon diktatúrája, amely eltorzítja az embert.

A gyönyörök már nem elégítenek ki, a kábulat hamis illúziójának túlfeszítése erőszakká válik, amely egész térségeket sújt. Mindez a szabadság végzetesen félreértett értelmezésének következménye, amely végül aláássa, majd teljesen megsemmisíti magát a szabadságot.
Ahhoz, hogy ellenálljunk ezeknek az erőknek, meg kell vizsgálnunk ideológiai alapjait.

A ’70-es években úgy értelmezték a pedofíliát, mint amely teljesen megfelel mind a felnőttnek, mind a gyermeknek. Ez azonban részét alkotta az ethos fogalmáról alkotott alapvető perverziónak. Még katolikus teológus körökben is azt állították, hogy nincs önmagában véve sem rossz, sem jó. Minden a körülményektől és a végcéltól függ. A célkitűzéseknek és a körülményeknek megfelelően, minden lehet jó vagy akár rossz. Ha az erkölcs helyébe a következmények kiszámítása lép, akkor az erkölcs megszűnik létezni. Ezeknek az elméleteknek a hatása ma nyilvánvaló.

II. János Pál 1993-ban közzétett, „Veritatis splendor” k. enciklikájában prófétai erővel jelölte meg a keresztény ethos nagy racionális hagyományában az erkölcsös cselekvés lényeges és állandó alapjait. Ezt a szöveget ma ismét a lelkiismeretek képzésének középpontjába kell helyezni. A mi felelősségünk, hogy ismét megértessük az emberekkel melyek az igazi emberség kritériumai – hangoztatta a Szentatya.

Ezután beszédének második pontjára tért rá, amely a Közel-Kelettel foglalkozó vatikáni püspöki szinódus volt. A találkozó a pápa ciprusi útjával kezdődött, amelynek során átnyújtotta az érdekelt országok főpásztorainak a szinódus munkadokumentumát, az „Instrumentum laboris”-t. Felejthetetlen volt számára az ortodox egyház vendégszeretete. Bár még nem teljes az egység, örömmel tapasztalhattuk, hogy az ősi egyház alapformája összekapcsolja a két egyházat.

A szinódus az egész Közel-Keletre kiterjesztette figyelmét, ahol különböző vallású, hagyományú és rítusú hívek élnek. Az utóbbi években nőttek a feszültségek, a megosztottságok, az erőszakos cselekedetek, amelyek nem tartják tiszteletben azt, ami szent, sőt összeomlanak az emberiség legelemibb szabályai. A jelenlegi helyzetben a keresztények képviselik a legelnyomottabb és legtöbbet szenvedő kisebbséget. A libanoni főmufti tanácsosa szinódusi felszólalásában bölcsen megállapította: a keresztények elleni erőszak minket is sért. A szinódus szavai és gondolatai szóljanak hangos kiáltásként minden politikai és vallási felelőshöz: vessenek véget a kereszténygyűlöletnek, védelmezzék a menekülteket és szenvedőket, törekedjenek a kiengesztelődésre. Végső elemzésben csak az Isten kiengesztelő szeretetébe vetett mély hit orvosolhatja a helyzetet.

Végül a pápa karácsonyi beszédének harmadik fő témája az Egyesült Királyságban tett látogatása volt. A Westminster Hall-ban a kulturális élet képviselőihez intézett beszédére utalva szólt a keresztények felelősségéről és az egyház feladatáról. Tocqueville szavait idézve emlékeztetett rá, hogy a demokrácia akkor működik, ha közös erkölcsi egyetértésre épül. Ez az alap konszenzus a keresztény örökségből származik és veszélybe kerül ott, ahol a pusztán racionális, finalisztikus elmélet lép helyébe. Az értelem elvakulása elleni küzdelem, a lényeges, vagyis Isten és az ember, a jó és az igaz meglátására való képesség megőrzése közös érdek, amely minden jóakaratú embert egyesít. A világ jövője forog kockán.

A Szentatya ezután John Henry Newman boldoggá avatására emlékeztetett. Megtérése azért fontos ma is számunkra, mert az élő Istenre tért meg. Megértette, hogy ami valóban fontos, az nem más, mint Isten és a lélek, az emberi lény spirituális dimenziója. Sokkal valósabbak, mint a kézzel fogható tárgyak. Megtérése kopernikuszi fordulat volt. A lelkiismeret szó számára azt jelentette, hogy az ember képes az igazság megismerésére és arra, hogy engedelmeskedjen az igazságnak.
1863-ban így írt naplójába: „Mint protestánsnak, nyomorúságosnak tűnt a vallásom, de nem úgy az életem. Most, mint katolikus, az életem nyomorúságos, viszont nem az vallásom”.

XVI. Benedek ezután többi külföldi utazását említette meg: Máltán, Portugáliában és Spanyolországban ismét meggyőződhetett arról, hogy a hit nem a múlté, hanem találkozás Istennel, aki most él és cselekszik. Mindnyájunkat hív, szembeszáll lustaságunkkal és megnyitja számunkra a valódi öröm felé vezető utat.

A kihallgatás elején Angelo Sodano bíboros bejelentette a pápának, hogy a bíborosok 200 ezer dollárt gyűjtöttek Haiti és Irak szegényeinek és betegeinek megsegítésére. A gyűjtést maga Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja javasolta a november 20-i bíborosi konzisztóriumon. Az összeget egyenlő arányban osztják el és az érintett országok nunciusain keresztül juttatják el a lakosságnak Szent Karácsony ünnepe alkalmából.

(vm)