2010-12-14 16:21:58

Sürgető kihívás az emberiség számára – az Egyházak Világtanácsának felhívása az ENSZ cancúni klímakonferenciájához


A sürgető kihívás az, hogy folytassuk a munkát, mert az emberiség jelenleg a szakadék szélén áll. Ezt a felhívást intézte az Egyházak Ökumenikus Tanácsa által képviselt keresztény közösség abból az alkalomból, hogy véget ért az ENSZ 16. konferenciája a klímaváltozásról, amelyet a mexikói Cancúnban tartottak. A világszervezet ülésén két kompromisszumos megállapodást értek el. A következő nemzetközi találkozóra hagyták azonban az éghajlatváltozásból eredő módosulásokra vonatkozó szélesebb körű vitát.

Sok idő telt el az 1995-ben megtartott első klímakonferencia óta, de a problémák és a kihívások továbbra is aktuálisak – olvasható a nyilatkozatban. A klímaváltozási modellek és a statisztikák által alátámasztott tudományos kutatás és az őslakos népek egyszerű megfigyelései is megerősítik, hogy az éghajlati körülmények az emberi tevékenység következtében módosultak. Ez a változás katasztrofális a Föld számára, ugyanakkor továbbra is képtelenek vagyunk meghozni elkerülhetetlen intézkedéseket.

Különösen a kormányokhoz fordulva az Egyházak Világtanácsa hangsúlyozza, hogy minden erőfeszítést habozás nélkül támogatni kell, mivel az emberi nem jövője forog kockán. Nem engedhetjük meg magunknak a kormányok újabb kudarcát e téren. Félre kell tenni a részleges érdekeket, a vezetés hiányát, a döntések elnapolását és a bénultságot. Eljött az idő a bátor, egyenlő és kötelező érvényű egyezmények felállítására.

A felhívásban a keresztény közösség képviselői kiemelik elkötelezettségüket a teremtett világ és a fenntartható fejlődés védelme érdekében. Az Egyházak Világtanácsának képviselői részt vettek az összes klímaváltozással kapcsolatos ENSZ konferencián 1995 óta. Ebben az összefüggésben más vallási szervezetekkel együttműködve megformálódott az az álláspont, miszerint az éghajlatváltozással etikai és spirituális szempontból is szembe kell nézni. A különböző vallási hagyományok spirituális értékeikkel meghatározó szerepet játszhatnak a jelenleg uralkodó gazdasági modellen való túllépésben, amely a korlátlan fogyasztásra és kapzsiságra alapul – zárul az Egyházak Világtanácsának felhívása az ENSZ cancúni klímakonferenciájához.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.