Hubert Wolf: A pápa és az ördög - A Vatikáni levéltárak és a Harmadik birodalom – P. Szabó Ferenc könyvismertetése

Karácsonyra érdekes könyv jelent meg a SZIT-nál Hubert Wolf német egyetemi tanártól, neves egyháztörténésztől, aki korábban már egy jelentős monográfiát tett közzé az Inkvizícióról és az Indexkongregációról. „A pápa és az ördög” kicsit hatásvadászó cím, de ne tévesszen meg senkit: nem pamfletről van szó. XI. Pius pápasága korszaka és benne főleg Eugenio Pacelli, a későbbi XII. Pius németországi nunciusi jelentéseinek elemzése a főtéma. A címlapon Pacelli bíboros, kitárt karú magas alakja: az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszuson készült fénykép. A szerző könyve elején mintegy mottóul idézi a XI. Piusnak tulajdonított szavakat, amelyek a könyvcímet sugallták:

„Ha akár csak egyetlen lélek megmentése lenne a tét, s ezzel nagyobb kárt lehetne elhárítani a lelkektől, akkor magával az ördöggel is tárgyalásba mernék bocsátkozni.” XI. Pius 1922-től 1939-ig tartó pápasága alatt többször vette a bátorságot, hogy tárgyaljon olyan emberekkel (Benito Mussolini, Adolf Hitler, Joszif Sztálin), akiket sokszor a megtestesült gonosznak tartottak.

Az utóbbi évtizedekben több könyv megjelent XII. Piuszról: a viták részben a Moszkvából manipulált Hochhuth-darab (A helytartó) körül zajlottak; a főtéma a következő volt: Pacelli-pápa állítólagos „hallgatása” a zsidóüldözés alatt. Sok kérdést tisztázott négy jezsuita történész: Pierre Blet, Angelo Martini, Burkhart Schneider és Robert A. Graham a II. világháború alatti szentszéki akták közzétételével és kommentálásával. Hubert Wolf is felhasználja természetesen ezeket a forrásokat számtalan más munkával együtt. De jelentősek saját kutatásai a Titkos Levéltárban. (1922-től 1939-ig terjedő időszak.) Idézünk Wolf végkövetkeztetéséből:

„XI. Pius pontifikátusára vonatkozóan több mint százezer olyan, részben akár kétezer oldal terjedelmű raktári egység, vagyis doboz, iratcsomó és köteg van, melyek 2006 szeptembere óta férhetők hozzá a kutatók számára a Vatikáni Titkos Levéltárban.” Amíg a XII. Piusz korára vonatkozó teljes dokumentáció nem lát napvilágot, „a történészek egyszerűen nem tudnak „teljes képet” adni a Vatikán és a nemzetiszocializmus kapcsolatáról, vagy akár befejezni a két Pius pápa életrajzát. Ha ez a források legszélesebb körére támaszkodva, módszertanilag felelősségteljes módon történik, akkor még évekig, ha nem évtizedekig tartó szívós munkára lesz szükség a levéltárakban.” (283)

Hubert Wolfnak e szerénységre intő szavai könyve vége felé a szakember felelősségtudatáról árulkodnak. Munkája alapos elemzések sorozata, amelyeknek középpontjában Eugenio Pacelli németországi nunciusnak, majd XI. Pius bíboros államtitkárának alakja áll.

A legérdekesebbek éppen Pacelli jelentései és napi jegyzetei. A szerző öt témakört dolgoz fel. Meg próbálja rekonstruálni, hogyan látták Rómából 1917 és 1939 között Németországot. A pápa és munkatársai úgy érezték: harcot vívnak a modern világ egyre veszélyesebb hatalmaival, az egyházellenes liberalizmussal, a kommunizmussal és a nemzetiszocializmussal. „Egészen sajátos árnyalatú és fókuszú római szemüvegükön keresztül figyelték a németországi helyzetet. Sok katolikus számára tűnt az újkor a pápa és az ördög közt folyó harcnak.”

Wolf aprólékosan elemzi Eugenio Pacelli németországi nuncius tevékenységét és jelentéseit, aki gondosan követte Pietro Gasparri (+1934) bíboros államtitkár utasításait. Pacelli nuncius 12 éves németországi működéséről Wolf meglehetősen kritikus mérleget készít. Rómában szerzett jogi és dogmatikai képzése döntő volt diplomáciai működésében: feladata az volt, hogy semlegesítse a rosszat, amellyel a liberalizmus, szocializmus vagy kommunizmus ideológiáiban találkozott. A német egyház számos sajátossága (püspökök kiválasztása, német világi katolicizmus önállósága) idegen maradt a római főpap számára. Így igazában nem „németként” tért vissza Rómába, hogy XI. Pius mellett elfoglalja az államtitkári és bíborosi méltóságot, jóllehet több szempontból rokonszenvezett a németekkel.

H. Wolf Szabó atya szerint sarkít, amikor már e mérlegnél (80) meg akarja rajzolni Eugenio Pacelli portréját. A „merev ragaszkodás a római elvekhez” igazában Gasparri bíboros államtitkár irányelveinek követése volt. A szerző hozzáfűzi „mentségként”: „a korai újkor sok nunciusának ez lényegi vonása volt”. Wolf több ízben megjegyzi, hogy még a legújabban hozzáférhető dokumentumok alapján sem lehet eldönteni szakemberek körében folyó egyes vitás kérdéseket, pl. bonyolult és nem teljesen tisztázott a birodalmi konkordátum megszületése. Nem egészen sikerül kiderítenie pl. azt, hogy mi volt a szerepe Pacelli bíboros államtitkárnak a nemzetiszocializmus elítélésében (Mit brennender Sorge), egyáltalán, hogy miben egyezett és különbözött XI. Pius és Pacelli bíboros egyházpolitikája, bár ez utóbbival kapcsolatban érdekes megfigyeléseket tesz.

Szent István Társulat, Bp. 2010, 311 old. 2800 Ft.