A Fülöp-szigetek helyi egyháza jelentős szerepet tölt be az ország életében – a pápa
beszéde az ország ad limina látogatást végző püspökeihez
Ezt mutatják megnyilvánulásai a társadalom fontos kérdéseiben, mint az élet és a család
védelme a keresztény felfogás szerint, a korrupció és a halálbüntetés elleni küzdelem
– állapította meg XVI. Benedek pápa az ázsiai országból érkezett, több mint 30 főpásztorhoz
intézett beszédében. A Fülöp-szigetek az az ázsiai ország, amelyben a legtöbb a katolikusok
száma: a 90 millió lakos mintegy 95 %-át képviselik.
Az egyház nem politizál
– hangsúlyozta a II. vatikáni zsinat tanítása nyomán a Szentatya. Azonban hozzájárul
egy igazságos társadalmi rend építéséhez, hirdetve az evangéliumi igazságot, az emberi
tevékenység minden területét megvilágítva tanításával és a keresztények tanúságtételével,
továbbá tiszteletben tartja és előmozdítja az állampolgárok szabadságát és felelősségét.
A pápa elismeréssel állapította meg, hogy a Fülöp-szigetek helyi egyháza elkötelezetten
támogatja az emberi életet fogantatásától kezdve a természetes halálig, védelmezi
a házasság és a család integritását. Ezeken a területeken előmozdítja az emberre és
a társadalomra vonatkozó igazságokat, amelyek nem pusztán a Kinyilatkoztatásból származnak,
hanem a természeti törvényből is. Ez hozzáférhető az emberi értelem számára és alapul
szolgál a párbeszédhez, a kérdés helyes elemzéséhez minden jóakaratú ember részéről.
A Szentatya megelégedéssel nyugtázta azt is, hogy a helyi egyház küzd az országban
a halálbüntetés eltörléséért.
A tömegtájékoztatás is olyan terület, ahol az
egyháznak hallatnia kell hangját, hogy az evangélium egyre nagyobb hatást gyakoroljon
a nemzetre. A média- szakértő világi hívek is foglalják el az őket megillető helyet,
hogy meggyőzően és vonzóan hirdessék a keresztény üzenetet.
A harmadik terület,
amelyen az egyháznak szintén fontos küldetést kell betöltenie a társadalom életében,
a gazdasági és társadalmi kérdéseket illeti, különös tekintettel a legszegényebbekre
és a legvédtelenebbekre. Bátorító tényező, hogy az egész országban jelen lévő katolikus
karitatív intézmények munkája sok gyümölcsöt terem. A Fülöp-szigetek püspökei küzdenek
továbbá a korrupció ellen, mivel a helyes és fenntartható gazdasági növekedés csak
akkor lehetséges, ha az egész országban világosan és következetesen tiszteletben tartják
a jogállamiságot – mondta az ország ad limina látogatáson lévő főpásztorainak XVI.
Benedek pápa.