2010-11-24 18:07:13

November 25-én a Szent Péter bazilikában szentmisét tartanak a bagdadi székesegyház elleni támadás áldozatainak lelki üdvéért


Csütörtökön délután 5 órakor a vatikáni bazilika katedra oltáránál a római szír-katolikus egyház prokúrájának kezdeményezésére Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa mutat be szentmisét. A bíborossal koncelebrál III. Youssef Younan, a szírek antióchiai pátriárkája, aki egyben meglátogatja a római Gemelli-kórházban ápolt bagdadi sebesülteket. A szertartást a bagdadi szír-katolikus székesegyházban október 31-én elkövetett vérontás pap és világi áldozatainak lelki üdvéért tartják. A támadásban 58-an életüket vesztették és közel 80-an megsebesültek, közöttük három pap és hívek egy csoportja, elsősorban nők és gyermekek, akik a vasárnapi szentmisére érkeztek.

A szertartásra várják a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testület tagjait. Sandri bíboros szerint a szentmise a lelki közelség kifejezésének jele a keresztény közösség számára, hogy ne szűnjön meg továbbra is hinni a kiengesztelődés erejében. Éljenek abban a meggyőződésben, hogy az Isten szeretetébe vetett hitről való tanúságtétel a béke magjává válik a meggyötört ország számára.

Fernando Filoni érsek, a vatikáni helyettes államtitkár, korábbi iraki nuncius november 18-án meglátogatta a római Gemelli-kórházban ápolt bagdadi híveket, akik a szír-katolikus székesegyház elleni támadásban sebesültek meg.

A Szentföldön élő arab keresztények az iraki vértanúk boldoggá avatását kérik. A Fides hírügynökségnek küldött petíciójukban kifejtik: életpéldájuk és áldozatuk legyen ösztönzés minden keresztény számára, aki a Közel-Keleten él.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.