Stúdióbeszélgetés P. Szentmártoni Mihály jezsuitával hároméves homília ciklusa lezárása
alkalmából
VR: - Kedves Mihály
atya! Krisztus Király ünnepével lezáródik a liturgikus év és ezzel egyben az a három
esztendő, amelyen keresztül megszakítás nélkül, nagy szeretettel és odaadással készítette
a Vatikáni Rádiónak a vasárnapi homíliákat. Miközben megköszönjük a szerkesztőség
és a hallgatóság nevében azt a sok szép gondolatot és buzdítást, amit Mihály atya
adott, szeretnénk megkérdezni, mik voltak örömei és nehézségei a homíliák elkészítése
során?
P. Szentmártoni: - Köszönöm az elismerő szavakat. Nagy örömet és megelégedést
jelentett számomra a számtalan visszajelzés, hogy szívesen hallgatják elmélkedéseimet.
Azt is tudom, hogy sok pap felhasználta őket vasárnapi szentbeszédeihez. Ezért úgy
éltem meg a vatikáni rádió stúdióját, mint egy általános szószéket, ahonnan a nagyvilág
felé hirdethettem Isten igéjét.
A nehézséget az jelentette, hogy mindig előre
kellett dolgoznom, ami miatt nem volt mindig jelen a kellő hangulat. A hallgatóknak
elárulhatjuk, hogy a homíliákat mindig egy hónappal előre olvastuk be. Ezért megtörtént,
hogy a karácsonyi homíliákat már ádventben el kellett készíteni, a húsvéti elmélkedéseket
pedig nagyböjtben.
Egy másik nehézséget, jobban mondva kihívást én magamnak
szabtam meg: nem akartam senkitől „kölcsön venni” gondolatokat, hanem igyekeztem a
saját lelkemből kiolvasni eredeti meglátásokat, értelmezéseket.
VR: - Pontosan
erre szeretnék rákérdezni: többen is jelezték, hogy tetszett nekik a homíliák címe,
amelyek nem ritkán újszerű módon fejezték ki az evangéliumi olvasmány üzenetét. Hogyan
születtek ezek a címek?
P. Szentmártoni: - Az én módszerem jellegzetessége,
hogy ötvöztem a lelkiségi teológia és a pszichológia kettős szemszögét. Ez gyakorlatban
azt jelenti, hogy beleéltem magam az evangéliumi jelenetbe, pontosabban a szereplők
lelki és pszichikai világába és megpróbáltam kiolvasni egy-egy kérdésüknek a hátterét.
Csak két példát említenék: Nikodémus éjnek idején kereste fel Jézust és többes
számban fogalmazott: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél”. Nos, a pszichológia Nikodémus
magatartásában felismeri az elhárító viselkedés egyik válfaját, amely a névtelenségbe
való menekülés. Egy másik példa a farizeus és vámos imája a templomban: az első dicsekedett
erényességével és ezzel újabb terhet vett magára, vagyis hogy a jövőben is tökéletes
akar maradni; a vámos ellenben megvallotta bűnös voltát és ezzel letett a válláról
egy nagy terhet. Ebben felismerhetjük a gyónás lényegét.
VR: - Gondolt-e Mihály
atya arra, hogy esetleg könyv formájában is ki kellene adni homília sorozatát?
P.
Szentmártoni: - Igen, szívesen látnám három éves kitartó munkám eredményét könyv formájában
is. Egyelőre még nem találtam érdekelt kiadót. Mindenesetre az egész anyagot újra
át kellene nézni és egységesíteni, mert három év folyamán akaratlanul is megváltozik
az ember stílusa.
VR: - Emlékeztetünk rá, hogy P. Szentmártoni a Pápai Gergely
Egyetem Lelkiségi Intézetének igazgatója, valamint a Szentté avatási Kongregáció teológus
konzultora. E két munkaterület biztosan nagy áttekintést ad a mai kereszténység lelki
valóságára. Mik azok az új témák, amik most leginkább jelen vannak?
P. Szentmártoni:
- A lelkiség világában újdonságot jelentenek az új lelkiségi mozgalmak, amelyeket
mi úgy nevezünk, hogy „új karizmák”. Ide tartozik a fokoláré mozgalom, az új katekumenek
útja, a különféle családi mozgalmak. Ezek jellegzetessége, hogy mind laikus, világi
hívek által kezdeményezett mozgalmak, ami annak a jele, hogy az egyháznak ez a rétege
keresi igazi küldetését a mai világban.
A Szentté avatási Kongregációban végzett
munkám valódi Isten áldása a számomra, hiszen valamiképpen belülről láthatom az Egyházban
jelenlévő szentség gyümölcseit. Az utóbbi időben különösképpen felfigyeltem egy új
szent-típusra, akiket én a „szenvedés misztikusainak” nevezek. Ezek többnyire fiatalok,
szerzetesek és világi hívők, akik hősies fokon elfogadják a szenvedést Isten kezéből,
mi több, Isten szeretetének különleges jelét látják benne és szenvedéseikből apostoli
eszközt kovácsolnak. Csak néhány nevet említek meg: nemrégen avatták boldoggá a 19
éves Chiara Luce Badano olasz fokoláré leányt, akinek sugárzó mosolya és töretlen
derűje sodró erővel bír. Egyik jelmondata ez volt: „Istenem, ha Te akarod, akkor én
is akarom!”.
Megemlíteném Bogner Mária Margit vizitációs magyar fiatal szerzetesnővért,
aki gyermekkorától kezdve kikezdhetetlen derűvel hordozta eltorzult lábából eredő
fájdalmait, amelyeket mindig a „kis copfosokért” ajánlott fel; így nevezte ugyanis
becézve a kínai kisgyerekeket, mert mindig oda akart menni missziókba. 28 évesen halt
meg az érdi kolostorban. Boldoggá avatási ügye folyamatban van. Kapásból megemlítem
„Lolo” spanyol újságírót, akinek a mottója ez volt: „Az én hivatásom az, hogy fogyatékos
legyek!”
Ezekből a példákból a Gondviselő Isten üzenetét olvasom ki a modern
ember számára. Ma annyira alapértékké lett az egészség és a fizikai jólét, hogy szinte
elveszítettük azt a látásmódot, hogy a szenvedésre van más válasz is, nem csak a gyógyulás:
ez pedig a szeretet. Az Úr Jézus nem vette el a szenvedést és nem szüntette meg a
halált, átszenvedte a szenvedést, átment a halál sötét alagútján, de mindkét valóságban
bennhagyta szeretetét. Azóta lehet szeretettel is szenvedni, amint ezt egy másik nagyszerű
fiatal magyar üzeni: Kaszap István.
VR: - Mihály atya olyan lelkesen beszélt
ezekről a példákról, hogy megkockáztatom a kérést: tartson rádiónknak egy sorozatot
ezekről a szép példákról, hiszem, hogy hallgatóink is hálásak lennénk érte.
P.
Szentmártoni: - Szívesen elfogadom a kérést, csak egy kis időt kérek, hogy kialakíthassam
egy sorozat ideológiáját és megtaláljam hozzá a szükséges anyagot.
VR: - Búcsúzóul
szeretnénk még egyszer megköszönni a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztői és
hallgatói nevében Mihály atya homíliáit és Isten áldását kívánjuk további munkásságára.