Szent Márton példája ma is időszerű: a szeretet konkrét tetteire buzdít a szomszédos
egyházmegyét ért vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítésében – stúdióbeszélgetés
Veres András püspökkel
A szombathelyi megyéspüspök
november 15-én, hétfőn reggel a vatikáni Szent Péter bazilika katedra oltáránál ünnepélyes
szentmisét mutatott be, amelyen Liszt Ferenc Esztergomi-miséje Vatikáni Változatának
ősbemutatójára került sor.
A zenetörténeti eseményen Virágh András karnagy
vezényelt, fellépett az aacheni egyházmegye Franz Liszt kamerakórusa, a budapesti
Belvárosi Főplébánia templom Énekkara, az Országos Széchényi Könyvtár Énekkara, a
Csongrádi Zenebarátok Kórusa és a Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Vegyeskara.
Ács József zenei vezető orgonált. Az ősbemutatót a németországi Eschweiler „Franz-Liszt
Gesellschaft” társulása kezdeményezte.
Veres András megyéspüspök, a Pápai
Magyar Intézet egyik volt rektora nem tudott részt venni az intézet 70. évfordulójára
emlékező november 12-i ünnepségen, mivel ekkor tartották egyházmegyéjében a Szent
Márton napokat.
A főpásztor kifejezte reményét, hogy a Szent Márton zarándokút
tovább fejlődik, és egyre inkább bekapcsolódik a földrész többi útjába. Annál is inkább,
mivel Európában és világszerte a zarándoklatok reneszánszát éljük.