2010-11-07 14:14:27

„A Sagrada Família bazilika Isten kőből készült dicsérete” – a Szentatya Úrangyala imádsága Barcelonában


Az ünnepélyes templomszentelési szentmisét követően vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében a pápa utalt rá, hogy szombaton Brazíliában boldoggá avatták Isten Szolgáját, a Szentháromságról nevezett María Bárbara rendalapító szerzetesnőt.

Ma a Szentatya nagy örömmel dedikálta a barcelonai templomot Krisztusnak, aki Isten Fiaként önmagát kiüresítve emberré lett. József és Mária oltalmával, a názáreti ház csöndjében, szavak nélkül megtanította nekünk a házasság és a család méltóságát és alapvető értékét. A család az emberiség reménye, amelyben az életet befogadják fogantatásától kezdve a természetes halálig. Krisztus megtanította nekünk, hogy az egész egyház, meghallgatva és a gyakorlatban megvalósítva Isten szavát, Isten családjává alakul át.

XVI. Benedek felidézte Szent José Manyanet alakját, aki a katalánok között elterjesztette a názáreti Szentcsalád iránti tiszteletet. Ez a tisztelet hatotta át Antoni Gaudí géniuszát is. A keresztény hit tüzéből ihletet merítve a katalán építészmérnök a templomot Isten kőből készült dicséretévé formálta át. Gaudí művével az egész népnek akarta hirdetni az evangéliumot. Ezért tervezett a templom külsejére három nagy bejáratot, egyfajta Jézusról szóló katekézisként.

Művét egy rózsafüzérhez hasonlíthatjuk, amely az egyszerű emberek imája. A szentolvasóban szemlélhetik Urunk örvendetes, fájdalmas és dicsőséges titkait. A plébánossal, Gil Parés atyával együttműködve Gaudí megtakarított pénzén iskolát létesített a kőművesek és az akkor külvárosnak számító negyed legszegényebb családjainak gyermekei számára. Meggyőződése volt, hogy „a szegényeknek mindig befogadtatásra kell találniuk az egyházban, amely a keresztény szeretet megnyilvánulása”.

A Szentatya hozzátette, hogy vasárnap délelőtt basilica minor-nak nyilvánította a Sagrada Família templomot. A bazilikában a világ minden földrészéről érkező férfiak és nők megcsodálhatják a Születést ábrázoló homlokzatot. „Most elmélkedjünk a Megtestesülés titkáról és emeljük fel imánkat Isten Anyjához az Angyal szavaival, könyörögjünk a béke ajándékáért minden jóakaratú ember számára” – fejezte be beszédét a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt XVI. Benedek pápa.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.