„Szabaduljunk meg a lelkünket terhelő felesleges lomtól” – a Szentatya homíliája az év során elhunyt bíborosok és főpásztorok lelkiüdvéért bemutatott szentmisén

XVI. Benedek pápa csütörtökön délelőtt szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilikában az év során elhunyt bíborosok, érsekek és püspökök lelkiüdvéért. A pápa név szerint is megemlítette a közelmúltban elhunyt 6 bíborost: nevezetesen a japán Peter Seiichi Shirayanagi, az ír Cahal Brendan Daly, a malgas Armand Gaétan Razafindratandra, a csehországi Thomas Špidlik, a német Paul Augustin Mayer és az olasz Luigi Poggi bíborost. „A szeretet érzelmeivel emlékezünk rájuk, miközben hálát adunk Istennek azokért az ajándékokért, amelyeket e testvéreinken keresztül ajándékozott az egyháznak. Ők előttünk jártak a hit útján, most pedig már a békesség álmát alusszák. Imádkozzunk lelkük üdvösségéért és azért, hogy az Úr fogadja be őket a mennyország dicsőségébe.”

Szent Pál a Kolosszeiekhez írt levelében arra int bennünket, hogy azt keressük, ami „odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” Ennek ellentéteként azonban az Apostol emlékeztet állapotbeli kötelességeinkre is. A hívő embernek meg kell tennie választását, vissza kell utasítania mindazt, ami fölösleges lomként terheli a lelkét. Az odafönn valók keresése ugyanis nem jelenti azt, hogy elhanyagolhatjuk evilági teendőinket, az életállapotunkkal kapcsolatos kötelességeinket. A keresztény ember azonban nem engedheti, hogy a földi teendők magukkal sodorják, mintha azok örök értékűek lennének. Az égi dolgokra való intelem arra szól, hogy ismerjük el ezek átmenetiségét azokkal szemben, amelyek nem ismerik az idő vas fogát. Végezzük tehát a dolgunkat, tegyünk eleget kötelességeinknek, szakítsunk időt a helyes pihenésre, de olyan ember távoltartásával, aki tudja, hogy csupán földi zarándokútját járó ember, sőt bizonyos fokig idegen itt ezen a földön.

Az elhunyt bíborosokra és püspökökre emlékezve a pápa még ezt mondta: „Úgy gondolunk rájuk, mint szeretett és tisztelt testvéreinkre, mint buzgó főpásztorokra, akiknek szolgálatát mindig az eszkatológikus távlat jellemezte, amely táplálója a reménynek, a földi élet után megígért felhőtlen boldogságnak. Úgy gondolunk rájuk, mint az Evangélium tanúira, akik az odafenti élet irányában éltek. Ezek pedig a Szentlélek gyümölcsei: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Úgy gondolunk rájuk, mint keresztényekre, mint olyan főpásztorokra, akiket mély hit vezetett és az a nagy vágy, hogy életükben hasonlók legyenek Krisztushoz. Ezért ők már megízlelték az örök életet, amelyet Jézus megígért azoknak, akik benne hisznek. Az örök élet az emberiségnek ajándékozott isteni ajándék: az Istennel való közösség ebben az életben, mely majd a jövőben teljesedik be. Az örök életet Krisztus húsvéti misztériuma nyitotta meg számunkra és a hit által nyerjük el.

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda.” Ezek az evangélium alapvető szavai – mondta még a Szentatya. Homíliáját ezekkel a szavakkal zárta: „Mi, akik a mennyei Jeruzsálem felé tartó zarándokok vagyunk, csöndben, ám biztos reménységben várjuk az Úr üdvösségét, azáltal, hogy a jó utat választjuk, emlékezve mindig arra, hogy itt a földön nincs maradandó hazánk, hanem inkább az eljövendő után vágyódunk”.

(ik)