„A tudományos kutatás legyen az ember és Teremtője közötti párbeszéd és találkozás
helye” – mondta a Szentatya a Pápai Tudományos Akadémia tagjainak
„A XX. század tudományos öröksége” – ez a témája a Pápai Tudományos Akadémia idei
plenáris ülésének, amelynek tagjait XVI. Benedek csütörtökön fogadta kihallgatáson.
Beszédében elismerte, hogy a XX. század kétségtelenül a nagy tudományos vívmányok
és a haladás kora volt. Sajnos ez a korszak a köztudatban két szélsőséges módon jelenik
meg.
Egyrészt fennáll az a nézet, miszerint a tudomány egyfajta mindent orvosló
gyógyír. Az elmúlt évszázadban bekövetkezett gyors haladás ugyanis látszólag azt az
álláspontot erősítette meg, hogy a tudomány választ ad az ember minden kérdésére,
beleértve legnagyobb elvárásait is.
Másrészt vannak olyanok, akik félnek a
tudománytól és elhatárolják magukat tőle, például a rettenetes pusztítást végző atomfegyverek
gyártása és használata miatt. A pápa a két szélsőséges nézettel szemben megállapította:
a tudomány objektív feladata ma is az, mint a múltban. Türelmesen és ugyanakkor nagy
lelkesedéssel keresi az igazságot, ami a világegyetemet, a természetet, az emberi
lényt illeti.
Ez a kutató munka sikereket és kudarcokat könyvelhet el. Adódhatnak
lelkesítő pillanatok, amikor felfedezik a természet összetett aspektusait, ugyanakkor
előfordulhat az is, hogy alázattal be kell ismerni egyes elméletek részlegességét.
A pápa az egyház nagyrabecsüléséről biztosította a tudományos kutatókat és háláját
fejezte ki erőfeszítéseikért. A tudósok is egyre inkább érzik annak szükségességét,
hogy megnyíljanak a filozófiának, hogy felfedezzék módszertanuk logikai és ismeretelméleti
alapját. Az egyház meggyőződése, hogy a tudományos tevékenység javát szolgálja, ha
elismeri az ember spirituális dimenzióját és a lét legvégső értelmének keresését.
Nem a tudósok teremtik meg a világot – fejtette ki a Szentatya. Sokkal inkább
arra törekszenek, hogy kövessék azokat a törvényeket, amelyek a természetben megnyilvánulnak.
A tudósok tehát érzékelnek egy törvényt, egy „logoszt”. Ez elvezet bennünket oda,
hogy elismerjük egy mindenható Értelem létezését, amely különbözik az embertől, és
amely fenntartja a világot. Ez a találkozási pont a természettudomány és a vallás
között. Ennek eredménye, hogy a tudomány a párbeszéd, az ember és a természet közötti
találkozás helyévé válik, illetve lehetőséget nyújt az ember és Teremtője közötti
találkozásra.
A XX. századi tudományos tapasztalatra utalva a pápa megállapította:
s tudományos fejlődés felgyorsulása növeli csodálatunkat a természet összetettségét
illetően, ugyanakkor egyre jobban érezzük egy interdiszciplináris megközelítés szükségességét,
amelyhez társul a szintézishez vezető filozófiai megfontolás. A tudományos haladást
mindig a testvériség és a béke távlatában kell megvalósítani.
Segíteni kell
az emberiség nagy problémáinak megoldását, mindenki erőfeszítéseit az ember valódi
java, a népek átfogó fejlődése felé irányítva. A XXI. században a haladás valóban
pozitívvá válhat, ha a tudósok felfedezéseiket a helyes és a jó érdekében alkalmazzák
– fejezte be a Pápai Tudományos Akadémia plenáris ülésének tagjaihoz intézett beszédét
a Szentatya.